2007. július 19., csütörtök

A kérdések sosem maradnak megválaszolatlanok

Csak ha egy kérdésre válasz érkezik, másik lép helyébe. Talán ez így van rendjén. Amúgy, ez azért jutott eszembe, mert nagyjából megfejtettem azt a kusza érzelmi világot, ami mostanában bűvkörébe vont. Túl sokat merengek az élet nagy kérdéseiről, és a meleg is az agyamra ment. Tisztára úgy érzem magam, mint az a részeg, akiről Peti írt a blogjában. Ide még egy nagy korsó szakét! : )

Este kimentünk Niki elé a Nyugatiba, itthon letettük a cuccost, és mentünk az ügyeletre... Még szerencse, hogy Bosyka személyében van Házipatikusunk. Történt ugyanis, hogy Roni, Niki kisközepes méretű kutyája megkapta a kezet, amely ételt ad neki. De már menni kellett a vonathoz, és Niki vérző kézzel, de hősiesen jött fel Szegedről, a bedöglött légkondi mellett. Itthon ugyan szereztünk tetanuszt, Bosyka melóból rögtön hozta, és bementünk a rendelőbe, biztos, ami biztos alapon. Jobb a békesség.

Szal, utunk már így-e, kalandosan kezdődik. Holnap vonatozás, szombaton meg már egy idegen országban ébredünk fel. (ha minden jól megy, és több kutya nem ugat közbe...)

Most egy jó darabig nem lesz blog, de nem hagylak Titeket egyedül, mert útinaplót szándékomban áll vezetni, és majd közzéteszem itt is. Hiányozni fogtok, csak magamat ismétlem. De ez is része most mindazon érzelemnek, ami bennem kavarog.

Útnak indulunk, előre, az ismeretlenbe...

Nincsenek megjegyzések: