Újabb kapu, amin átléptem. Ez a tábor más út volt, mint az előző, mást kellett megtanulnom belőle, el kellett fogadnom, hogy Elemér rögtön már hétfőn közölte velem, hogy hikomat* leszek. Eleinte nagyon nem tetszett ez a felállás. A mélypont kedd délelőtt volt, amikor konyhaszolgálatra osztottak be, és krumplit meg hagymát kellett pucolnom, míg a többiek a tarlón kint a lelküket is kidolgozták. A hikomatosok meg folyton kentot nyomtak, meg szériáztunk karddal, nunchakuval. El voltam választva a társaimtól. Nem lehettem velük, nem harcolhattam velük - csak más formában-, külön ösvényre tereltek. Ami egyrészt jogos volt. A térdem nem bírta volna a terhelést, így mindenképp észszerű döntés volt Elemér részéről. Csak úgy éreztem, nem vagyok méltó arra, hogy megkapjam az első csíkom. Aztán ez is megdőlt. A pénteki vizsgán írás volt, az áldásról voltak kíváncsiak a gondolatainkra, aztán hatot felolvastak... : )
Végülis megtanultam ezt a leckét is. Az embernek nem árt ismernie a korlátait, mert csak akkor fogja tudni, hogy mire képes, és mire nem. Mindenki sikeres vizsgát tett. : ) Sayonara partyn meg eltáncoltam a térdem. Bár azért sokat pihentem is, és egyszer Hunor a hátára vett és úgy táncoltunk. Azaz, pontosabban, úgy ugrált, a hátán szerény személyemmel. Az egyik fiúval meg iszonyat jót rockyztam, ahhoz képest, h sosem tanultam, de még dobált is. (és el is kapott). A Sipi vérvonal babfőzete újfent finom volt. Még mielőtt lementünk volna táncolni, a táborhelyen megfőztük a babot. Nyam. Körbeültük a tüzet, nomeg, előkerültek a vízipisztolyok, amivel megkergettük egymást. Kétségtelen, a pénteki nap már felszabadult hangulatot öltött.
Rengeteg hullócsillagot láttam. Hétfőn volt az első, amikor kijöttem a vízből az első edzés után. Csodaszép látvány volt. Aztán minden napra jutott egy, vagy kettő. Szerdán őr voltam, három órán keresztül vigyáztam a tűz lángjára és a zászlókra, Károly társaságában.A tűz nem aludt ki, a zászlók is megmaradtak, és még beszélgettünk is. (meg kajáltunk, de gyümi nap volt, így nem sok mindent lehetett enni, csokit sem tömtem magamba...)
Nos tehát, a tábor imigyen zajlott. Mindenki megvívta a maga kis csatáját. Amikor hazajövök, sosem találom a helyem. Délegyháza egy másik világ, ott mindig megszűnik az idő korlátja. Nincs más, mint a napfelkelte, vagy a naplemente, ami csodaszép látvánnyal kárpótol reggel és este, ahogy a naracs, vagy rózsaszín sugarak végigbukfenceznek a tó vízén. És ott az éjszaka, amikor megannyi csillag gyúl ki feletted, némely meteor meg a másodperc tört részéig mutatkozik, hogy aztán az Örök Feledés Homályába vesszen. Így emlékeztett Téged arra, az élet ilyen megfoghatatlan pillanatokból áll.
A Barátaim, Társaim mindvégig mellettem voltak, így hiába kellett külön lennem tőlük, Lélekben együtt folytattuk a csatákat. A tábor rengeteg élménnyel, tapasztalattal, érzéssel gazdagított. És én nagyon szerencsés vagyok, a Családomért, a Barátaimért, az Életemért. Rengeteg mindent kaptam, és igyekszem továbbvinni, megőrízni, és szintén átadni.
Nagyon álmos vagyok. Megyek, és visszaalszom magam a jelenbe, közben teszek még egy sétát a tóparton képzeletben.
________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
* hikomat: gyengélkedős, beteg katona a szótár szerint, azaz, a sérültek.
Végülis megtanultam ezt a leckét is. Az embernek nem árt ismernie a korlátait, mert csak akkor fogja tudni, hogy mire képes, és mire nem. Mindenki sikeres vizsgát tett. : ) Sayonara partyn meg eltáncoltam a térdem. Bár azért sokat pihentem is, és egyszer Hunor a hátára vett és úgy táncoltunk. Azaz, pontosabban, úgy ugrált, a hátán szerény személyemmel. Az egyik fiúval meg iszonyat jót rockyztam, ahhoz képest, h sosem tanultam, de még dobált is. (és el is kapott). A Sipi vérvonal babfőzete újfent finom volt. Még mielőtt lementünk volna táncolni, a táborhelyen megfőztük a babot. Nyam. Körbeültük a tüzet, nomeg, előkerültek a vízipisztolyok, amivel megkergettük egymást. Kétségtelen, a pénteki nap már felszabadult hangulatot öltött.
Rengeteg hullócsillagot láttam. Hétfőn volt az első, amikor kijöttem a vízből az első edzés után. Csodaszép látvány volt. Aztán minden napra jutott egy, vagy kettő. Szerdán őr voltam, három órán keresztül vigyáztam a tűz lángjára és a zászlókra, Károly társaságában.A tűz nem aludt ki, a zászlók is megmaradtak, és még beszélgettünk is. (meg kajáltunk, de gyümi nap volt, így nem sok mindent lehetett enni, csokit sem tömtem magamba...)
Nos tehát, a tábor imigyen zajlott. Mindenki megvívta a maga kis csatáját. Amikor hazajövök, sosem találom a helyem. Délegyháza egy másik világ, ott mindig megszűnik az idő korlátja. Nincs más, mint a napfelkelte, vagy a naplemente, ami csodaszép látvánnyal kárpótol reggel és este, ahogy a naracs, vagy rózsaszín sugarak végigbukfenceznek a tó vízén. És ott az éjszaka, amikor megannyi csillag gyúl ki feletted, némely meteor meg a másodperc tört részéig mutatkozik, hogy aztán az Örök Feledés Homályába vesszen. Így emlékeztett Téged arra, az élet ilyen megfoghatatlan pillanatokból áll.
A Barátaim, Társaim mindvégig mellettem voltak, így hiába kellett külön lennem tőlük, Lélekben együtt folytattuk a csatákat. A tábor rengeteg élménnyel, tapasztalattal, érzéssel gazdagított. És én nagyon szerencsés vagyok, a Családomért, a Barátaimért, az Életemért. Rengeteg mindent kaptam, és igyekszem továbbvinni, megőrízni, és szintén átadni.
Nagyon álmos vagyok. Megyek, és visszaalszom magam a jelenbe, közben teszek még egy sétát a tóparton képzeletben.
________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
* hikomat: gyengélkedős, beteg katona a szótár szerint, azaz, a sérültek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése