Nem tudom sajnálni a tolvajt

 Pár éve egy gazdát már megráncigáltak azért, mert végső elkeseredettségében árammal lefedett kerítéssel vette körbe a terményét. Előtte azonban próbálkozott kutyákkal - akiket megmérgeztek; villanypásztorral - aminek ellopták az akkumlátorát; szögesdróttal - amin simán átmásztak. Így utolsó mentsvárként maradt az áram. Az egyik tolvaj meghalt, miután megpróbált átmászni az áram alatt lévő kerítésen. A bíróság végül felmentette a gazdát, mivel az áramos kerítés már egy másik, szögesdróttal körbevett kerítésen belül volt, valamint jól láthatóan ki volt írva, "Vigyázz, veszély!" - aki nem tanul meg olvasni, az magára vessen... Nem tudtam sajnálni a tolvajt. Tudom, a szegénység lassan újra olyan méreteket ölt, mint az első világháború utáni Magyarországon, amikor mi voltunk a 3 millió koldus országa. De a mai világban továbbra is ember embernek farkasa és mindenkinek magának kell kapargatnia a gesztenyéjét, legyen az veteményes, vagy bor. 

 Ezek a gazdák keményen megdolgoznak a napi betevőért. Munkájuk gyümölcsét vér és verejték árán aratják le. Aztán jönnek senkiháziak, akik úgy gondolják, mások értékeit nyugodtan el lehet venni, mert annak úgyis sok van. Talán - félhangosan jegyzem meg - talán ha azt mondják, hogy Gazda, segítek Neked, cserébe nem pénzt kérek, hanem a terményből egy keveset, hogy legyen miből etetnem a családom, nem hiszem, hogy elutasító választ kapnának. Persze, ehhez az is kell, hogy az ember tudjon kérni és a büszkeségét félretegye.

 Más a helyzet a bortolvajjal. A falusi hírmondók értesülései szerint az életét vesztett 30 éves tolvajnak rendes munkahelye sosem volt, különböző függőségeire a pénzt kisebb-nagyobb lopásokból teremtette elő. A gazda udvarából rendszeresen vitt el szerszámokat, valamint a borból olyan mennyiséget tulajdonított el, amiből még jutott eladásra is. Persze most a tolvaj családjának sír a szája, hogy szegény gyerek meghalt, de el tudom képzelni azt a családi mintát, amiből kikerült... Nem éppen egy mintacsalád, ha a tolvaj ilyen útra tért.

 Mi lehetne a megoldás a szegénységre? 1927-ben egy bizonyos Oslay Oswald ferences barát egy olyan szegénygondozói modell létrehozását szorgalmazta, amely valós társadalmi összefogást eredményezett a gyakorlatban. A fő alapelv az volt, hogy ne halat adjunk, hanem halászni tanítsuk meg az embereket. Most nem bocsátkoznék részletekbe, csak röviden lejegyzem, milyen alapelemei voltak a modellnek, ami először Egri Normaként, majd később az egész országra kiterjedve Magyar Normaként terjedt el és egészen a bizonyos felszabadító hadsereg érkezésiig tudták folytatni a szegénygondozó munkát. Ugye aztán a Nagy Szovjetunió óvó szárnyai alá kerültünk, és minden problémánk, gondunk, nehézségünk megszűnt létezni, hogy aztán a rendszerváltáskor még súlyosabb formát öltve szakadhasson a Magyar Nemzet nyakába...

 Első körben megalakult a Szent Ferenc - rendi Szegénygondozó Nővérek Társulata, amihez hat nővér csatlakozott. Munkájuk során felkeresték a szemérmes szegényeket is, mert már akkoriban is voltak, akik az önkormányzat asztalát verték még több segélyért, de aki igazán rászorult, azt a büszkesége nem vitte be könyörögni a hivatalba. 

 Majd megalakult Eger városának Szegényügyi Bizottsága, amelynek élén az aktuálisan megválasztott polgármester állt. A bizottság tagjai a különböző társadalmi rétegekből tevődtek össze. A bizottság feladata volt, hogy gondoskodjék a szegények gondozásához szükséges anyagi feltételek megteremtéséről. A bizottság létrehozta a Szegényügyi Hivatalt, ahol minden szegény ember panaszaival mehetett és meghallgatatott. 

 Valamint, a bizottság felhívást intézett Eger város polgáraihoz, ne adjanak a koldusoknak pénzt, hanem azt inkább az adománygyűjtő hölgyeknek folyósítsák. Ezek a hölgyek nemeskisasszonyok, nagypolgári családok leányai voltak, akik szinte versenyeztek, ki tud több pénzt összekalapozni a jó ügy érdekében. Havonta egyszer járták - sikerrel - a várost és a kapott pénzt a bizottság által kiadott könyvben folyamatosan lejegyezték. 

 Másik előnye a normának az volt, hogy felmérték, a szegények között ki az, aki tud dolgozni és ki az, aki tartósan segítségre szorul. Akit munkaképesnek ítéltek meg, azt munkához segítették. De azért adtak élelmiszer-segélyt is, ami szerintük egy-egy család szükségleteit lefedték.

 Ennél bővebben és hosszabban is lehetne értekezni a Magyar Norma sikereiről, felépítéséről. A zsenialítása abban nyílvánult meg, hogy a kor szakemberei felismerték, nem lehet mindent az államtól várni, helyi szinten is tenni kell azért, hogy a jóléti állam vágyott utópiáját elérhessük. Igazi, valós összefogás eredménye volt. 

 Néhány gyenge kezdeményezést most is látni vélek kis hazánkban, amely a problémák megoldását szorgalmazza. De úgy látom, nekünk nem megy az igazi összefogás. És amíg nem tanulunk meg újra együtt dolgozni, együtt eredményeket elérni, nem pedig ellenségeskedve, pártokra szakadva, mérget fröcsögve egymásra, addig Magyarország egyre mélyebbre és mélyebbre fog csúszni. Nem egymást kell szeretnünk. Hanem a Magyar Nemzetet.

Jackie Kennedy Onassis

 Idén novemberben lesz 50 éve, hogy JFK-t Dallas-ban lelőtték és ezzel az erőszakos halált halt elnökök soraiba lépett. Meglepő, de igaz tény, hogy azok az elnökök, akik az elnöki választást kerek évszámra végződő évben nyerik meg, nem töltik ki a hivatali idejüket, többnyire valaki más keze által elveszítik életüket, vagy betegségben hunynak el. Állítólag egy indián törzsfőnök átkozta el ezeket a szerencsétleneket, amiért ellopták tőlük őseik földjét és rezervátumokba kényszerítették őket.

 Tiboru blogíró alapos munkát végezve összeszedett minden infot a gyilkosságról itt meg itt, én nem is erre fecsérelnék szót. A minap olvastam, hogy újabb bőrt húznak le... akarom írni, újabb könyv jelenik meg a témában, de ezúttal főleg a First Lady-re koncentrálva, az ő szemszögéből bemutatva a történteket.

 Jackie Kennedy kifinomult stílusával, tökéletes modorával és bájával hamar kivívta az amerikai nép szeretetét. Mindig kifogástalan megjelenésével - bármilyen furcsán hangzik - de a férje karrierjét támogatta. Gondoljatok csak bele, kik irányítják a házasságokat? A férjek? Jobb őket ebben a hitben hagyni... A feleségek. Addig-addig duruzsolnak és beszélnek, amíg a férj fejében megérik a gondolat és végül úgy érzi, mindig is a sajátja volt. Tehát Jackie politikailag is megkerülhetetlen tényező lett. (És ez nem papucsférjség kérdése...) 

 Jackie Kennedy megtestesíti az '50-es, '60-as évek nőideálját.

 A házasságuk viszont nem éppen fenékig tejfel. Jack nem a hűség mintaszobra, egyik leghíresebb hódítása maga Marylin Monroe. Norma Jeane állítólag egyszer felhívta Jackie-t, és megmondta neki, hogy Jack el fog válni és ő lesz az új feleség. Erre - szintén csak állítólag - Jackie válasza mindössze annyi volt: "Ez csodálatos, Marylin, én kiköltözöm a Fehér Házból, maga beköltözik és öné lesz minden gond". 

 Dacára a sok félrelépésnek, végtelenül szerette Jacket. Bár JFK sok szeretőt forgatott meg az ágyában, esténként mégis Jackie-hez ment haza, esze ágában sem volt elválni tőle.

                                                                                                     Fogadás a Fehér Házban, 1962. Április

 1963 őszén már a következő elnökválasztás kampányára készültek. Belsős pletykák szerint Jack ígéretet tett Jackie-nek, hogy mostantól minden más lesz, nem lesznek újabb nőcskék. November 22-én az elnöki körút első állomása Dallas volt. Mivel ez az állam már korábban is fontos szerepet játszott a '60-as választások idején is, ez alkalommal is kiemelt jelentőséggel bírt, hogy ide jöttek elsőként. Jackie a feledhetetlen, pink Chanel kosztümöt viselte, hozzáillő kalapkával és kesztyűvel. Megjelenése most is kifogástalan, de a mosolyában ott van még valami más is, ami extra kisugárzást biztosított neki: a szerelmes feleség jelenik meg Dallas előtt, aki a jövő egy vágyott és hően remélt rózsaszín légvárába és Jack-be kapaszkodik.

 Beülnek a nyitott tetejű Lincolnba, a hátsó ülésen az elnöki pár, szemben velük texas kormányzója és neje foglal helyet. Elindulnak Dallas utcáin, a tömeg ujjong, amerikai zászlók lobognak mindenütt, hiszen maga a nemzet hőse megy el előttük, aki megakadályozta a III. nukleáris alapú világháborút és forró drótot építetett ki Moszkvával. (A Disznó-öbölbeli csúfos eseményekről most inkább ne tegyünk megemlékezést.) Jackie-t is magával ragadja a hangulat, imád minden egyes percet. A menet befordul az Elm utcába, majd 12:30-kor eldőrdül egy lövés. Vagy több. (?) John Fitzgerald Kennedy-t egy fejlövés éri, texas kormányzója, John Connelly a mellkasán szintén megsebesül.

                
1963. November 22.

 Sok videót néztem már meg az eseményről. Sosem értettem, hogy Jackie miért mászik ki a Lincoln csomagtartójára. Ma megvilágosodtam. Jack koponya- és agydarabjait szedi össze, majd visszamászik és saját kezűleg próbálja visszagyömöszölni, illetve bent tartani azt. Az elnököt azonnal elszállítják a kórházba, ahol az orvosok próbálják megmenteni az életét - mivel még van tapintható pulzus, de ugye tudjuk, mit jelent az, ha valakinek az agyának egy része elhagyja a fejét... 

 Jackie végig bent marad a műtőben, hiába próbálják elzavarni az orvosok. A kosztümje csupa vér és agymaradék. Az orvosok megállapítják a halál beálltát. Mrs. Kennedy megtörten néz maga elé, férje élettelen testéhez lép és a lábfejétől a szájáig végigpuszilja, mintegy végső búcsút véve az imádott férfitől, aki olyan sok bánatot okozott neki a nőügyeivel, de akit mégis mélyen, mindent elsöprő szerelemmel szeretett.

 Az elnök halott. A többi már történelem. Lyndon B. Johnson alelnök még az Air Force One fedélzetén Jackie előtt felesküszik az USA 36. elnökének. Jackie még mindig a véres-agyas kosztümöt viseli, egyszerűen nem akarja levenni, nem tudja levenni, mert azzal végérvényesen el kellene fogadnia, hogy Jack nincs többé.

Lyndon B. Johnson elnöki fogadalma, 1963, november 22.

 A rózsaszín kosztümmel együtt a gyönyörű jövő is sírba száll.

Emlék a múltból, Jackie Kennedy esküvői ruhája, 1953. szeptember 12.

Egy boldog jövő kapujában, 1953. szeptember 12.

Az egész ország előtt példát mutat, ahogy a következő hetekben a gyászt viseli és teszi a dolgát.

JFK temetése, Jackie és a gyerekek, Bobby Kennedy és a felesége, 1963. November 24. 

Jackie Kennedy 1968-ban a görög hajómágnással, Aristole Socrates Onassis-hez. Házasságuk azonban nem volt felhőtlen, évről-évre megromlott a viszonyuk, válásukat csak Onassis 1975-ben bekövetkező halála akadályozta meg. Jackie másodoszrra is özveggyé lett.

 Jackie Kennedy 1994. májusában hunyt el, non-Hodgkin limfóma szövődményeiben.

Mi van a Pető-hisztéria mögött?

 Jövőre választások. Egyre inkább látszódik, hogy a jelenlegi képviselők esélylatolgatásai beindultak, s akik úgy vélik, ha valamivel nem rukkolnak elő, nem jutnak be, szinte már kétségbeesetten keresnek valami "ügyet", ami mögé felsorakozhatnak és teljes mellszélességgel támogathatnak jövőbeli szavazatok reményében. Történt, hogy egy ellenzéki képviselőnő a szárnyai alá vette a Pető Intézetet. Arról nincs információm, hogy ennek mennyire örültek, vagy sem az intézetnél, de tény, hogy inditványozta, hogy 500 millió forint támogatást megkapjon az intézet. Az indítványt leszavazták. No és engem ez bosszantott fel - ha egy kormánypárti képviselő nyújtja be, akkor megszavazzák? Mi 500 millió forint azokhoz a értelmetlen kiadásokhoz képest, mint az ostoba levelek, amikkel elárasztják a postaládáinkat teljesen feleslegesen. Jelenleg 3,4 milliárd forintnál tart a postaköltség... szükséges? Nem. Ezt a pénz értelmesebb dolgokra is el lehet baszni.

 Persze, az is tisztességtelen, hogy egyesek politikai hasznot igyekeznek húzni a Petőből. Ha szép csendben hagyják a dolgot, talán már rég meg is lenne a hiányzó pénz.

 És talán ez a baj ma Magyarországon, mindenből politikai kérdést csinálnak, tényleges segítség nincs, csak időhúzás. Azt kell megérteni ebben a helyzetben, hogy vannak olyan ügyek, dolgok, intézetek, amik mögé pártállástól függetlenül, tényleges összefogással kell felállni, nem pedig a másikat elgáncsolni, mert az nem a mi kutyánk kölke.

Ágyban, párnák közt halni meg

"Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!"

Hős, akit egy cél vezérelt: legyőzni a 14 Óriást.

Lelked találjon békére, Szeretteid vígaszra.

"Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... "

Mi a valódi feminizmus?

 Bizonyára sokatok hallott már a Femen nevű női szervezetről. Kiállnak a nők, az elnyomottak jogaiért, harcolnak a begyőpösödött gondolkodás ellen. Nő és férfi egyenlő. Hogy a szervezetükre felhívják a figyelmet, eszméjüket félmeztelenül, egy szál ciciben terjesztik, testüket is transzparenseknek használva. Eddig ezzel nem is lenne semmi probléma. Csak néha az az érzésem velük kapcsolatban, feminizmusok nem más, mint férfi-gyűlölet, olyan, mint a Merle-féle Védett férfiakban. Vékony a határmezsgye a valódi feminizmus és az erősebbik nem utálata között.

 A Femen egyik kedvelt célpontja - az orosz elnök után - a katolikus Egyház képviselői. A múltkorjában is történt egy incidens, amikor a Femen aktivistái berontottak egy előadásra, ahol egy belga prímást leöntöttek vízzel, így tiltakozva az ellen, hogy az Egyház az abortusz tiltásával a nők önrendelkezési jogát szerintük semmibe veszi. Értem én az üzenetet -amivel egyébként nem értek egyet-, de a módszer végtelenül gyerekes. Ez nem problémamegoldás, hanem konfilktus gerjesztés. Senki sem fogja komolyan venni a szervezetet, az ilyen és ehhez hasonló akciókkal pont, hogy csak ártanak nőtársaiknak, nekünk. Az emberek csak legyinteni fognak, á, ezek csak ráérő fruskák - vagy durvább jelző a nőkre -, akik magamutogató hajlammal is rendelkeznek. 

 Mi volt a feminizmus eredeti célja? Az igazi egyenlőség. A feminizmus nem irányulhat a férfiak ellen, hanem a nők mellett szól. Nekünk, európai nőknek már nem kell harcolnunk azért, hogy dolgozhassunk, hogy szavunk legyen otthon és a nagyvilágban. De a világon még számos országban a nő csupán egy tárgy, akit az apja, később a férje birtokol és ne is akarjon ennél több lenni. Ha a Femen tényleg az elnyomás ellen akarna küzdeni, akkor első sorban ezekre az országokra hívná fel a figyelmet, olyan társadalmakra, ahol a női körülmetélés még máig létezik és jellemzően idősebb nők végzik el a gyereklányokon. 

 A másik "kedvenc" frázisom, amit puffogtatnak a nők önrendelkezési joga a nem kívánt terhességek kapcsán - szándékosan nem írok várandóságot, hiszen ezen nők számára a magzat teher. Azt gondolom, a nőnek önrendelkezési joga védekezni, ha nem akar áldott állapotba kerülni. Nyílván vannak helyzetek, amik felett nem tisztem pálcát tőrni, de csak azért abortuszra menni, mert valaki felelőtlen volt, akkor inkább szülje meg és adja örökbe. Hány meg hány olyan pár van, akik majd megvesznek azért, hogy gyermekük szülessen, de a gyermekáldás várat magára, vagy elmarad. A társadalmunk hajlamos arra, hogy a tettek következmények nélkül maradjanak és a problémákat a szőnyeg alá söpörjük.

 Mi a valódi feminizmus? Az, hogy a nők számára valódi választási lehetőségek állnak rendelkezésükre. Hogy dönthetnek a sorsuk felett. Ettől még nem kell gyűlölni a férfiakat, sőt, igazán csak a párkapcsolat során csúcsósodik ki az egyenlőség. És mindezek koronája a házasság, amely során egymást kiegészítjük, a másiknak tükröt tartunk, egymás által fejlődünk és győzzük le saját korlátainkat, hibáinkat. Persze nincsenek tündérmesék és a valóság sokszor senem fekete senem fehér. Hanem végtelenül színes. És evégett élettelteli.

 Ha a homokba dugjuk a fejünket és úgy éljük le az életünket, ugyan mi a csudát vésnek majd a sírunkra akkor?

Live Life Without You

 Elakadtam. Eljutottunk egy célig és most egy helyben toporgunk. Nem tudom, jó ötlet-e, hogy Budapestre küldjem őket. Bár már megideológizáltam magamnak, miért ne Bécsbe menjenek, vagy vissza északra. De ezzel cseppet sem vagyok elégedett. Úgyhogy most újra az elején fogok dolgozni. Jobban megismerjük a szereplőket, a motivációikat és 1912-öt. Törékeny illúzió tartja fogva a világot, a felszín alatt már érezni a közelgő világégést. De a fiataljaink még ártatlanul hisznek a világban, az emberekben. Ezt a naivítást vetkőzik le magukról fokozatosan, ahogy az északi küldetés nem egészen úgy alakul, ahogy eltervezték. A végén fogodzkodó nélkül maradnak. Vagy mégsem...

 Továbbra sem célom nagy szavakat hangoztatni. Vágyam szórakoztatni, célom ismertetni egy méltatlanul elfelejtett expedícióról, ahol a magyar orvosunk, Kepes doki tudása tartotta életben a felfedezőket mostoha körülmények között. Ezt az örökséget igyekszem továbbvinni, becsempészni Ragnhild sorai közé is.

 A történet még számomra is ismeretlen területre vezet tovább. Kíváncsian várom az út végét...

Miért szavaztam ByeAlex-re?

 Amikor a német eredményeket láttam, eléggé csalódott voltam, feleslegesen küldtünk szavazatot a magyar indulóra. Aztán Lena elszúrta a három első helyezet bejelentését, nem kis megdöbbenést okozott, Germany gave 10 points to LOVELY Hungary. Nekünk már ez is felért egy győzelemmel. Küldtünk egy-egy szavazatot ByeAlex.re, ha már kiszakadtunk az anyaország kebléből, akkor ennyit igazán megtehetünk. Hiszen a mi kutyánk kölyke.

 Persze lehet azon vitázni, mennyire volt szar vagy különc a magyar induló dala. Sokadik meghallgatásra már eléggé belemászott az én fülembe is. A többi eurovíziós dal közül kitűnt, hiszen nem volt egy kommersz sláger. Otthon nyílván nagy a felháborodás, hogy nem az egyik kertévé által kinevelt körömcipős cirkuszi majom nyerte meg a nemzeti előválogatót, hanem ez a semmiből jött "királyfi", aki elindult szerencsét próbálni és legyőzte a hétfejű sárkányt. Összességében a 10. hely nem rossz, sőt, eddig eurovíziós szerepléseink harmadik legjobbika. Nesze nektek, most lehet szarral dobálózni, de nem érdemes.

 Ez a tizedik hely azt is megmutatja, nem számít, hogy valaki magyarul énekel-e, így is lehet szép eredményt elérni (39 ország közül...). Mindenesetre azt nem kívánom kis hazámnak, hogy az elkövetkező jövőben megnyerje a dalfesztivált, mivel megrendezési költségei az egekben vannak. De az nem rossz, ha mindig képesek vagyunk az élmezőnyben végezni.

 Emmelie de Forest pedig megérdemelten nyert. Bár Anouk sem volt rossz, vagy a görögök alkohol himnusza. 

