A császár a tájat kémlelte lakkosztályának teraszáról. Béke honolt mindenütt, ahogy körbehordozta tekintetét a tájon. Ám belül nyugtalan volt, sehogy sem találta a belső harmóniáját. Nesztelen léptekkel Hoshi lépett mellé, kezét férje vállára tette, mely érintéssel azonnal átérezte hitvese gondokkal terhelt gondolatait.
- Mi történt? – törte meg a csendet a nő, hangja hidat emelt a közte és férje közt tátongó szakadék felett.
- Isamu meghalt – felelte. Azt beszélik, az én parancsomra ölték meg. Hoshi, én már nem vagyok úr e falak között. Mielőtt rám kerülne a sor, szeretném, ha elhagynád e palota bizonytalan falait.
- Még mit nem? – csattant fel a nő. Barna szemei életveszélyes szikrákat szórtak, még Katsu nyílvesszeinél is gyilkolóbb volt.- Mi történt? – törte meg a csendet a nő, hangja hidat emelt a közte és férje közt tátongó szakadék felett.
- Isamu meghalt – felelte. Azt beszélik, az én parancsomra ölték meg. Hoshi, én már nem vagyok úr e falak között. Mielőtt rám kerülne a sor, szeretném, ha elhagynád e palota bizonytalan falait.
- Hoshi, ne ellenkezz, menned kell. Holnap indulsz! – a császár ellentmondást nem tűrő hangneme megtörte Hoshit, ki fejet hajtott ura akarata előtt.
- Holnap indulok. – a császár alig látható mosolyra húzta száját, majd magára hagyta a lányt.
- Mellettem van, akit szeretek, mégis magányos vagyok – mondta egy arra elröppenő pillangónak. Hoshi sóhajának egyetlen fültanúja volt.
- Holnap indulok. – a császár alig látható mosolyra húzta száját, majd magára hagyta a lányt.
- Mellettem van, akit szeretek, mégis magányos vagyok – mondta egy arra elröppenő pillangónak. Hoshi sóhajának egyetlen fültanúja volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése