Én is attól tartok...

...napok óta pesszimista vagyok. Sajnos nem látom az Ország jövőjét, nem, mintha jós lennék, csak szimplán boszorkány...

Viccet félre téve, talán azt kell megérnem, egy sötét, borongós napon, hogy Magyarország nincs többé, vagy ha van is, az is csak árnyéka önmagának. Mitöbb, már most sem az, mi régen volt. Nem mondom, hogy már a teljes pusztulás köszöntött ránk, de nagyon is úgy tűnik, hogy halálra itéltetett. Nincs jó megoldás, bárhogy is lesz, az jót nem hozhat. Legfeljebb csak enyhíthet. De már soha semmi nem lesz olyan, mint régen, egyszer, amikor még Aranykor volt Hazánkban is. (azaz nem az elmúlt sok száz évben...) Talán - ha optimista akarok lenni, akkor azt mondom, talán a gyermekeim gyermekeinek az utódainak a leszármazottainak távoli rokonai újra Magyarországon élhetnek majd. És akkor ezzel a kijelentéssel már optimista voltam... Hova tünsz, Szeretett Hazám? Miért hagynak pusztulni Téged? Mit tehetnénk Érted? Talán kevesek vagyunk egy egész nép megmozdításához. (pedig Dody anno kinevezett a "Nemzet totális mozgósításáért és harcba állításáért felelős tárca nélküli miniszternek".) Csupán annyit tehetünk, hogy ami erőnkből telik, azt meglépjük, és töretlen Hittel és Szeretettel állunk fel Nemzeti Lobogónk mellé. Emberek, rajtunk áll, hogy miként cselekszünk. De figyelmeztetek mindenkit: ésszel lépj!

Pár lépés a végtelen...

Egy gyönyörű Barátság születésének lehetek szemtanúja az AVKF falain belül. Szereplői két olyan évfolyamtársam, akik mindketten Rokonlelkeim. Sokan mondják, hogy nem létezhet barátság fiú és lány között. Ennek megcáfolására tudnék példákat felhozni, de a Barátaim nem azért vannak, hogy tanúlságvégezetű mesék szereplői legyenek. Bár, ahogy tartja a szólás, mindenki jó valamire, ha másnak nem is, hát elrettentő példának... : )

Tegnap Balázs hazakisért edzés után. Közben jót csevegtünk, már rég nem kerítettünk erre sort. A város utcáin most nyugalom honolt. Az emberek többsége fejüket elfordítva az eseményektől a maguk dolga után rohannak. Néhány évfolyamtársamon látom, hogy mennyire nincsenek tisztában az Élet dolgaival. Sokukat egyáltalán nem érdekli az, ami hétfőn történt. Amíg közvetlenül nem fenyegeti őket a "veszély", addig nem is nagyon tesznek keresztbe semmit, még azt a bizonyos szalmaszálat sem. Persze, ezért nem okolom őket, hiszen csak azt teszik, amit tudásuk és meggyöződésük diktál. Azaz, élik az életüket, elzárkózva mindentől, a valóságban. Nem baj, azért vagyunk egy páran, akik hisznek egy szebb világban... Talán minket hívnak idealistának. És ha az vagyok? Ez van, ezt kell szeretni. Hinni jó, főleg, ha ezzel világot építhetünk. Persze, az már más kérdés, hogy az a világ hol van... Nolasyn Krónikái pont erről adnak hírt, csak a sorok között kell olvasnod, és ott megtalálod, kedves Barátom, ki e sorokat faod szemeiddel. De ha kéred, akkor pontos leírást adok róla.

Ébredj fel, Kiscsillag!

Ma egy körül értem haza, a Macskáimon kívül senki nem volt itthon. Elterültem az ágyamon, és hallgattam a Csendet. Azon ritka pillnatok egyike adatott meg ma nekem, ami nem túl sűrűn esik meg: egyedül lehettem itthon. : ) Néha kell egy kis magány, hogy az ember álmodozhasson, vagy csak egyszerűen örüljön a puszta Létnek. Alapjábavéve szükségem van a nyüzsgésre, csak néha jól esik a Csend társasága is. Odakint süt a Nap - ez fontos számomra, noha a felhőket is szeretem elnézni, ahogy méltóságteljesen átvonulnak az égen. Még a vadszőlő is zöldell a falakon, van már, amelyik bíborba borult, akad olyan is, ami meg már lehullott. Gyönyörű Ősz köszöntött ránk. Noha ma reggel, amikor a 6:55-ös zónázó vonathoz siettem, még sötét volt, és hideg... De ennek ellenére is csodaszép az idő. Vác meg elbüvőlő. Reggel még bementem a kedvenc cukrászdámba, de áramszünet volt, így forrócsokit nem kaptam, csak fözőtt csoki kockát-ami egy süti-féle, és igen finom. Egyébként, ha bárki az Olvasóim közül Vácott jár, ajánlom a kedvenc kis cukrászdámat. Nem nagy, a piac mögött bújik meg, alig észrevehetően. De egész nagy kínálata van, sőt, többnyire a bőség zavara lép fel, amikor a sütis-pult előtt állok, és döntenem kell(ene). Ám ismerem gyomrom űrtartalmát, és bármennyire is szívesen tömném magamba a több fajta-féle, szem-szájnak ingere tipusú sütiket, nem bírnék el velük...

Mennem kell, később még visszanézek. Ez nem üres fenyegetés... És akkor befejezem szeleburdi gondolataimat. : )

Könnyek a szélben

Méltatlan, ami ebben az országban zajlik. Hova vezet mindez? Noha megfogadtam, hogy nem fogok politikát belevinni a blogomba, de ezt már nem bírom megállni, hogy ne kommentáljam.

Gumitöltények, könnygránát, vízágyú. Ez a receptje a randalínozó embertömegek hathatós szétoszlatására a Magyar Rendörségnek. De miért kell ezt alkalmazni a békésen utcán sétálgatós, '56-ra megemlékezős emberek ellen? Mi volt a bűnük? Csupán annyi, hogy szívükben a Szeretet Lángjával méltó körülmények között akartak megemlékezni azokról a Hősökról, akik Reményt adtak, miszerint a Szabadság nem pusztán illúzió, és vágyálom... Bár most az az érzésem, hogy nagyobb szükségünk van bárminemű Csodára, mint akkor. Noha a Külföld tisztán látja, hogy mi zajlik meggyötört Hazánkban, ám beleavatkozni nem tudnak a mi belügyeinkbe. Röhög rajtunk a Világ... Nem először, és nem is utoljára. És amennyire birka nép a Magyar, most is csak hagyja. Senki ne várjon változást, ne reménykedjen Gyurcsány lemondásában. Nem fog semmi sem változni. Csak több sebesült lesz, és talán köztük halottak is. Zokog a szívem, hogy látom Nemzetem pusztulását. Egy olyan Vezető kell, aki nem csak beszél, hanem tesz, és hisznek neki a népek. (Az én tarsolyomban sajnos nincs ilyen.) Hogy mi lenne a megoldás? Erre a választ ne Tőlem várjátok. Én csak egy vékonyka hang vagyok, akit elnyom a tömeg és a könnygránátok zaja.

Ahol a múlt és a jelen összeforr a jövő tükrében

Ma Délegyházán voltunk lenn, nyílt fekete-öves edzésen. Nem értem, miért paráztam annyit, nem volt semmi olyasmi, ami felzakklatta volna kicsiny lelkivilágomat. Azaz nem kellett kiállnom, hogy megmutassam technikai "nem-tudásom" : ). Még sokat kell gyakorolnom, főleg a Kardrántásra kell ráállnom, mert... Nos, inkább nem kezdem el ecsetelni.

Ez a nap úgy kezdődött, hogy Szandival korahajnalban elindultunk -mivel tegnap Nálunk aludt, így együtt mehettünk, mint, ahogy táborba indulás előtt is. : ) A Kőkin szálltunk fel a vonatra, ami Dunavarsányig repített minket. Onnan gyalog nekivágtunk a Délegyháza felé vezető útnak, a Nomád camping-be. Útközben kocsival felszedett minket a Sallai Géza, és megbeszéltük, hogy nem haragszik rám, és nem bántottam meg semmivel... : ) Aztám megérkeztünk "szenvedéseink szinterére", a táborhelyre... Vegyes érzelmek törtek rám, ahogy újra láttam a partot, a tavat, a Torit, a büfét, és a többi épületet, és helyet, ami ott van, és hozzá tartozik a táborhoz. Nem túl precíz a megfogalmazásom, a lényeg az, hogy egyáltalán nem éreztem magam rosszul, sőt, boldog voltam, hogy viszontláthattam a szívemnek oly' kedves táborhelyet.

11 körül konyhaszolgálatra lettünk fogva, Szandival, Danival, Enivel, a Hajdú Laci irányítása alatt. Hagymát pucoltam, aprítottam-türelemmel megtanították nekem-, és alaposan meg is könnyeztem. De finom lett a csilis bab...! (az éhség minden étel ízét feljavítja) Került bele minden, természetesen az a hüvelyes növény, amiről az étel a nevét kapta, kukorica, paprika, és valami piros színű lötyi. A fözöcskézés után/közben egy kis edzés, és párbaj következett, Krecsmarik Zsuzsival kerültem szembe. Aztán a "Nagyok" gyékényt vágták, András kenshin egy égő gyékénnyel bánt el. Aztán az idő elrepült és már 5 óra lett. A társaság jóízűen elfogyasztotta az ételt- senki nem panaszkodott. Majd Gönyével lenéztünk a tópartra, és leültünk egy kicsit nosztalgiázni... : ) Végül csak fél 9 körül értünk haza, mert Csizi - az egyik barnaöves - megígérte, hogy elhoz minket Pestre, de még el kellett mennie valahova. Fél nyolcig vártunk rá, miközben a feketék már javában buliztak, ezért mi Gönyével jobbnak láttuk sétálni és tüzet őrízni menni... A naplemente páratlan és leírhatatlan színekkel szolgált, ahogy a lila és a rózsaszin színárnyalataiban pompázott a felhők közt. A tó sima víze visszatükrözte a fényeket, az egész olybá tünt, mintha egy Munkácsy-festmény lett volna. Úszni most nem mentünk Gönyével... Nem volt fürdőruhánk. : )

Nagyon "furcsa" volt visszontlátni a campinget. Most mindenhol az Ősz jelei mutatkoztak, falevelek borították azt az utat is, amit napjában többször is megjárunk edzések előtt, és után. (jót csoszogtunk benne most) A mosdóban változatlan pók-helyzetek uralkodtak. A partról meg eltüntek a padok.

Délegyháza az a hely, ahol a múlt és a jelen összeforr, és a jövő minden lehetősége ott lebeg. Csak az tudja értékelni azt a nyugalmat, aki nem fél kitárni Lelkét, és befogadni mindazt, amit ott kapunk. Csak az tudja megérteni, miről beszélek, aki átéli.

Közvéleménykutatás

Három teljes napja már, hogy mérni tudom a blog nézettségét. És mivel iszonyat kíváncsi vagyok - elvégre nőnek születtem - szeretném tudni, hogy kik azok az emberek, akik megtisztelnek azzal, hogy gondolataimat olvassák. Bátran lehet nekem írni emilt (ninares@citromail.hu), vagy wiwen üzenetet. Mindenkinek válaszolni fogok. Bármilyen kritikát szívesen fogadok-lehet nemtetszést kifejező is, és szólhat a levél régebbi írásaimról is. Egyébként, a napi olvasottságom átlagosan 10 fő. Nagyon örülök, és nagyon köszönöm!!! A google is kidobja Nolasyn Krónikáit, ha valaki rákeres a "gólyák esküjére", akkor megtalálja, a negyedik helyen.

Ma megjártuk az Ikeát. Új ágyunk lesz, mert a régiek kiszolgálták az idejüket. Mindenki vésse eszébe, utálok vásárolni! Ennek tudatában próbáljon meg bárki is megkérni, hogy kisérjem el bárhova is pénzköltési céllal. Csak akkor megyek bármit is venni, ha tudom, mit akarok, és megyek, megveszem, ennyi. Nagyon hisztis tudok lenni, ha már céltalanul kóborlunk az áruk kinálta polcok között.

Holnap megyünk le Délegyházára, nyílt feketeöves edzésre. Gönye szerint, nincs miért aggódnom. Lemegyünk, és edzünk egy jót. Senki nem fog belémkötni, semmi ilyesmire nem kell számítanom... Én hiszek neki, és most nyugodt vagyok. Majd holnap úgyis minden kiderül. Most megyek egy kicsit gyakorolni nunchakuzni. Nagyon szeretem, de van még mit gyakorolnom... Szandi ma nálunk alszik, akárcsak a táborba indulás előtt. Kicsit nosztalgiázni fogunk holnap. Az emlékek, az a rengeteg érzés, ami a bűvkörébe vont a tábor ideje alatt, mintha csak egy másik világba kerültem volna 5 napra...

Költői hitvallás

Minden írói álmokat dédelgető egyed egyszer eljut arra a pontra, hogy szavakba foglalja költői hitvallását. Egyfajta eligazódás gyanánt a világ kis és nagy dolgaiban. Én most érzem úgy, hogy szavakba kell foglalnom a véleményem az Életemről, és azon emberekről, akik igen fontos szerepet töltenek be nálam.

Sokszor gondolkodtam azon, vajon mi az az erő, ami arra motivál, hogy újra és újra történeteket álmodjak, amiket aztán papirra, vagy virtuális formába önthetek. Válasz nem mindig születik, de ha mégis, az akkor annyira ködös, és megfoghatatlan, hogy mire eljön a Hajnal, már csak emlékfoszlányok silány másolata marad meg belőle.

Vannak Dolgok az Életben, amik nélkül nem lenne értelme a Létnek. De ezen említett, és most még csak homályosan megfogalmazott Dolgokról hajlamosak vagyunk mi gyarló emberek megfeledkezni, beleveszve a mindennapok rohanásába. Pedig nem kell több, csak egy pillanatra megállni, és körbekémlelni magunk körül. Most, ebben a percben nézz körbe! Mit látsz? (A monitor villodzó fénye nem számít...) Talán van egy ablak a gép mellett, vagy valahol, a szobában ahol most, ebben a percben tartozkódol. Sétálj oda, és nézz ki, az ablakon túlra, ami egy másik világot rejt, elszeparálva Tőled. Lehet, hogy csak egy tűzfalat fogsz látni, amit lehet, hogy vadszőlő nőtt körbe úgy, ahogy azt a futónövények márcsak tenni szokták. Vagy, emeld fel tekíntetedet az Égre, lehet, hogy már késő este van, lehet, hogy ragyogó napsütés. Teljesen mindegy, mert hatalmadban áll a Képzeleted segítségével megváltoztatni azt, ébren álmodva. Lehetőséged van dönteni, most, ebben a percben. Mert helyetted, Kedves Kobór Lélek, senki nem fog döntést hozni. Ha valaki más dönti el, mitévő legyél, akkor nem is vagy Önmagad. Csak egy elveszett valami, ami keres valamit. Megfoghatatlan, igaz? Mondtam én az elején, hogy nem lesz könnyű. Nemes feladat megfogalmazni azt, amit szinte lehetetlen. De ne feledd, Életed felett Neked van hatalmad, s nem másnak. Merj élni, mert ezért születtél. Céltalannak tűnik mindez? Minek születtél meg? Hiszen van a Földön hat milliárd ember, köztük csak egy lennél? Nem akarlak elkeseríteni, de Te csak egy vagy a sok közül. De nem akármilyen egy. Belőled csak egyetlen van, megismételhetetlen, leutánozhatatlan, komplett személyiséggel, vágyakkal, tervekkel, élettel. Szóval, senki ne merészeljen nekem azzal jönni, hogy Ő nem számít, mert így-meg-úgy és stb. Ez nem kifogás. És az akadályok, nos azok is csak értünk vannak. Megint egy furcsa gondolat... Hogy lehetne valami értünk, amikor az pont akadályoztatt minket? Viszont, ha nem lenne, akkor kevesebb tapasztalatunk lenne, és akkor talán nehezebben boldogulnánk az útvesztők kinálta lehetőségek között. Lehet, úgy tűnik, egyes embertársaink irigylésre méltóan élnek. Mi lenne az Ő titkuk? Elárulhatom Neked, semmi, ami számodra hasznos lenne. Minden ember külön projekttel rendelkezik, ami az egyiknek bejön, a másiknak nem biztos, hogy jó. Így bátran állíthatom, senkit nem szabad irigyelni elért dolgaiért. Mindenki saját magáért felelős. Bátor szívvel, előre tekíntve lehet csak menni. (ha hátra nézel, s a múltban merengsz, megbotlasz az utadon burjánzó gyökerekben) Még mindig azt mondod, nincs Célod? Gondolj arra, hogy nem véletlen születtél meg. Talán mind egy nagyobb terv részei vagyunk, talán nem. Ezt mindenki maga döntse el. De ha már mindenképp akarsz egy Célt magadnak, szerezz be egy kisállatot, akit gondozni kell, nap, mint nap. (de még egy virág is megteszi :) Ne emészd sose Magad azon, hogy mi volt, ami megtörtént, azon már úgysem tudsz változtatni. (Hacsak nem fedezted fel az időutazás titkát, de akkor feltétlen szólj nekem! Lenne egy-két történelmi esemény, amin szívesen ott lennék, persze, csak mint néző...) Ha Valakivel "bajod" van, állj elé, és mondd el. Még senkit sem ettek meg azért, mert öszínte volt. (Eltekintve azoktól a keresztényektől, akiket anno felfalattak az oroszlánokkal, de szerencsére már a XXI. (?) században élünk... :) Ne feledd, nem tudhatod, hogy meddig élsz, mennyi van hátra, lehet, hogy a következő percben elhagyod ezt a világot, lehet, hogy el sem jutsz a mai blogom végéig -elég hosszúra nyúlt. Élj úgy, ahogy tetszik. Oho, azt mondod erre, az nem ilyen egyszerű. Erre én azt mondom, akkor saját Magad vagy saját Magad akadálya...

Jah, és nevess, sokat, amennyit csak lehet. Az minden búra és bánatra gyógyír.

Dióhéjben ennyi lenne : )

Végül, de nem utoljára: minden, mi itt áll, meglehet tévedés...

Yusaki : )

Szerda óta nem írtam. Ezt már mások is észrevették, és akadt olyan is, aki nem átalott ezt a szememre vetni. Ezt persze teljességgel megértem, hiszen milyen hanyag blogíró vagyok...

Csütörtökön elkisértem Dody-t könyvszponzorszerző útjára. Meghírdetnek egy történelmi versenyt, ami Klebersberg Kúno nevéhez fűződik. Jó érzés volt olyan emberekkel találkozni, aki támogató szeretetükről biztosítják a Jobbikot.

Délután edzésem volt-nem késtem el. Iszonyat jól éreztem magam-noha a Kardozásom még mindig nem olyan, mint lennie kellene, de majd egyszer, nem vagyok kétségbeesve. Jött egy új lány a Csapatba, Luca, aki konduktor-pedagógusnak tanul, most elsőéves, és nagyon jól tud masszírozni. Ez mind hasznos tulajdonság, főleg, ha az ember már most előre tervez a táborra... :)

Pénteken korahajnalban Gönye átjött, és elmentünk Vácra. Sajnos könyvtárismeretre nem tudott beülni, mert a Tanár, hogy is fogalmazzak, igen érdekes személyiség, de amúgy semmi bajom nincs vele. Aztán egészségügyi alapismereten megtekíntettük a Super Size Me-t. Volt egy két rész, amit nem bírtam, de csak azért, mert reggel nekem is rendetlenkedett a gyomrom. Miután visszaértünk a városba, kimentünk Enihez a Hoventára, ami tök jó lett volna, ha nem lettem volna kicsit rosszul, szóval, gyorsan hazajöttünk, én meg ünneprontó voltam... : ( Szombaton sajnos nem tudtam elmenni Eninek a szülinapi összejövetelére, ágyba lettem parancsolva. De elég hamar összeszedtem magam hála az Anyukám és Gönye gondoskodásának.

A szombat a teljes nyugalom jegyében telt. Bosyka átjött kicsit, szerencsére teljesen jól érzi magát, ment bowlingozni a Patikával, szülinapot ünnepeltek.

Vasárnap a Csajaimmal találkoztam. Kitti és Szandi társaságában mentünk ki Pesterzsébetre, szintén szülinapot ünnepelni, ott, ahol régen Szandi is dolgozott McDonalds'-ban. (én még erősen a pénteki Super Size Me, és rosszullétem hatása alatt voltam...) Üveget festettünk, hennáztunk, de csak hennafilctoll volt, ezért hazajöttünk, és feketehennával mindenkinek készítettem mintát. Gönye hazament tanulni, mert kedden ZH-zik. (valami olyasmiből, aminek a megértéséhez az én agysejteim igen kevésnek bizonyulnak. Szombaton kinyomtattuk a könyvet... A Számitásizé alapjai, vagy valami ilyesmi.)

És a Csajokkal megalapítottuk a Yusaki-t : ). De erről most nem írhatok többet... Majd egyszer... Csak a benfennteseknek...

Október 11. : )

Csak úgy telnek a napok, és én azt veszem észre, hogy a vonatsínek metnén már bíborba borul a Természet. A reggeli napsütés cirógatásában még élénkebb színekben pompázik. Csodás látvány, főleg az álmos diákoknak, akik Vác felé száguldanak a kora hajnali órákban.

Ma Családszociológián megintcsak a párkapcsolatokat boncolgattuk, vajon mitől tökéletes, vagy közelít a tökéletesség felé? És mi a biztosíték arra, hogy 35 év után is erős kötelék marad? Erre, és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ, miközben az órűn bemutatott, vagy felhozott mintákon keresztül láthatjuk, hogy mi műkődik, vagy éppen nem.

Nekem nincs okom panaszra... : )

Eljön az a pillanat is, amikor mindenkivel megosztom az órán megszerzett hasznos tapasztalatokat. De már megint sikerült elég kései órában blogírásba kezdeni. Majd egy legközelebbi időpontban.

Ma egyébként a nunchakummal barátkoztam, és már kezdjük megkedvelni egymást, azaz, most már nagyjából azt csinálja, amit én akarok, és nem leng ki a maga útjára.

Ma is látom a Holdat innen, a számítógép mellől, ahogy az ablakunkon lágyan bekúszik a szobába, és az árnykékokat útjából elzavarja.

Sütni fog a Nap...

...egész héten, ha pedig nem, akkor is csak mi nem fogjuk látni a felhők miatt. Nincs időm most írni, fel kell varrnom a hakamám, a múltkor is kevéske kellett hozzá, hogy ne essek pofára Kardozás közben.

Most is cask azért írok, hogy ne mondhassák azt, hogy elhanyagolom a blogom.

Ezercsillag is jól érzi magát, még nem mutatja a kipusztulás tüneteit. (tegnap óta...)

Szóval, most megyek varrogatni, aztán edzésre.

Egyszercsak eljön a péntek. Linka is, meg én is nagyon várjuk a pénteket. (már most, hétfőn)

Sushi, nyami :)

Nekem izlik, kövezzenek meg érte, de ma nagyon finom sushit ettem. Lazacos, nyam!!! Persze, wasabi nélkül. Ám az kiderült, hogy csupán két darab algába tekert, rizzsel megtömködött nyers haldarabot tudok letuszkolni élvezettel a torkomon. A harmadik már kevésbbé finom. Szóval, ezen fenti állítások után, jogal kijelenthetjük, hogy két darab sushira vagyok limitálva.

Elmentem Gönye által közvetített Sipi kérésére bemutatozni, de én néző és szorólapozó voltam. Csupán fél éve vagyok a Csapat tagja, és technikai tudásom még nem éri el a bemutatós szintet. De Gönye tényleg jól csinálja. Tudom, hogy nem hiszi el nekem, mondván, hogy én elfogult vagyok, pedig ezesetben tényleg nem így van. :)

Aztán megnéztük a bonsai-kiállítást is, és szereztem egy Ezercsillag nevű pici fát. Amit ezentúl szeretettel és áhítattal gondozhatok. Két-három naponta kell meglocsolni, félévente egyszer tápot neki, és persze nyesegetni, olyan formára, amilyenre akarjuk. (jobb leszek a végén, mint Ollókezű Edward)

Most éppen arra várok, hogy a többiek egyenek, aztán megyünk a Délibe, kikisérjük Istvánt.

Jah, és majdnem elfelejtettem fontos bejegyzést ejteni a tegnapi Moccanj! napról. A Húgomék sulijának csepeli részlegének udvarán zajlott, és besöpörtem minden díjat, amit lehetett nyerni, ugrókötelezésért, helyből távolugrásért, és egy körös futásért. De mivel én olyan jószívű vagyok, ezért a nyeremények nagyrészét-ami édesség volt, és gumicukor, amit amúgy sem szeretek- elajándékoztam a gyerköcöknek. (mielőtt még bárki azzal gyanúsítana meg, hogy elnyertem mindent a kicsik elől, közlöm, hogy két kategória volt, 10 éven alul, és 10 éven felül, így mindenkinek esélye volt nyerni. Most viszont, izomlázam van, és csak egy kis masszásra várok.)

Képek erről-arról :)

A napokban képeket kaptam innen-onnan, s mivel egy blog úgy jó, ha van rajta kép is, így kirakok egy keveset... Csak azokat, amik valóban publikusak.

Paintball

Az "egyes" csapat

A "kettes" csapat

Harc a világbékéért...

Küzdelem után :)

Hazafelé... :)

Életképek edzés után

Szandival a Fáraóban :)


Patkó Ban

Szandi és Dani

Zoli és Csaba

Szandi és a nagy korsó sör : )

Egy átlagos edzés utáni kép

Együtt a csapat egy része... : )

Szerda van, Október 04.-e, 2006.

És nagyjából ennyi az egész.

Na jó, nem. De vannak dolgok, amikről kedvem nincs beszélni, mások meg unalmasnak hathatnak. Nekem érdekesek, mint például ma reggel Vácott felhős volt az ég, és néhány fénysugár keresztüljutott rajta, és fátyolt vont a földig, mintha mesebeli színházi függöny lenne, ami csak arra várt, hogy elhúzzák, és megkezdődjön a Természet előadása, amit mindig és mindenkor első sorból nézhetünk végig.

Aztán, ne felejtsük el megemlíteni a fantörpikus családszociológiát, ami tényleg jó volt, és igen fontos dolgok kerülnek szóba. Egy biztos, ezen az órán nem írtam semmilyen novellát, nem úgy, mint társadalomismereten, szoc.munkán... etc.

Tegnap este Gönye és Dody társaságában kártyáztam, és Gönye nyert, Dody lett az utolsó, mert az utolsó két körben kétszer handaltünk, és akkor mind a kétszer a teljes pakli a kezében volt. Vagy mi.

Na mentem hajat mosni, ennyit a mai izgalmas és fennkölt blogomból, de a szemem nagyon nem bírja már, aludni kíván menni, de előtte még megszabadulok az elmúlt nap porától lágy víz segítségével. Juhu.

Rám-szakadék

Tegnap felkerekedtünk, és meg sem álltunk, amíg a lábunk bírta, illetve, még azután is folytattuk utunk, hogy alsó végtagjaink remegtek, és megálljért kiálltottak. De mi nem hagytuk magunk, és mentünk, ösvényünk vízesésen, csordogáló patakon, és éles sziklák között vezetett. A Rám-szakadékon másztunk keresztül, Húgom, Joyce és Gönye társaságában. (no meg én, de ha én nem lettem volna ott, akkor most e sorokat nem tudnám a valóságnak hűen leírni...)

Vonattal mentünk a Dömösi átkelés megállóig, és ott komppal átkeltünk a Dunán. Tartottunk egy rövid két betűs kitérős szünetet, majd nekivágtunk a Nagy Kalandnak a Rám-Szakadékhoz. (A továbbiakban N-K-R-Sz. :)

Mentünk az orrunk után. Találtunk egy régi játszóteret, ahol aztán kicsit megpihentünk, és libikokáztunk egyet... :). Rákészültünk a N-K-R-Sz-re. Először hosszan betonút vezetett előre. Már kezdtem kétségbeesni, hogy mikor érünk már oda, és kínomban próbáltam énekelni is, utitársaim legnagyobb örömére, de aztán inkább abbahagytam... Közkivánatra.

Végül megérkeztünk a valódi utunk elejéhez. (Azért írom így, mert a betonút nem feltétlen tekínthető túrának.) Ragyogó időnk volt, mintha csak nekünk rendelték volna... :) A Rám-szakadék -azoknak írom, akik még nem jártak ott- egy patakon vezet közvetlenül végig. Csipkézett sziklák szegélyezik némelyütt, vízesésekkel tarkítva. Felértünk valami hegy tetejére, ahol röpke pihenőt eszközöltünk, és elfogyasztottuk a csokit. Majd a maradék kaját is elpusztítottuk-a későbbiekben meg éhes voltam-, és a "fantom" buszmegálló felé indultunk... Gyönyörű helyeken vezetett utunk. Alig megerőltető lankás oldalon ereszkedtünk le, bár volt egy röpke kitérő, amikor a susnyásban akartunk volna rövidíteni, minek következtében néhány csaláncsípést és tapasztalatot gyüjtőttünk. (azaz, ne térj le az útról térkép nélkül) A végére kellemesen elfáradtunk. Jól éreztünk magunkat, leszámítva, hogy Joyce bokája megrándult, Gönye pedig ráesett a jobb csuklójára, de itthon szakszerű ellátásban részesült.

Szóval a kirándulás, azaz a N-K-R-Sz -szerintem- nagyon jól sikerült-hirtelen ötlettől vezérelve kerekedtünk fel-, a táj csodaszép volt, sütött a Nap, talán az Ősz utolsó szép napja köszöntött ránk. Mindannyian jól éreztük magunkat, csúsztunk-másztunk a sárban, a patakban, és fel, a létrán. Közben a természet feltöltött minket új erővel a dolgos szürke napok egyhangúságához. Bár erről van egy külön elméletem, ami most nem írok le, majd legközelebb.

Este hakamát cseréltünk Gönyével, az enyém jobb neki, az övé jobb nekem. Anyukám csak annyival kommentálta, hogy nem vagyunk komplettek... Ezt mindenki maga döntse el, de köszönjük, mi jól érezzük magunkat így is... Ugye? :)

Ma a Hopp Ferenc Emlékmúzeumban jártunk, de már ott voltam, s azt egy korábbi blogom is megemlíti. Így most zárom sorraim, pedig lenne még mit írni, de már iszonyat álmos vagyok.