 Az Eurovíziós dalfesztivál pedig összehozza Európát, még mindig a legnézettebb műsor az egész kontinensen. Minden országban közös a zene szeretete és ez az, amire újra és újra emlékeztet minket. Az idei hívómondat jól összefoglalta mindezt: "We are one".

 Egy év múlva vár minket Dánia.

Itt élned, s halnod kell!

 Az elmúlt egy hétben Otthon voltunk. Imádtam minden egyes percét, Család, Barátok, Szuszi. Hamar elrepült az idő, most újra itt vagyunk, idegenek között, idegenekként. Ilyenkor mindig jobban gyötör a honvágy, tegnap úgy éreztem magam, mint egy macska, akit egy kád vízbe akarnak tuszkolni. Otthon Valakik vagyunk, itt viszont Senkik. Nincsenek gyökereink, nincs közösségünk, magunk vagyunk, mint egy aprócska sziget a határtalan Csendes-Óceánon. Néha irigykedve figyelem a helyieket, amikor valami esemény van a városban, mindenki tudja a helyét, ismeri a másikat. Mi itt csupán megtűrt kívülállók vagyunk, akik elvégzik a munkát, ami ők nem akarnak. És ha hibázunk, akkor a szemét "auslander" rangot is megkapjuk.

 Egyik Barátnőmnek - aki szintén kint él fent Brémában- tökéletesen igaza volt: amíg nem tudjuk, hogy miért pont azok az emberek voltak Ausztráliában a "Celeb vagyok, ments ki innen" nagy sikerű műsorban, addig sosem leszünk idevalósiak. Szükséges-e tudnunk? Akarjunk-e asszimilálódni? Mi lesz, ha hazamegyünk? Már most borítékolom, hogy a visszaköltözés sem lesz egyszerű menet. Tulajdonképpen két ország között vagyunk. Otthon már nem lenne jó, itt még most nem jó, s talán sosem lesz. 

 Szombaton ballagott KD húga, az eseményt a szózattal zártuk. Sokáig visszhangzott a fejemben, 'Itt élned, s halnod kell'. Mi talán cserbenhagytuk az országot a saját érdekeinket szem előtt tartva. Kiveszett volna belőlünk a küzdés? Nem, ezt nem mondhatjuk, hiszen egy idegen országban élünk nap, mint nap. Akkor kiveszett volna belőlünk a hazaszeretet? Ezt sem mondhatnánk, a szeretet nem múlik el és aki a Duna vizét issza, ízét soha nem feledi. Akkor a Haza mondott le rólunk? Nem, a Haza, mint egy édesanya, akkor is az oldalunkon áll, ha távol kerülünk tőle. Akkor mi történt? Miért kellett eljönnünk?

 Talán azért, mert lehetőségünk volt rá. Szabadon mozoghatunk az országok között. És ez egy olyan kincs, amit 25 éve még nem gondoltak volna a szüleink. Amit '56-ban a kertek alatt lehetett csak megtenni. És nincs minden veszve. Úgy tekintek erre az életszakaszra, mint ha egy másik civilizációt tanulmányoznék, noha ez egy másfajta dzsungel, mint mondjuk Dél-Amerikában. Megfigyelem az embereket, a szokásaikat, feljegyzéseket készítek róluk. Megint más kérdés, melyik társadalmi berendezkedés a boldogabb.

 És arról se feledkezzünk meg, hogy szorgalmasan gyűjtünk, amit itt összeteszünk, azt otthon költjük majd el, segítve a hazai gazdaságot.

 Most kicsit olyanok is vagyunk, mint a mesebeli királyok. Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Sír, mert messzire szakadtunk a jól ismert világunktól. Nevet, mert számtalan új lehetőség nyílt előttünk. És mindezek mélyén ezt kell látnunk, ezt kell szem előtt tartanunk. És majd egyszer hazamegyünk, a tapasztalatainkat Otthon kamatoztathatjuk tovább.

 És ez a nem mindegy ebben a kérdéskörben.

Primavera

 Különleges álmom volt. Bizar egy dolog fekete-fehérben álmodni. Hajnalok-hajnalán Krokodil Dundee felkelt, hétfő révén készülődött dolgozni. Még félig álmodtam, amikor odajött reggeli és egyben búcsú puszit adni. Kikísértem, majd az álmomon kezdtem gondolkodni, még most is a hatása alatt vagyok.

 A történet - ha lehet egyáltalán történetnek nevezni, vagy csupán az elmém töltötte ki a hézagokat azóta, hogy felkeltem - valamikor a jövőben játszódott, kissé hajazott az 'Alkimista lánya' történetem hátterére. Valamilyen titkos szövetség tagja voltam, akit beépítettek egy másik titkos föld alatti mozgalomba, hogy belülről bomlasszam. Arra határozottan emlékszem, nagyon tiltakoztam, hogy adó-vevőt ültessenek be a fogamba, mondván amúgy is fáj, nem kellene azt birizgálni. (Sajnos tényleg fáj a fogam, úgyhogy jövőhéten lesz egy köröm fogdokihoz...) Szóval meggyőztem ellenségeimet, hogy hagyjanak ki az adó-vevős dologból. Szerencsére így lett, nem tartottak veszélyesnek, ez lett végül a vesztük... Innen viszont zavaros az egész, egy nagy katyvasz. Valahogy egy kockaköves utcára keveredtem, ott volt Krokodil Dundee is. Háború dúlta a földet, mi titokban találkoztunk. Fontos szerepet töltöttünk be. Ő a főgonosz oldalán, én egy másik mozgalomban. De mindketten ugyanannak a háttérszervezetnek dolgoztunk. Tavaszias szellő fújt, egymással szemben álltunk, de nem mertük megölelni, vagy megfogni egymást, nehogy illetlen szemek meglássanak és azzal vége az akcióinknak. Féltettük a másikat, hogy ne bukjon le. Emlékszem, hogy lelkendezett KD, hiszen lehetősége van az egész, megmételyezett rendszert a fejénél fogva levágni.

 Aztán teljesen megváltozott minden. Egy koncert teremben voltam, ahol egy fekete versenyzongora és a közönség várta, hogy a dallamokat előcsaljam belőle. Leültem a székre, beállítottam a megfelelő magasságot. A színek még mindig nem tértek vissza, továbbra is szürkén álmodtam mindent. Tehát leültem a székre, beállítottam, majd riadtan konstatáltam, egy-egy oktáv hiányzik a két végéből. Ettől még belecsaptam Ludovico Einaudi Nightbook-jába, de valahogy nem találtam a megfelelő billentyűket. Egy vonalas fisz, kis oktáv fisz, egy vonalas fisz, kis oktáv fisz, egy vonalas fisz, kis oktáv fisz, egy vonalas fisz, kis oktáv fisz, majd egy vonalas fisz, gisz, A triola... de valami nem stimmel, valami nincs a helyén, hát persze, hiányzik a szubkontra- és  kontraoktáv, valamint a négy vonalas oktáv. De azért nem adom fel, tovább játszom valamit, ami a fejemben hasonlít a megszokott dallamokhoz.

 Sajnos a többi rész még homályosabb. Az is lehet, a Felhőatlasz nyomta rám a bélyegét. Szombaton megnézettem KD-vel is. Kissé tartottam tőle, hogy ne unatkozzon, tekintve 3 órás filmről beszélünk. Továbbra sem tudok betelni vele, zseniálisan megkomponált alkotás -nem csak KD ;).  Morag szavaival élve, egy igazi gyöngyszem A könyvet elolvastam, ezután a filmet megnézve más, de mégis ugyanaz az élmény. KD-nak is tetszett. A színészek játéka visszaad valamit a könyvből. Sőt, igazán élővé, hihetővé teszik. És számomra emeli csak a film fényét, hogy független filmről beszélünk. Ezért sem jelölték egyetlen Oscar-ra sem, noha a sminkmesterek, a vágók, az operatőrök, a színészek és a rendezők mind-mind megérdemlik az elismerést.

 Másrészt, nagyon hiányzik a zongorázás a mindennapjaimból. Alig várom, hogy jövőhéten hazamenjünk és csépeljem az öreg pianínónkat...

 A szakdolgozatom meg visszajött a tanáromtól, kis munka maradt hátra, jövőhéten leadom, nyáron pedig államvizsga. Most még olyan messzinek tűnik, de már várom, hogy visszakapjam a napjaim, amit az írásnak szentelhetek. Mind a Ragnhild, mind pedig az Alkimista lány várják, hogy az utolsó pont is helyére kerüljön.

Lehet-e gyerekük?

 Sokat gondolkodtam azon, hogy leírjam-e, amit gondolok. Sok igazság létezik párhuzamosan egymás mellett, szerencsére nem az én tisztem eldönteni, kinek van igaza. Csupán van néhány más tényező, amit figyelembe kell venni. Az egész onnan indult ki, hogy facebook-on belefutottam egy képbe (bejegyzés alján megtaláljátok). Két férfi és két gyerek. Többnyire "fújjogást" és "dislike"-ot kaptak. De - és ez egy roppant hangsúlyos de - boldognak látszottak. (Persze a képek tarthatják fenn a legszebb illúziókat.) "Két férfi, akik római szerelemmel szeretik egymást ne vállaljon gyereket." Kérdem én, akkor mi a jobb a következő két lehetőségből, amit felvázolok:

1, Az egyik barátnőm egy gyermekotthonban dolgozott. Szerencsére az övé kicsi volt. A szomszéd településen viszont sok családból kiszakadt gyermeket zsúfoltak "árvaházba". A barátnőm mesélte, nagyon súlyos állapotok uralkodnak ott. Amíg a nevelő a folyosón végigér az esti ellenőrzés során, a nagyobbak megerőszakolják a gyengébbeket. Ez hetente többször is előfordul, nem tudnak mit tenni, nincs eszköz, nincs pénz, kevés az ember, akik szintén alulfizetettek. Ezek a gyerekek nyomorúságos körülmények között nőnek fel. Nem lenne jobb nekik családban lenni, ahol megkapják a szeretetet? Két apjuk van, na és? Van, akinek egy sem jut. Azok, akik amiatt aggódnak, hogy milyen káros traumákat szenved el a gyermek, akit két apa nevel fel, inkább azon aggódjanak, hogy a gyermekvédelmi rendszerünk több sebből vérzik, bár inkább sajnos azt mondhatjuk, elvérzett már a fenti okokból kifolyólag. Az árvaházi gyerekeket szinte senki sem szereti, család nélkül nőnek fel. Aztán nem csoda, ha egyenesen a drogoknál kötnek ki vagy az utcasarkon találják magukat. Ezen érdemes elgondolkodni.

2, Tegyük fel, hogy akad egy nő, aki nem akart gyereket mégis várandós lesz. De az áldott állapot szörnyű teher számára. Abortuszra akar menni, de végül meggondolja magát és megszüli a gyermeket, akiről a szülés után rögvest lemond, látni sem akarja, örökbe adja. Ezzel esélyt ad a magzatnak, hogy felcseperedjen. És ha két apja lesz? Az a poronty mire menne egy olyan anyával, aki szívből gyűlöli őt? Folyamatos elutasítás és lelki terror jutna számára osztályrészül.

 Még lehetne számos más példát felhozni, ami amellett szól, hogy igen is, vállaljanak gyermeket, ha képesek biztonságos otthont, családot, szerető légkört teremteni. Miért tiltanánk meg tőlük, amikor annyi olyan család van, ahol ellenkező neműek a szülők és mégis komoly lelki sérülések elszenvedése közepette nő fel a gyermek.

Én azt gondolom, hogy a család leglényegesebb eleme a szeretet. Amikor majd Isten előtt állunk és számot adunk életünkről a legfontosabb kérdés ez lesz: Szerettél-e igazán az életed során?

 Neil Patrick Harris és 'modern családja'

Az ember érzi, hogy csak akkor válik igazán halhatatlanná, ha gyermeket nevel.

Mi lesz, ha Észak-Korea felszabadul?

 Vegyük elő Észak-Koreát - ígérem a jövőben kerülni fogom az előző bejegyzéshez hasonló személyes hangvételű 'kiakadásokat'. Nagyon úgy tűnik, küszöbön a következő háború a két Korea között. Eleve ugye fegyverszünet volt eddig, mivel nem zárult békével az 50 évvel ezelőtti helyzetet. Most nem mennék bele a jelenlegi háborús feszültség mélyebb boncolgatásába, ismertetésébe, számos híroldalon ezt megtették. Engem jobban érdekel a koreai emberek lelkivilága.

 Képzeljük el a következő helyzetet - talán még ismerős is, hiszen alig 24 éve nálunk is valami hasonlót próbáltak letuszkolni az emberek torkán. Egy ember a totális hatalom birtokosa. Őt lehet szeretni, utálni. Kegyetlen diktátor, zsarnok, aki eltipor minden másként gondolkodót. Gyerekek születnek és nőnek fel munkatáborokban, ahol az élet számunkra elképzelhetetlen. Jól példázza Ahn Myung Chul egykori észak-koreai munkatábor "lakójának" szökése utáni első szavai, miszerint ő a szabadságot olyannak képzeli el, hogy pl.: azt ehet, amit akar. Nem egyszer nincs 'normális' élelem ezekben a munkatáborokban, így mindent, ami ehetőnek tűnik, elfogyasztanak. Ennél még sokkolóbb, hogy a családtagok egymást küldik a halálba, hiszen a munkatábor vezetői arra sarkallnak mindenkit, hogy ha arról értesülnek, valaki szökni akar, akkor jelentsék fel. A szökési kísérletért pedig halállal lakolnak. Jelenleg -becslések szerint- 250 ezer ember sínylődik ilyen helyen, mint ahonnan a fickó is sikeresen meglépett. 

 Ha Észak-Korea háborúzni kezd, nem kérdéses, veszíteni fog. Talán Kim Dzsongun megunta, hogy diktátor és szeretné, ha felszabadulna az országa, de nem lát más esélyt rá, mint kirobbantani egy háborút. (ajvé, de naiv vagyok...)

 Nos Észak-Korea talán nem sokára megszabadul a zsarnoktól. De tud-e majd élni a szabadsággal? Képes lesz-e elfogadni a fejlett világot és fel tud-e nőni hozzá? Tartok tőle, sokan öngyilkosságba fognak menekülni. Gondoljatok bele, hatvan éve azt nyomják a fejedbe, hogy Amerika és Dél-Korea az ősellenség, el kell pusztítani, amit képvisel az egyenlő a romlással. Bezzeg Észak-Korea maga a mennyország, csak tartsd be a szabályokat, ne gondolkodj, ne cselekedj önállóan, állj be a sorba. Légy birka, mert a jó bárány az hallgat...

 És mi történik, ha Észak-Korea felszabadul? Először az eufória fogja elönteni az elnyomottak lelkét. Aztán rájönnek, hogy az ismert világuk darabjaira hullott. Bármennyire utálják, biztonságos keretet ad számukra a létezés egy kifacsart formájában, de mint ilyen, mégis saját és jól tudott feltételekkel átítatott. Kikerülnek a semmibe, a demokrácia hálójába, ami olyan furcsa számukra. Sok beteg, frusztrált észak-koreai fog nap, mint nap felkelni. Aztán egy jobban megismerik az új rendszert. Talán megszeretik, de egy kicsit mindig idegen lesz számukra. A mostani események pozitív kimenete esetén a következő generáció lesz hálás. Ők már élni fognak az új lehetőségekkel.

Élet a komfortzónán túl

Ez a bejegyzés csak engedéllyel olvasható. Ha szeretnéd megtekinteni, írj egy e-mailt.

Köszönöm!

Gyere haza!

 Percekkel ezelőtt belefutottam egy tv-interjúba a 'Gyere haza' alapítvány egyik képviselőjével. Kíváncsiságból megnéztem a honlapjukat, ahol felsorakoztatnak 10 érvet, amiért feltétlen haza kell jönnünk...

Íme (az érvek alatt az ellenvéleményem olvashatjátok.Vagy mi. Még reggel van, kávé előtt állok...):

10. A teljesítményt díjazó jövedelemadó
2011. január 1-től Magyarországon 16% a személyi jövödelemadó kulcsa.Ez még európai uniós viszonylatban is alacsony adókulcs.

Hiába alacsony az adókulcs, ha az itthoni fizetések nevetségesen alacsonyak.

9. A „magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Az „amerikai álom” korszaka véget ért. Nyugaton a piacok beteltek, és ritkán sikerül induló cégeknek betörni a nagyok közé. Ezzel szemben Magyarországon érdemes az ötleteidet saját vállalkozással kamatoztatni.
Tömegével dobják be a törülközőt a cégek...

8. Gyerekkorunk életérzései
Az az érzés, amit a balatoni strandon a naplemente jelent nekünk,
a banális apróságok, az ízek, a lángos, a zsíros kenyér, a túró rudi.
Nyaralni most is hazajárunk.

7. Budapest - multikultibb, mint gondolnád
A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugati országok szokásai, ételei (miegymás)
kis keresés után mind megtalálhatók Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva.

Nem csak Budapestről vándorolnak el a fiatalok...

6. Aranyat érő nyelvtudás
A magyarok sajnos nem gyakran beszélnek felsőfokon idegen nyelveket.
A te külföldön megszerzett nyelvtudásod ezért aranyat érhet, ha el szeretnél helyezkedni.

Ha-ha... Ez a feltételes mód megütötte a fülem, 'aranyat érhet', szerintem csak simán 'aranyat ér'.

5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
Valóban nincsenek luxus körülmények a kórházainkban,
viszont az orvosok értenek a dolgukhoz, és egy vizsgálat nem kerül 100 dollárba.
Na ezt inkább nem kommentálom... hálapénz? várólisták?

4. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok 
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele.
Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.

Az igazi barátságokat nem viseli meg a távolság... Ha igen, akkor nincs miről beszélni.

3. Családbarát szociális rendszer
Magyarországon a GYES két év. Az USA-ban pár hét. Idehaza most megéri családosnak lenni:
a többgyerekes családok jelentős adókedvezményt kapnak, a kismamák részmunkaidőben térhetnek vissza a munkaerőpiacra.

Mekkora csúsztatás....Alig van atipikus munkahely, a kismamákkal meg jellemzően inkább kibasznak, mint támogatnák őket.

Nem csak az USA-ba mennek el a fiatalok, sőőőt, inkább az EU a cél... Az európai jóléti államok is támogatják a gyermeket vállalókat...

2. Magyarnak lenni...
…közös emlékeket jelent, olyan sajátos látásmódot és érzéseket, amelyeket egy külföldi soha sem fog teljesen átérezni

'Sárdobálás, széthúzás, áskálódás, dögöljön meg a szomszéd tehene....'

1. A családod és a rokonaid
  Azok akiket szeretsz, de nem vihettél magaddal.
…mert még a telefon és a Facebook sem pótolhatja a családi ünnepeket.

A családi ünnepekre hazajárunk, vagy akkor tartjuk meg, amikor hazalátogatunk... Az internet nyilván nem pótolja, de külföldről sokkal hatékonyabban tudunk támogatást biztosítani az itthonmaradottaknak.

Könyörgöm, ha már komolyak akarunk lenni, akkor ennél hatásosabb érveket kell összegyűjteni... Ez egy nagyon erőltetett lista! Ezt mindenki kiröhögi... Nevetséges! Ezt elolvasva és ennek hatására nem fogunk hazajönni.

És nekem mi az érvem?
Gyere haza, mert megígérjük, hogy megszüntetjük a létbizonytalanságot, hogy kiszámítható, igazi családbarát politikával várunk, hogy a cégednek is kiszámítható létezést tudunk biztosítani, hogy hagyunk élni, rendesen megfizetjük a munkádat, a befizetett adóforintjaidat az igazi problémákra költjük...
De ez ugye, demagóg...

Az atomrobbantás margójára

 Ó, Te drága Hidegháború! Hány száz, ezer, több millió ember tett azért, hogy hideg maradhass? Bár voltak forró pillanatok, amikor úgy tűnt, a harmadik világháború kitörik és a nukleáris tél elsöpri az élet legkisebb csíráját is e glóbuszon. Szerencsére nem így lett. A nagy emberek rájöttek, az atom nem játékszer, pont azért, mert pusztító ereje nem csak az ellenséget, hanem megalkotóját is eltünteti. A szó szoros értelmében. 

Atomcsend iránti vágy

 Az békére való törekvés és az atomcsend iránti vágy egyidős az atombombával. Ahogy az első 1945. július 16-án felrobbant Alamogordoban /Új-Mexikó/, az embereket általánosságban meglepte pusztító ereje. Erről azért tett az akkori média is, az ellenség megfélemlítése céljából egyébként is drámai erejét még árnyaltabban mutatták be. 1963- augusztus 5-én tető alá hoztak egy részleges atomcsendről szóló egyezményt, amelyet USA, Anglia és a Szovjetunió alá írt. Franciaország és Kína nem vett részt a tárgyalásokon. Ezen egyezmény megtiltotta a szárazföldi, víz alatti, világűrbeli atomrobbantást, de a földalattit lehetővé tette. Ez volt a  Részleges Atomcsend Egyezmény (Partial Test Ben Treaty, PTBT). 

 A következő lépésre még öt évet kellett várni, de közben Washington és Moszkva között kiépült egy úgynevezett "Forró drót", amin azonnal kapcsolatba tudott lépni egymással a két szuperhatalom vezetője az esetleges félreértések elkerülése végett. 1968. július 1-én az Atomsorompó egyezmény megszületett (Non-proliferation Treaty, NPT), először ugyanaz a három atomhatalom írta alá, amelyek a PTBT-t is. 

Az NPT megállapodásai:

• nukleáris fegyverrel nem rendelkező államokat nem segítik atomfegyverek, vagy más nukleáris robbanóanyagok megszerzésében vagy előállításában, 
• a nukleáris fegyverrel nem rendelkező országok megengedik, hogy az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynöksége a nukleáris berendezéseket ellenőríze (Irán állandóan ezen pampog... nekik eszük ágában sincs megmutatni, mi van és mi nincs),
• az aláírók elkötelezték magukat, hogy elősegítik az atomenergia békés felhasználását  és ennek érdekében kicserélik a tapasztalataikat (a csernobili tragédia előtt már figyelmeztették a szovjeteket, hogy a grafit alapú atomerőmű lobbanékony, de persze a szovjetek "tojtak rá")

Azonban erős hiányosságai voltak ezen egyezménynek: az NPT nem csökkentette az atomfegyverek számát és folyamatban lévő gyártását, nem írta elő nemzetközi megfigyelő hálózat kiépítését tiltott kísérleti atombombák robbantásának ellenőrzésére.

1970 márciusában azonban hatályba lépett, az aláírók sora pedig Franciaországgal bővült, az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai négy főből, az NPT aláíróiból állt. Napjainkra a világ 187 országa már aláírta, kivéve Kuba, India, Pakisztán, Izrael és persze, Észak-Korea. (A James Bond filmek tipikus főgonoszainak származási helyei...) 

A Hidegháború után

Az 1970 és 1991 közötti időszak viszonylag eseménytelenül telt el, robbantottak itt, robbantottak ott, de mind föld alatt, amit ugye a korábbi egyezmények nem tiltottak. A teljes körű atomcsend egyezmény 1991-1993 között jött létre (bizony, kedves kortársaim, ekkor már mi is éltünk, és kezdtük az általános iskolát, meg mit törődtünk mi azzal, hogy mi zajlik a világban? :D Boldog gyerekkor, boldog békeidők! :). Az egyezmény (Comprehensive Nuclear-Test-Ben-Treaty, CTBT) az ENSZ erős ajánlása mellett elfogadták a Safeguard programot, amely kizárta, hogy nem katonai programból nukleáris anyagot lehessen fegyvergyártás céljából továbbadni. Tárgyalásokat folytattak a nukleáris fegyverkezési-verseny korlátozásáról, a globális leszerelésről, valamint arról, hogy NPT tagállam nem alkalmazhat nukleáris fegyvert nukleáris fegyverrel nem rendelkező ország ellen.

A nagyon gondosan megfogalmazott CTBT-t New Yorkban, 1996 szeptember 10-én adoptálta az Egyesült Nemzetek közgyűlése. 166 ország írta alá az atomcsend egyezményt, amely fő rendelkezése, hogy tilos mindenféle nukleáris kísérleti robbantást végrehajtani - amelynek ereje nagyobb, mint 2 kg TNT - bármely céllal, bármely környezeti feltétel között 

Bécsi központtal kiépült  egy globális ellenőrző hálózat (International Monitoring System), amely a világ különböző pontjain létesített 321 állomást és 16 radionuclide laboratóriumot. Ezek az állomások korszerű, modern, fejlett technológiával rendelkeznek, amelyek képesek minden titkolt -legyen az föld alatt, felett, vízen, levegőben - atomrobbanást 'meghallani'.

Persze ez nagyon szép és tündérmese, a valóságban azonban nem lépett teljes körűen életbe a CTBT. Ennek okai a következők: 

•  a listán felsorolt, 44 -es számú nukleáris technikához értő országok közül 13-an még nem írták alá, így nem léphet életbe az egyezmény. (A rossz fiúk újra Pakisztán, India, Észak-Korea...)
•  a nagyhatalmak közül Oroszország, Nagy-Britannia és Franciaország ratifikálta a CTBT-t szerződést, míg az USA és Kína noha aláírta de nem ratifikálta. 
•  India megsértődött és végül nem írta alá, 1998. május 11-én és 13-án kísérleti atomrobbantást hajtottak végre, amit három héttel később pakisztáni -szintén kísérleti - atomrobbantás követett. (ügyesek vagytok, veregessétek magatok vállon...)

Így a CTBT-t tető alá hozták, vannak duzzogó országok, akik nem írják alá, így nem tud kötelezően, mindenkire vonatkozóan érvénybe lépni, csak az országok egyénileg ratifikálhatják. Ami ugye egyénfüggő...

96 % atomfegyver két hatalom kezében

Az összes -ismert- létező atomfegyver többsége USA és orosz készleten van. Az öt nagy atomhatalom mintegy 20 000 működőképes robbanófejjel rendelkezik, ami 1945 óta legyártott, mintegy 128 000 atomfegyverhez képest smafu.

Mi a helyzet Észak-Koreában?

Végül 1985. december 12-én aláírta az NPT szerződést, valamint 1991-ben a két Korea közös nyilatkozatot tett arról, hogy a Koreai- Félsziget atomfegyvermentes övezetté való átalakításáról szólt. 1994. áprilisában befagyasztották a Yongbyon-on folyó nukleáris kísérleteket. Csakhogy, a viszony továbbra is feszült maradt, Észak-Korea a világ szemében mosolygott, a háta mögött meg ördögi terveket kovácsolt. Atomot akart, meg minél több támogatást kizsarolni a világból. Olyan szegények, hogy a templom egerei évi keresetéből simán fennmaradna az ország, sőt a GDP-t is Cincogiék adhatnák. 2002. októberéig tartott a látszólagos atomcsend, amikor Észak-Korea elismerte, hogy igen, b+, atomot fejlesztünk, mert nekünk az jó. De ezen megnyilvánulásuk mögött is sértődöttség bujkál, hiszen Bush őket is az Ördög tengelyéhez sorolta, mivel -kedves- vezetőjük kiszámíthatatlan. Észak-Korea 2003-ban visszavonta a hozzájárulását az NPT szerződéstől, ezzel megvonta a nemzetközi ellenőröktől a maradás és ellenőrzés lehetőségét. (A kis genyó...) Bush bácsi beszédet tartott, hogy nem félünk az Észak-Korea bőrébe bújt farkastól.

Az elmúlt tíz év során Phenján folyamatosan fitogtatta katonai erejét, rakéták itt, rakéták ott. Emlékezzünk csak a tavaly, sikeresen felbocsátott ballisztikus rakétára.  Hova vezet mindez?

Egy békeszerződés nélküli háború vége

 1953. július 27-én ért véget békeszerződés nélkül a koreai háború, amely során több, mint 3 millió koreai vesztette életét, de az elmúlt ötven évben nem szűnt meg a feszültség. Napjainkban is 37 ezer amerikai katona állomásozik a déli területeken, hogy a viszonylagos stabilitást fenntartsák. A másik oldalon több, mint 1 millió, agymosott pártkatona állomásozik, akik az életüket is odaadnák Észak-Koreáért.

Észak-Korea katonai megmozdulásai azt sejtettik, hogy valamire látványossággal készülnek július 27-ére. Miközben millió észak-koreai éhezik, olyan körülmények között, amelyeket mi, nyugatiak el sem tudok képzelni és amire talán még az szovjetek sem vetemedtek. A segélyek folyamatosan érkeznek, legutóbb az EU fizetett 47 500 tonna búzát Északnak, ugyanakkor a déliek sem feledkeztek meg északi honfitársaikról.

És az utolsó kérdés, honnan van atomja Észak-Koreának?

Az első robbantást 2006.-ban, a másodikat 2009-ben hajtották végre. A harmadikat ma hajnalban. Van urán bányájuk, ahonnan kinyerhetik az anyagot, de elég bonyolult és hosszas folyamat, mire abból megfelelő mennyiségű és minőségű atombomba anyagot tudnak előállítani. Ehhez technika és nem kevés pénz kell. Észak-Korea meg ugye nem éppen erről híres. Akkor, vajon, honnan van az atombomba? Ennek megválaszolására az én ismereteim hiányosak...

Az atomrobbantást feltételezett helyszíne: http://goo.gl/maps/fqj9h

Ragnhild című történet szereplői

 Ők a fiatal tudós csoport, akik az Északi-Sarkra indulnak Gustav von Fitzgerald professzor vezetésével. 1912-öt jegyzünk, a boldog békeidők utolsó évei. A Nagy Teljesítmények ideje.

A képen szereplő srácok (balról jobbra):

Ole Halvor Fejlstadt: 28 éves, a csapat legidősebb tagja. A Frederik Király Egyetem geológus hallgatója. Gazdag, nemesi család sarja, hobbija a tanulás, a geológia szak a sokadik, amit elvégez. Végtelen tudásszomjjal bír. Szeret síelni, túrázni. Családja Bergenben él, ő az egyetem miatt Kristianiaban. Egy 14 éves húga van.

Øyvind Solheim: szintén geológus hallgató, Ole-val évfolyamtársak. A családja szánhúzó kutyák tenyésztésével és kiképzésével foglalkozik. Négy kisebb fiútestvére van, a legkisebb alig múlt 2 éves. Szabadidejét szívesen tölti lányok meghódításával, de a házasság gondolatától a hideg futkos a hátán. 

Stella Raghnild von Fitzgerald: nem csak névrokona a professzornak, az unokahúga. A szülei halála után - édesapja aviátor volt - nyolc éves korában a nagybátyja magához vette. Szintén az egyetemen tanul, zoológusnak készül. Az északi sarkvidék élővilágát lebilincselőnek tartja, kedvenc állata a sarki róka. A küldetésben való részvételét sokan megkérdőjelezik, de ő a történtek során bebizonyítja, van helye a csapatban. Ragnhildnak nincs testvére.

Åsmund Tornheim: a geológia megszállottja, amióta csak az eszét tudja. Szülei szegény földműves emberek, Norvégia déli területén élnek, közel a tengerhez. A családi gazdaság helyett inkább a tanulást választotta. Apjával ezen összevesztek, nem tartják a kapcsolatot. Ezért megszokta, hogy csak magára számíthat. Az egyetem mellett a kikötőben vállal munkákat, szorgos fiúnak tartják. A professzor is nagyra értékeli a fiú törekvéseit. Három húga van, akikkel szintén nem tarthatja a kapcsolatot. De...

Morten Thomas Berg: Ragnhilddal együtt zoológus hallgató az egyetemen. Roppant okos, a fejében több tucatnyi lexikont tárol. Félénk fiú, világéletében bántották a szemüvege és a testalkata miatt. Az élete az egyetemen került rendes mederbe, amikor megismerkedett Åsmund-dal és Øyvind-dal, akik felismerték a fiú tehetségét és védelmük alá vették. Mortennek négy fiú testvére van, ő a legkisebb. A testvérei magas tisztségeket töltenek be a norvég közéletben.

A négy fiú közül az egyik fülig szerelmes Ragnhildba, de hamarabb rágná le a saját kezét, minthogy szint valljon a lány előtt. Ragnhild szíve is hevesebben ver, ha meglátja az egyiket. De 1912-ben a lányok akkor sem kezdeményeztek, ha az életük múlt volna rajta. Vajon a két szív egymásra talál?

Gonosz író vagyok...
Vannak még fontos szereplők, akiket majd szintén bemutatok, ha a kép elkészült róluk. Mint Jacqueline de Bois, Ragnhild nevelőnője, aki kislány kora óta ismeri és neveli. Francia származású, sokáig a cári udvarban szolgált a cár porontyai mellett, de idős korára nyugisabb állást akart. Szentpétervárott találkoztak a professzorral. Gustav-nak nevelőnő kellett az árva Ragnhild mellé, Madame de Bois-nak pedig új munka. A kereslet és a kínálat hamar egymásra talált. A nő jó fej, de időnként "maradi"-nak tűnhet.
Amint megrajzoltam, őket is megmutatom! :)
És a történet? Hm, köszönöm, jól halad. Kicsit lassan, mert minden információnak, amit leírok, utánanézek. Bár így is lehet, hogy lesz olyan, ami nem feltétlen hiteles, mert csak az internetről tudtam tájékozódni. Most, hogy hazamegyek, beszerzek pár könyvet. Azokat még feltétlen elolvasom- útleírások, tippek az északi sark túléléséhez.
És nem, nem szeretek kiszámítható lenni. ;)

élet a világvégén, és azon is túl

 A terem közepén csupán egyetlen fénynyaláb világított. Nem lehetett tudni, hol kezdődnek a falak, a mennyezet, ontották magukból a sötétséget. A fényben álltam. Elvakított a ragyogás. Hangok záporoztak mindenfelől, míg egyetlen hang vált tisztán érthetővé.

- Miért akarsz írni? - dörrent keresztül a káoszon. Pár másodpercig tétováztam a válasszal, majd megszólaltam. Hangom szinte több oktávot felcsúszott, oly' vékonyan és erőtlenül szólalt meg.

- Hogy szórakoztassak.

Csend. Talán nem hallották jól. Megszólaljak még egyszer, vagy várjak, amíg újra kérdést szegeznek nekem?

- Hogy szórakoztass? - kérdezett vissza egy másik hang. Próbáltam arra fordulni, amerre a gazdáját sejtettem.

- Igen - feleltem. A torkom szinte teljesen kiszáradt. - Előttem sokan már sok mindent elmondtak, különböző köntösökbe bújtatva - folytattam. - Az én feladatom, hogy szórakoztassak, hogy új világokat tárjak fel. Semmi egyéb magasztos eszmét nem akarok hirdetni.

Újabb csönd. A szívem hevesen vert. Éreztem, hogy életem munkássága múlik most ezen. 

- Találkozunk a mérföldkőnél! - egy harmadik hang harsant keresztül az éteren. A fény, ami eddig körbeölelt lassan terebélyesedni kezdett körülöttem. A föld hullámzott, a hangok elhaltak mellőlem. Levetettem magam, összegömbölyödtem és a fejem köré vontam a karjaim, hogy védjem. Valami történik! Valami megmagyarázhatatlan dolog megy végbe körülöttem...

Talán évszázadokig, talán csak egy másodpercig tartott az egész. Amikor összeszedtem a bátorságom, hogy felnézzek, ragyogó Napsütés cirógatott, egy zöldbe burkolt réten találtam magam. Friss, tengeri levegő csapta meg az orrom, valahol nem messze hullámozhat a kéklő óceán. Felkeltem. Madarak csiripeltek, állatok nesze hangzott a bozótból. Egy ösvény világlott előttem. Elindultam...