November utolsó előtti napja. Nyálasan köszöntött ránk reggel, amikor Szuszi háromnegyed hét fele landolt a pocakomon, s miután megbeszéltem vele, hogy még öt perc, addigra kiszállt minden álom a szememből. Kint fehéren derengett a világ, ahogy a felhők beborították az eget és égi nedűvel öntözték a beton dzsungel túlélélésre berendezkedett növényzeteit a falon.
Feküdtem az ágyamban, mellettem Iorek Byrnisson és Szuszka párosa pihent. Már régóta feszít belülről a számadás, és bár még nem jegyzünk Szilvesztert a naptárban, valahogy mégis úgy érzem, most van ideje a számadásnak. Időnként meg kell állnunk és analízálni az életünket olyan szempontból, hogy most éppen merre tartunk, mi a célunk, a feladatunk, hol az Útunk. És hogy mi hol vagyunk.
Mint már korábban írtam, a TDK befejeződött. Azaz, ez így önmagában mégsem igaz. Ami az OTDK-ra kerül, az van kész. Ami pedig a szakdolgozatom lesz, az még messze áll a teljességtől. Még szükségem van adatokra, még szükségem van időre, hogy meghozzam azt a változást, amire a szakmámban szükség van. Amit viszont időnként a 22-es csapdájának érzek. Most feltárásra kerülnek a problémák, amik ellen tenni kell. Szükség van a segítőkre (legyen az pszichológus vagy szociálpedagógus) de az iskoláknak nincs pénzük megfizetni őket. A pedagógusoknak meg nincs idejük törődni a gyermek érzelmi világával. A jó teljesítményhez biztos támaszra van szükség. Egyedül minden több energiát ölel fel... De ez egy másik bejegyzés témája lesz egyszer.
A főiskola pedig megadja a lehetőségeket arra, hogy megtaláljam a saját utam. Csütörtök kora este a témavezető tanárom meghívott sütizni a "győzelem" megünneplésére. Megváltozott a kapcsolat. Vele is, a többi tanárral is., ahogy erről is tettem már említést egy korábbi publikáció során. Elismernek, nem vagyok egy szürke egér a szürke hétköznapokban. Megdolgoztam érte, most pedig learatom ennek gyümölcsét. Noha ez nem jelenti azt, hogy mostantól fogva lógatni fogom a lábam. Jövőhéten zárt helyiektől és előrehozott vizsgáktól lesz terhes a hét. De ezek a kihívások mind-mind motiválnak arra, hogy jól teljesítsek. (A fene a maximalista hajlamomba...)
Ennyit az iskoláról. Nem sokára vége lesz. Hiányozni fog, de helyébe új dolgok lépnek, s ebben biztos vagyok.
Hétköznapok. Keddtől újra ügyelek a Könyvtárban. Szeretem, találkozhatok emberekkel, akiknek érdekes életutjuk van. Könyvek közt vagyok, reggelente általában csendes magányomban.
Edzések. Az elmúlt időszakban erre sem igazán jutott úgy időm, ahogy szerettem volna. Most nem is lehet gyerekcsapatom, majd csak következő Ősszel. Nem bánom. Nehezen fért volna már bele az életembe. Bár megérzem, hogy most nem vagyok annyira edzett, mivel hamarabb fáradok és leszek kimerült a nap végére. Úgy érzem, amit meg tudok tenni a Csapatért, azt meg is teszem. Egyensúly. Erre van szükség. Az sem jó, ha túlpörgök és az sem jó, ha semmit sem teszek. Ám tény, több gyakorlásra lenne szükségem. S nem csak fejben, ahogy mostanában tenni szoktam.
Színjátszókör. Sajnos itt személyközi konfliktusok vannak. Nehéz megtalálni azt az utat, ami mindenkinek egyaránt jó. Rakolnoki Lujza és Szeniczey őnagysága szerepét osztották rám. Egyelőre még rögösen megy az egész, de tudom, hogy meg tudjuk jól csinálni. Csak ahol sok lány van, ott a féltékenység és az irígység is hamar felüti a fejét. Mint ahogy ez a Főiskolára úgy általánosan jellemző. De ugye ez az ő korlátjuk... Én pedig ettől szabad vagyok.
Szalagavatós táncpróba. Most kettőt ki kell hagynom, jövőhéten sem tudok elmenni, de a régi saját emlékeim és a gyors tanulásomnak köszönhetően nincs okom aggodalomra. 2009. Február 6, PECSA, már úgyis jól ismerem a színpadot. Remélem tavasszal megint megyünk és beöltözünk Sakura Conon. ;)
Húgom szalagavatója pedig 2009. Február 13-án lesz a Talentum Táncszínházban. ;)
Másodszak, drámapedagógia. Új tanárunk van, talán már tettem erről említést. Ma elvitt minket a Magyar Színházba, megmutatta a színpadtól át a zsínorpadlásig mindent. Egy elvarázsolt világban jártunk, bár kicsit olyan érzés volt megtudni a háttér titkokat, mint amikor kiderül, hogy nincs Húsvéti Nyuszi. (Remélem ezzel senkit sem sokkoltam le. Mikulás sem létezik, és nem az Angyalkák hozzák a Karácsonyfát...) "Mesevilág..." A világot jelentő deszkákon állni és játszani az egyik legjobb dolog. Az olyan darabokat szeretem a legjobban, amelyek elgondolkodtatnak azontúl, hogy két és fél órán át szórakoztatnak. Ahonnan haza tudok vinni "valamit". Lelkicsemege. És ilyen előadásokban szeretek részt venni. Noha Peter Brooke szerint ha egy ember átmegy egy üres területen és azt a tevékenységét valaki nézni az már színház. Tehát a kellékei: egy üres tér, egy ember, aki átmegy és egy, aki nézi. Színház az egész világ...
A Családomról pedig nem fogok írni. Jól műkődik. Kiegyensúlyozott az életem. Ma Újpesten voltunk, Nagy Családi Összeröffenés.
Barátok. Ők is vannak, kitartanak mellettem, ami néha igen nehéz, mivel elég sajátságos a természetem. Igyekszem adni nekik az időmből, ez egy igazi kihavás... Ideje újra összehívni a T.R.T.-t. ;)
Végülis szerencsésnek mondhatom magam. Ez az év minden kezdeti elképzelésemet felülmúlta. És tudom, hogy a lehetetlen tényleg csak egy szó, amivel a kudarcainkat magyarázzuk. Nincs lehetetlen, minden elhatározás kérdése. Igyekszem magam is úgy élni, hogy ne csak a szájammal legyek okos. Hanem a tetteimben is. Személyes példa. Gyakran hallani, hogy változásokra van szükség. De a világ olyan, amilyen. Egy fecske nem csinál nyarat. De ha a környezetünkben, a mi szintünkön tudunk változásokat hozni, amik jó eredménnyel járnak, akkor tudunk igazán tenni a globális helyzetért. Ismernünk kell saját korlátainkat, saját lehetőségeinket és azokat kihasználni.
Most pedig továbbra is szombat este van. Még tanulok, mivel vannak kötelességeim, amikkel hétfőn el kell számolnom. Mára ennyit a számadásból. Továbbra is Vándorúton járok. Arra, amerre kell...
Feküdtem az ágyamban, mellettem Iorek Byrnisson és Szuszka párosa pihent. Már régóta feszít belülről a számadás, és bár még nem jegyzünk Szilvesztert a naptárban, valahogy mégis úgy érzem, most van ideje a számadásnak. Időnként meg kell állnunk és analízálni az életünket olyan szempontból, hogy most éppen merre tartunk, mi a célunk, a feladatunk, hol az Útunk. És hogy mi hol vagyunk.
Mint már korábban írtam, a TDK befejeződött. Azaz, ez így önmagában mégsem igaz. Ami az OTDK-ra kerül, az van kész. Ami pedig a szakdolgozatom lesz, az még messze áll a teljességtől. Még szükségem van adatokra, még szükségem van időre, hogy meghozzam azt a változást, amire a szakmámban szükség van. Amit viszont időnként a 22-es csapdájának érzek. Most feltárásra kerülnek a problémák, amik ellen tenni kell. Szükség van a segítőkre (legyen az pszichológus vagy szociálpedagógus) de az iskoláknak nincs pénzük megfizetni őket. A pedagógusoknak meg nincs idejük törődni a gyermek érzelmi világával. A jó teljesítményhez biztos támaszra van szükség. Egyedül minden több energiát ölel fel... De ez egy másik bejegyzés témája lesz egyszer.
A főiskola pedig megadja a lehetőségeket arra, hogy megtaláljam a saját utam. Csütörtök kora este a témavezető tanárom meghívott sütizni a "győzelem" megünneplésére. Megváltozott a kapcsolat. Vele is, a többi tanárral is., ahogy erről is tettem már említést egy korábbi publikáció során. Elismernek, nem vagyok egy szürke egér a szürke hétköznapokban. Megdolgoztam érte, most pedig learatom ennek gyümölcsét. Noha ez nem jelenti azt, hogy mostantól fogva lógatni fogom a lábam. Jövőhéten zárt helyiektől és előrehozott vizsgáktól lesz terhes a hét. De ezek a kihívások mind-mind motiválnak arra, hogy jól teljesítsek. (A fene a maximalista hajlamomba...)
Ennyit az iskoláról. Nem sokára vége lesz. Hiányozni fog, de helyébe új dolgok lépnek, s ebben biztos vagyok.
Hétköznapok. Keddtől újra ügyelek a Könyvtárban. Szeretem, találkozhatok emberekkel, akiknek érdekes életutjuk van. Könyvek közt vagyok, reggelente általában csendes magányomban.
Edzések. Az elmúlt időszakban erre sem igazán jutott úgy időm, ahogy szerettem volna. Most nem is lehet gyerekcsapatom, majd csak következő Ősszel. Nem bánom. Nehezen fért volna már bele az életembe. Bár megérzem, hogy most nem vagyok annyira edzett, mivel hamarabb fáradok és leszek kimerült a nap végére. Úgy érzem, amit meg tudok tenni a Csapatért, azt meg is teszem. Egyensúly. Erre van szükség. Az sem jó, ha túlpörgök és az sem jó, ha semmit sem teszek. Ám tény, több gyakorlásra lenne szükségem. S nem csak fejben, ahogy mostanában tenni szoktam.
Színjátszókör. Sajnos itt személyközi konfliktusok vannak. Nehéz megtalálni azt az utat, ami mindenkinek egyaránt jó. Rakolnoki Lujza és Szeniczey őnagysága szerepét osztották rám. Egyelőre még rögösen megy az egész, de tudom, hogy meg tudjuk jól csinálni. Csak ahol sok lány van, ott a féltékenység és az irígység is hamar felüti a fejét. Mint ahogy ez a Főiskolára úgy általánosan jellemző. De ugye ez az ő korlátjuk... Én pedig ettől szabad vagyok.
Szalagavatós táncpróba. Most kettőt ki kell hagynom, jövőhéten sem tudok elmenni, de a régi saját emlékeim és a gyors tanulásomnak köszönhetően nincs okom aggodalomra. 2009. Február 6, PECSA, már úgyis jól ismerem a színpadot. Remélem tavasszal megint megyünk és beöltözünk Sakura Conon. ;)
Húgom szalagavatója pedig 2009. Február 13-án lesz a Talentum Táncszínházban. ;)
Másodszak, drámapedagógia. Új tanárunk van, talán már tettem erről említést. Ma elvitt minket a Magyar Színházba, megmutatta a színpadtól át a zsínorpadlásig mindent. Egy elvarázsolt világban jártunk, bár kicsit olyan érzés volt megtudni a háttér titkokat, mint amikor kiderül, hogy nincs Húsvéti Nyuszi. (Remélem ezzel senkit sem sokkoltam le. Mikulás sem létezik, és nem az Angyalkák hozzák a Karácsonyfát...) "Mesevilág..." A világot jelentő deszkákon állni és játszani az egyik legjobb dolog. Az olyan darabokat szeretem a legjobban, amelyek elgondolkodtatnak azontúl, hogy két és fél órán át szórakoztatnak. Ahonnan haza tudok vinni "valamit". Lelkicsemege. És ilyen előadásokban szeretek részt venni. Noha Peter Brooke szerint ha egy ember átmegy egy üres területen és azt a tevékenységét valaki nézni az már színház. Tehát a kellékei: egy üres tér, egy ember, aki átmegy és egy, aki nézi. Színház az egész világ...
A Családomról pedig nem fogok írni. Jól műkődik. Kiegyensúlyozott az életem. Ma Újpesten voltunk, Nagy Családi Összeröffenés.
Barátok. Ők is vannak, kitartanak mellettem, ami néha igen nehéz, mivel elég sajátságos a természetem. Igyekszem adni nekik az időmből, ez egy igazi kihavás... Ideje újra összehívni a T.R.T.-t. ;)
Végülis szerencsésnek mondhatom magam. Ez az év minden kezdeti elképzelésemet felülmúlta. És tudom, hogy a lehetetlen tényleg csak egy szó, amivel a kudarcainkat magyarázzuk. Nincs lehetetlen, minden elhatározás kérdése. Igyekszem magam is úgy élni, hogy ne csak a szájammal legyek okos. Hanem a tetteimben is. Személyes példa. Gyakran hallani, hogy változásokra van szükség. De a világ olyan, amilyen. Egy fecske nem csinál nyarat. De ha a környezetünkben, a mi szintünkön tudunk változásokat hozni, amik jó eredménnyel járnak, akkor tudunk igazán tenni a globális helyzetért. Ismernünk kell saját korlátainkat, saját lehetőségeinket és azokat kihasználni.
Most pedig továbbra is szombat este van. Még tanulok, mivel vannak kötelességeim, amikkel hétfőn el kell számolnom. Mára ennyit a számadásból. Továbbra is Vándorúton járok. Arra, amerre kell...
1 megjegyzés:
Szió!
Mindig új erőt adnak nekem a bejegyzéseid napról-napra. Egy kicsit hiányzol. Mármint úgy értem az, hogy beszéljünk nap mint nap. Az, hogy mellettem legyél. Bár tudom, hogy számithatok Rád mindig mindenben. Te is rám. Bár úgy érzem kettőnk közül Te vagy az erősebb.... Na de köszönöm a blogbejegyzéseket....Jót tesznek a lelkemnek.
Minden jót, és gratulálok a Tdk-hoz! Linka
Megjegyzés küldése