2006. augusztus 13., vasárnap

Sárga, nagyszemű csikóhal

Egy Valaki bizonyára tudja, hogy miért is ez a mai blog címe...:)

Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, amiért gondoltak rám, míg Táborban voltam. Joyce, köszönöm aggódásod, de nem zúztak porrá. Egy darabban hazaértem, és még pár kilót is magamra szedtem. Boldogságtól sugárzok, szeretném mindenkivel megosztani, mindenkinek adni belőle, hogy érezzék, mennyire is jó dolog szeretni, és szeretve lenni. Közben újra és újra eszembe jut, hogy egy Testvérem, aki ugyan nem vérszerinti, szenved, mert elvesztette Társát. Nem tudom, szavakba foglalni érzelmeim, nem tudom, hogy mivel segíthetek. Egy helyben toporgok, mintha köd lengne körbe, megritkítva a látási viszonyokat. Tudom, hogy a halál már nem fáj annak, aki elmegy. A halál mindig azoknak fáj, akik itt maradnak. Tudom, hogy én könnyen beszélek, de meg kell próbálni elengedni. Drága Kittim, a szívem szakad meg érted. Fájdalmad az enyém is. De, az Életed tovább kell folytatnod. Meg kell mutatnod, mennyire erős vagy! Én hiszek Benned! És segítek, sőt, mindannyian segítünk! Megfogjuk a kezed, ha kell, a hátunkra kapunk, és továbbviszünk, amíg szükségét érzed. Tudom, hogy képes vagy rá. A szavak mit sem érnek most. Ő már továbbment, a Lelke kiszabadult testének fogságából. Nekünk itt kell helytállnunk, ebben a világban.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Csak arra szeretnélek kérni, hogy nézd meg a honlapom. Ja és jelentkezz be. Sok új dolgot fogsz találni. Remélem tetszeni fog.
Joyce