Ma találkoztam magammal. Igaz, pár évvel idősebb volt, és szőke hajú. Ragyogó kék szemei voltak, és az életbe vetett hite vetekedett az enyémmel. Segítő Dunakeszin a Gyermekjóléti Szolgálat és Családsegítő Központban. De nem mindig volt itt. Előtte az Üdv Hadseregnek! dolgozott hajléktalanokkal. Mint mondta, látta az élet minden megnyilvánulását, a Szeretet hatását, és az elfogadás páratlan élményét. Megerősített abban, hogy miért is választottam ezt az életformát. Én meg meghallgattam őt, és a segítő segítőjévé váltam.
Egy segítő fegyvere a személyisége. Az, hogy tiszteletben tartja mások életvezetését, nem szól bele, amikor feltárja gondjait, hanem értő figyelemmel meghallgatja. Mindeninek más jön be, más célok motiválják. Ez a különbözőség közös mindenkiben.
Noha meglehet, hogy ezzel csak ebben a világban "teszünk jót" az embereknek, akik meg sem érdemelnék a figyelmünket, de a Segítők nélkül több depressziós és megfásult ember szaladgálna szabadlábon. Ugyan nem könnyű nap, mint nap panaszosokkal foglalkozni, akik nem egy adott esetben tőlük várnak tanácsot nehézségük megoldására. De most már világosan látom, jobban, mint eddig, hogy nekem ez a küldetésem. Nem várom, hogy mások megértsék, miért teszem. Nem várom, hogy mások ezért vállonveregessenek, hogy ügyes vagy, csak így tovább...stb. Teszem, mert ezt kell tennem, ezért jöttem ebbe a világba. Nem akarom megváltani a világot, mindenki maga a felelős saját életéért. Az én feladatom ennél összetettebb, de mégis egyszerű... Tudom, merre kell mennem, már régen azon az ösvényen haladok.
Magamról ennyit. Lehet, kicsit zavarosak a fenti sorok, de a lényeg, h én átlátom.
Ma voltam környezettanulmányt (kt) is készíteni a tereptanárommal. Izgalmas volt. Először 1 órát vártunk arra, hogy beengedjenek, aztán nekem esett két kutya.... grrrrr, hogy én mennyire utálom azokat a rühös dögöket! (bocsi Béla, a te kutyuidat szeretem, azok normálisak és imádnivalóak...) De ezek ugattak, és vicsorogtak, és ugráltak rám.... Kiráz a hideg, ha visszagondolok rá. Különben is, minek panelba két nagyobb termetű kutya??? UTÁLOM!!! Végülis, a kt elkészült, én meg megúsztam harapás nélkül. (még szerencse, hogy nem rég kaptam tetanuszt...). A mai nap amúgy tele volt érdekes tapasztalatokkal, találkoztam kliensekkel, gyerekekkel, szülőkkel, bizonytalanokkal, akiknek jó szóra volt szükségük. Ma is barátságos közeg fogadott, ami megin nagyon fontos volt nekem. Mert bármennyire is nagy szájam van, és elvileg talpraesett vadmacskaként tartanak számon, egy idegen helyen szeretek először visszavonulni egy csendes sarokba, és megfigyelni a többiket. Ma nem így volt, egyből mélyvíz, mint tegnap is. De nem baj, így lesz sok szép színes tapasztalatom. Bár azt még nem tudom, hogy pontosan hol is fogok dolgozni. Bár azt mondták itt, ha akarok, majd mehetek utolsó félévben gyakorlatra hozzájuk. Ami nem lenne rossz, mert tényleg úgy éreztem magam köztük, mintha már régebb óta dolgoznék velük.
Visszatérve a kutyákra, sztem embert nem láttak még olyan gyorsan kimenekülni egy lakásból, mint engem... Ez persze nem vicces. Soha életemben nem féltem a kutyáktól, de mióta megtámadott két dög is, azóta nem keresem idegen kutyák társaságát. Félek. Ez van, gyenge ember vagyok... Tudom, szembe kellene ezzel néznem, de annyira nem vészes a helyzet, ha Mike ugrál körülöttem, és harapdálja a kezem az nem zavar. Ha ismerős kutyával találkozom, akkor jól megdögönyözöm. De a mai kettő olyan hangokat adtak kik magukból vicsorgás címmel, mint Dart Vader.
Így történt a mai napom. Hosszú volt, és fárasztó. Egész nap mindent megfigyeltem, ahogy tegnap is. Ámde, kevés ez az egy hét gyakorlat, hogy teljes rálátásom nyíljon mindenre.
Jó erős a kézfogásom... majdnem összetörtem egy törékeny nő kézfejét... pedig csak határozott vagyok...
Egy segítő fegyvere a személyisége. Az, hogy tiszteletben tartja mások életvezetését, nem szól bele, amikor feltárja gondjait, hanem értő figyelemmel meghallgatja. Mindeninek más jön be, más célok motiválják. Ez a különbözőség közös mindenkiben.
Noha meglehet, hogy ezzel csak ebben a világban "teszünk jót" az embereknek, akik meg sem érdemelnék a figyelmünket, de a Segítők nélkül több depressziós és megfásult ember szaladgálna szabadlábon. Ugyan nem könnyű nap, mint nap panaszosokkal foglalkozni, akik nem egy adott esetben tőlük várnak tanácsot nehézségük megoldására. De most már világosan látom, jobban, mint eddig, hogy nekem ez a küldetésem. Nem várom, hogy mások megértsék, miért teszem. Nem várom, hogy mások ezért vállonveregessenek, hogy ügyes vagy, csak így tovább...stb. Teszem, mert ezt kell tennem, ezért jöttem ebbe a világba. Nem akarom megváltani a világot, mindenki maga a felelős saját életéért. Az én feladatom ennél összetettebb, de mégis egyszerű... Tudom, merre kell mennem, már régen azon az ösvényen haladok.
Magamról ennyit. Lehet, kicsit zavarosak a fenti sorok, de a lényeg, h én átlátom.
Ma voltam környezettanulmányt (kt) is készíteni a tereptanárommal. Izgalmas volt. Először 1 órát vártunk arra, hogy beengedjenek, aztán nekem esett két kutya.... grrrrr, hogy én mennyire utálom azokat a rühös dögöket! (bocsi Béla, a te kutyuidat szeretem, azok normálisak és imádnivalóak...) De ezek ugattak, és vicsorogtak, és ugráltak rám.... Kiráz a hideg, ha visszagondolok rá. Különben is, minek panelba két nagyobb termetű kutya??? UTÁLOM!!! Végülis, a kt elkészült, én meg megúsztam harapás nélkül. (még szerencse, hogy nem rég kaptam tetanuszt...). A mai nap amúgy tele volt érdekes tapasztalatokkal, találkoztam kliensekkel, gyerekekkel, szülőkkel, bizonytalanokkal, akiknek jó szóra volt szükségük. Ma is barátságos közeg fogadott, ami megin nagyon fontos volt nekem. Mert bármennyire is nagy szájam van, és elvileg talpraesett vadmacskaként tartanak számon, egy idegen helyen szeretek először visszavonulni egy csendes sarokba, és megfigyelni a többiket. Ma nem így volt, egyből mélyvíz, mint tegnap is. De nem baj, így lesz sok szép színes tapasztalatom. Bár azt még nem tudom, hogy pontosan hol is fogok dolgozni. Bár azt mondták itt, ha akarok, majd mehetek utolsó félévben gyakorlatra hozzájuk. Ami nem lenne rossz, mert tényleg úgy éreztem magam köztük, mintha már régebb óta dolgoznék velük.
Visszatérve a kutyákra, sztem embert nem láttak még olyan gyorsan kimenekülni egy lakásból, mint engem... Ez persze nem vicces. Soha életemben nem féltem a kutyáktól, de mióta megtámadott két dög is, azóta nem keresem idegen kutyák társaságát. Félek. Ez van, gyenge ember vagyok... Tudom, szembe kellene ezzel néznem, de annyira nem vészes a helyzet, ha Mike ugrál körülöttem, és harapdálja a kezem az nem zavar. Ha ismerős kutyával találkozom, akkor jól megdögönyözöm. De a mai kettő olyan hangokat adtak kik magukból vicsorgás címmel, mint Dart Vader.
Így történt a mai napom. Hosszú volt, és fárasztó. Egész nap mindent megfigyeltem, ahogy tegnap is. Ámde, kevés ez az egy hét gyakorlat, hogy teljes rálátásom nyíljon mindenre.
Jó erős a kézfogásom... majdnem összetörtem egy törékeny nő kézfejét... pedig csak határozott vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése