Míg a Szovjetunió és az USA egymást figyelték, addig más, szocialista országok vezetői saját szemétdombjukon kapirgáltak. Valamiért mindig azt gondoltam, minél nyugatabbra megyünk, annál "puhább" kommunizmussal találkozunk.
Tévedtem.
Az a kép, amit az NDK-ról őriztem magamban a Mások élete című német film hatására megváltozott. Azt gondoltam, náluk barátibb viszonyok uralkodtak, mint itthon. Hogy nem kellett félni, hogy lehetett bátran beszélni.
Tévedtem.
Adott egy Stasi ügynök, akinek élete mások életének megfigyeléséről szól. Az ügynök átható, mindent kifürkésző kék szemekkel néz vissza rád. Ismeri a féltve őrzött titkaid, sugallja a tekintete. Tudja, mit beszélsz, mit csinálsz, mit szeretsz, mit nem szeretsz, de még azt is tudja, mikor szeretkezel, hányszor és kivel.
A feladata a rendszer életben tartása úgy, hogy a másként gondolkodókat likvidálja. Zseniális vallató, nincs olyan információ, ami megbújva maradhatna előle. Hősünk egyedül él, örömlányokkal tölti kedvét, mindent alávett a kötelességnek. Élvezi az ügynökléttel együtt járó kiváltságokat, de csak módjával. Hiszen első a haza védelme és a rendszerellenes személyek felkutatása, félreállítása.
Egészen addig, míg az Író megfigyelésébe kezd bele.
A művész a lélek mérnöke, az, aki táplálékot ad a szellemnek. A művészet megfoghatatlan gondolatok manifesztációja. Aki művész, az gondolkodik. Aki gondolkodik, az veszélyes a fennálló hatalom számára. Hiszen ha gondolkodik, megkérdőjelezheti a rendszer létjogosultságát. És az Író gondolkodik, melynek végeredményét papírra is veti...
Így az NDK állam figyelmét sem kerüli el létezése. Bár az Író ünnepelt sztár, aki "azt hiszi, az NDK-nál nincs jobb és szebb hely a világon". Barátnője a színpadok csillaga, igazi színésznő. Kapcsolatukat beárnyékolja, hogy a kulturális miniszter is szemet vet a hölgyre, és le is vadássza... hiszen neki minden nő jár. Mindenkit megkaphat, akit akar. A Nőt is.
Történetünk központi eleme a megfigyelés. Az Ügynök nap, mint nap hallja egy Szerelem létezésének dallamait. Hallja, hogy amikor a Nő hazaér az erőszakkal együtt töltött órából, zokogva áll a zuhany alá, majd összekuporogva várja a pillanat múlását. Az Író odalép hozzá. Tudja hol volt. Nem mond semmit. Csak átöleli őt. És lassan ráeszmél, milyen is az a rendszer, amiben él...
Az Író legjobb barátja öngyilkossága juttatja el arra a pontra, hogy tegyen is valamit. A történet cselszövésekben gazdagon terel minket a végkifejlet felé. Látjuk, ahogy két ember, az Ügynök és az Író rádöbben a világ igazi énjére. És csalódnak. Az Ügynök segít. Az Író pedig véleményt nyilvánít....
A teljes történet megértéséhet nézzétek meg a filmet! Az elejétől a végéig bemutatja a szocialista emberiség arcait. Ez a bejegyzés nem tudja visszaadni a hangulatot, amit felidéz. És elgondolkodtat. Én, aki mindössze 5 évet éltem a szocializmussal sújtott országban, elképzelni sem tudom, milyen lehetett bezárva lenni. Számomra természetes, hogy szabad vagyok. Szabadon beszélek. Szabadon szeretek. Szabadon választok. Szabadon járok-kelek a világban. Ha kedvem tartja, éjjel indulok útnak. Senki sem fogja megkérdőjelezni, miért. És vajon tudom értékelni a szabadságom? Vajon elég hálás vagyok-e azoknak, akik életüket adták az én szabadságomért? Vajon valaha meg fogom érteni a kommunista diktatúra igazi, valós mozgatórugóit?
Vajon valaha megérti bárki is, hogyan emelhettek határfalat egy városon belül?
Pontos filmleírás itt.
Tévedtem.
Az a kép, amit az NDK-ról őriztem magamban a Mások élete című német film hatására megváltozott. Azt gondoltam, náluk barátibb viszonyok uralkodtak, mint itthon. Hogy nem kellett félni, hogy lehetett bátran beszélni.
Tévedtem.
Adott egy Stasi ügynök, akinek élete mások életének megfigyeléséről szól. Az ügynök átható, mindent kifürkésző kék szemekkel néz vissza rád. Ismeri a féltve őrzött titkaid, sugallja a tekintete. Tudja, mit beszélsz, mit csinálsz, mit szeretsz, mit nem szeretsz, de még azt is tudja, mikor szeretkezel, hányszor és kivel.
A feladata a rendszer életben tartása úgy, hogy a másként gondolkodókat likvidálja. Zseniális vallató, nincs olyan információ, ami megbújva maradhatna előle. Hősünk egyedül él, örömlányokkal tölti kedvét, mindent alávett a kötelességnek. Élvezi az ügynökléttel együtt járó kiváltságokat, de csak módjával. Hiszen első a haza védelme és a rendszerellenes személyek felkutatása, félreállítása.
Egészen addig, míg az Író megfigyelésébe kezd bele.
A művész a lélek mérnöke, az, aki táplálékot ad a szellemnek. A művészet megfoghatatlan gondolatok manifesztációja. Aki művész, az gondolkodik. Aki gondolkodik, az veszélyes a fennálló hatalom számára. Hiszen ha gondolkodik, megkérdőjelezheti a rendszer létjogosultságát. És az Író gondolkodik, melynek végeredményét papírra is veti...
Így az NDK állam figyelmét sem kerüli el létezése. Bár az Író ünnepelt sztár, aki "azt hiszi, az NDK-nál nincs jobb és szebb hely a világon". Barátnője a színpadok csillaga, igazi színésznő. Kapcsolatukat beárnyékolja, hogy a kulturális miniszter is szemet vet a hölgyre, és le is vadássza... hiszen neki minden nő jár. Mindenkit megkaphat, akit akar. A Nőt is.
Történetünk központi eleme a megfigyelés. Az Ügynök nap, mint nap hallja egy Szerelem létezésének dallamait. Hallja, hogy amikor a Nő hazaér az erőszakkal együtt töltött órából, zokogva áll a zuhany alá, majd összekuporogva várja a pillanat múlását. Az Író odalép hozzá. Tudja hol volt. Nem mond semmit. Csak átöleli őt. És lassan ráeszmél, milyen is az a rendszer, amiben él...
Az Író legjobb barátja öngyilkossága juttatja el arra a pontra, hogy tegyen is valamit. A történet cselszövésekben gazdagon terel minket a végkifejlet felé. Látjuk, ahogy két ember, az Ügynök és az Író rádöbben a világ igazi énjére. És csalódnak. Az Ügynök segít. Az Író pedig véleményt nyilvánít....
A teljes történet megértéséhet nézzétek meg a filmet! Az elejétől a végéig bemutatja a szocialista emberiség arcait. Ez a bejegyzés nem tudja visszaadni a hangulatot, amit felidéz. És elgondolkodtat. Én, aki mindössze 5 évet éltem a szocializmussal sújtott országban, elképzelni sem tudom, milyen lehetett bezárva lenni. Számomra természetes, hogy szabad vagyok. Szabadon beszélek. Szabadon szeretek. Szabadon választok. Szabadon járok-kelek a világban. Ha kedvem tartja, éjjel indulok útnak. Senki sem fogja megkérdőjelezni, miért. És vajon tudom értékelni a szabadságom? Vajon elég hálás vagyok-e azoknak, akik életüket adták az én szabadságomért? Vajon valaha meg fogom érteni a kommunista diktatúra igazi, valós mozgatórugóit?
Vajon valaha megérti bárki is, hogyan emelhettek határfalat egy városon belül?
Pontos filmleírás itt.
Az Ügynök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése