A hét közepe

Az élet nagyon szép! És megannyi érzés, amit vétek lenne kihagyni, nem megélni... Kell, még akkor is, ha fáj. Mindig ezt mondom, de azt hiszem, van némi jogom ezt így említeni. (hú de nagyképűnek tűnhetek most... A macskám közben folyton az orrom előtt kering, egy molylepkét kerget az ablakon. Tegnap az első drámaórám volt, nagyon tetszett, jövőhét kedden népi tánc lesz. (népi hímzés mellé, nem rossz, egyik sem...) Talán pöttyet fárasztóak a napok, m szinte minden nap 10re érek haza, de vannak pillanatok, amik kárpótolnak mindenért. (tegnap is nagyon jóízűt nevettem két újdonsült drámás csoporttársamon...) A nevetés gyógyír minden fáradtságra. És különben sem szeretem azt felelni a "hogy vagy?" kérdésre: " "szarul/fáradtan/ne is kérdezd..." ennek semmi értelme. Panaszkodni... Kinek teszi szebbé a napját? Senkinek, de még magamnak sem. Talán jól elmondom, mi bánt, de felszínes közöny az egész. És én írtózom mindentől, ami felszínességhez vezet. Mert aki felszínes, abban már nincs titok, m kiölte magából. Sem értékek, se semmi. Csak valami massza, ami mozog, és biológiailag funkcionál.

E magasztos gondolatok után elteszem magam a holnapra... (bár 30 óra lenne egy nap, akkor tudnék aludni is rendesen...)