Van egy könyv, amit most olvasok. Azaz, pontosítok, van három könyv, aminek betűit vizuális úton értelmezek, de ezek közül most egyet emelnék ki. Michael Ende: Momo. A regény történetének helyszíne egy modern nagyváros, valahol Dél-Európában. Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmáva keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel. De az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább takarékoskodnak tehát az emberek vele, annál szegényebb, sívárabb és hidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is.
Momo ennek a történetnek a borzas kis hősnője egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, semmi más nem segíti őt ebben, csak egy szál virág a kezében és egy teknősbéka a karjában.... Akit érdekel, az olvassa el, miként szerzi vissza Momo az ellopott időt az embereknek. Nekem iszonyat tetszik, és vannak idézetek is, amiker kiírtam, és most egyet, vagy kettő Veletek is megosztok. Igaz, még nem jutottam a történet végére, de biztos vagyok benne a végén kiderül, hogy ez a beteg rohanó világ gyógyítható, nem reménytelen. Egyfajta útmutató ahhoz, mennyire nincs időnk semmire, és ez lehetne másként is.
Utcaseprő Beppo Momo egyik legjobb barátja. (a másik Gigi) Az Ő gondolatait fogom most tolmácsolni.
"...- Látod, Momo - mondta aztán úgy példaképpen -, ez így van: az ember előtt néha egy hosszú utca van. Azt gondolná, szörnyen hosszú; ennek sose ér végére, gondolná.
Egy ideig hallgatagon maga elé nézett, majd folytatta:
- Aztán elkezdi az ember, iparkodik. És egyre jobban iparkodik. Ahányszor fölnéz, látja, nem lesz kevesebb, ami előtte van. Még jobban nekiveselkedik, félni kezd, végül a szuflája is elfogy, nem bírja tovább. Az utca meg még mindig ott van előtte. Így nem szabad csinálni.
Gondolkodott egy sort. Aztán tovább beszélt:
- Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprűvonásra. Aztán megint a mindig csak a következőre.
Megint megállt, töprengett, aztán hozzátette:
- Akkor örömet okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen. - Ismét hosszú szünet, majd a folytatás: - Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre se vettük, a szuflánk se maradt ki. - Bólintott magának, s azt mondta befejezésül: - Ez fontos. ..."
És a mai bejegyzés koronája:
"... Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolnak rá. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az Idő.
Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha örökkévalóságnak tetszhetik, el is suhanhat. akár egy pillanat - attól függ, mit élünk meg abban az órában.
Mert az Idő Élet. Az Élet pedig a szívünkben lakik. ..."
Momo ennek a történetnek a borzas kis hősnője egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, semmi más nem segíti őt ebben, csak egy szál virág a kezében és egy teknősbéka a karjában.... Akit érdekel, az olvassa el, miként szerzi vissza Momo az ellopott időt az embereknek. Nekem iszonyat tetszik, és vannak idézetek is, amiker kiírtam, és most egyet, vagy kettő Veletek is megosztok. Igaz, még nem jutottam a történet végére, de biztos vagyok benne a végén kiderül, hogy ez a beteg rohanó világ gyógyítható, nem reménytelen. Egyfajta útmutató ahhoz, mennyire nincs időnk semmire, és ez lehetne másként is.
Utcaseprő Beppo Momo egyik legjobb barátja. (a másik Gigi) Az Ő gondolatait fogom most tolmácsolni.
"...- Látod, Momo - mondta aztán úgy példaképpen -, ez így van: az ember előtt néha egy hosszú utca van. Azt gondolná, szörnyen hosszú; ennek sose ér végére, gondolná.
Egy ideig hallgatagon maga elé nézett, majd folytatta:
- Aztán elkezdi az ember, iparkodik. És egyre jobban iparkodik. Ahányszor fölnéz, látja, nem lesz kevesebb, ami előtte van. Még jobban nekiveselkedik, félni kezd, végül a szuflája is elfogy, nem bírja tovább. Az utca meg még mindig ott van előtte. Így nem szabad csinálni.
Gondolkodott egy sort. Aztán tovább beszélt:
- Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprűvonásra. Aztán megint a mindig csak a következőre.
Megint megállt, töprengett, aztán hozzátette:
- Akkor örömet okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen. - Ismét hosszú szünet, majd a folytatás: - Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre se vettük, a szuflánk se maradt ki. - Bólintott magának, s azt mondta befejezésül: - Ez fontos. ..."
És a mai bejegyzés koronája:
"... Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolnak rá. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az Idő.
Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha örökkévalóságnak tetszhetik, el is suhanhat. akár egy pillanat - attól függ, mit élünk meg abban az órában.
Mert az Idő Élet. Az Élet pedig a szívünkben lakik. ..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése