Dobogókő

Öt eseménydús nap után úgy döntöttem, hogy ma pihenni fogok és ezen alkalomból az Erzsébet-kilátóhoz teszünk Hugival egy rövid kirándulást.

A héten elkezdtem alapozni a futást. Stadionok, talán becsületes neve a SYMA rendezvénycsarnok melletti pályának Ifjúsági Park, de ebben nem vagyok biztos. Ajánlom mindenkinek, aki kényszert érez arra, hogy néhány 500 m-es kört lefusson, mint a mérgezett egér. A térdem köszönöm egészen jól bírja a megpróbáltatásokat, erősítem rá, hogy a táborban majd ne legyen gond vele. A délutáni napsütésben viszont valóban kellemes kocogni.

Másfél hete egy kedves Barátnőmet elkísértem ultrahangra, a harminckettedik hétben járnak, nem sokára elérkezik a Nagy Pillanat, amikor a kishölgy, avagy a pocaklakó a Napvilágra kérezkedik. Tudjátok milyen leírhatatlan érzés, amikor egy képernyőn láthatod Őt, aki tulajdonképpen illúzió, egészen addig, míg meg nem születik? De akkor, amikor kivetítik képét az ernyőre hirtelenjében valósággá válik, és ott van, látod, a csöppnyi ember, egy új Lélek, A Csoda.

A héten tanulással telt az idő javarésze. A szakdolgozatom készen van :P ezzel nem lesz gondom.

Tegnap pedig az évad első csatájában vettem részt Pilisszentléleken. Nagyon szeretem a Pálos romkolostort, a kövek mind mesélnek az egykor ott élt emberekről, szokásaikról, történetekről. A Nap rendíthetetlenül sütött, orcámon meg is hagyta nyomát. A csata után pedig felmentünk még Dobogókőre, hogy egy rövid pillantással végigpásztázzuk a Dunakanyart. Egyszerűen bele vagyok szeretve. Amikor jöttem haza Norvégiából, akkor átrepültünk felette. Hihetetlen kaland volt az egész. Hegyek, hegyek és hegyek és a Duna különleges szürke vize.

Este koncertre mentünk, Végtelen. Nagyon jó volt, igaz csak hatan táncoltunk...:P De nem baj, mi jól éreztük magunkat, a többi meg nem számít. (Igaz ehhez kellett egy kis vodka-narancs...)

Csodálatos vasárnap délután! Végre itt a tavasz és lassan a nyár is! Már nagyon vártam. Kell a Napfény, hogy érezzem édessós ízét...