2007. augusztus 6., hétfő

I've never been perfect, i need a have you...

A héten sokat töprengtem azon, vajon miért van az, hogy a nő és a férfi csak együtt képes teljes lenni. Meglehet, ezen állítás már önmagában sem állja meg a helyét, de azért elgondolkodtató. Miért van szükségünk egymásra? A nőnek férfira, a férfinak nőre. És miért bonyolítjuk túl az életünket? Minen lehetne egyszerűbb is. Mondjuk, ha öszínték vagyunk egymással, és nem csak párkapcsolatok terén. Nem szabad megijedni attól, h megbántjuk a másikat, ha nem hazudunk csak azért, hogy neki jobb legyen.

De ne feledjük el azt sem, h a szavak, csak szavak, az igazi emberek tettekben nyílvánulnak meg. Mert mondhatom én ezerszer is, mennyire szeretem őt, vagy őt, vagy amazt. Ha csak beszélek róla, és nincs mögötte semmi, akkor az sz@rt sem ér. Néha kockáztatni kell. Talán néha többet adunk, mint amennyit visszakapunk. De ha az ember igazán képes szeretni, és nem csak dumálni, akkor más úton-módon, de visszakapja azt. Sosem szabad ugyanakkor felhánytorgatni, h ezt meg ezt tettem érted. Ha mégis ilyen hibába esünk, akkor csak annyit tesz, becsapjuk magunkat, másokat, hamís képet alkotva magunkról, a világról.

Nem vagyunk tökéletesek, ha azok lennénk, akkor nem ebben a létezőségben élnénk, ahol semmi sem az, aminek látszik, és minden csupán egy illúziója egy illúziónak. Azért vagyunk, h hibázzunk, és megtanuljunk felülemelkedni azokon. Önmagunkon. A tükörképünk nem csak a felszínt mutatja. Ha a saját szemünkbe nézünk rajta keresztül, akkor meglátjuk a Lelkünket. De ne csak tágra nyílt szemekkel bámulj rá, mert az igen, az ott Te vagy...

Nincsenek megjegyzések: