Sparrow család asszonyai nemzedékek óta rendkívüli tulajdonságokkal rendelkeznek. Valamennyien március havában születtek, és mire betöltötték tizenharmadik életévüket, különleges képességük mágikus erővel tőrt rájuk. Elinor, a nagymama szó szerint megérzi a hazugságot. Jenny, a lánya ismeri mások álmait, Stella, az unokája - aki éppen a tizenharmadik születésnapját ünnepli - döbbenten ismeri fel, hogy előre látja mások halálát.
A történet cselekménye egy félreértésen alapul, Stella látomása bajba sodorja az Apját. Így Bostonból - oh, drága Boston, az egyetlen hely, ami érdekelne Amerikából, de nem emiatt a könyv miatt, érdeklődésem igen régi győkerekre nyúl vissza... - Unitybe költöznek apránként mind, Stella, Jenny majd Will, a tékozló Apuci, aki sosem volt hűséges Jenhez, aki képtelen volt megállni hazugságok nélkül, (egyszóval, pasi...XD; tisztelet az igen nagyszámú kívételnek), és persze elválltak. A történetben van egy csúnya gyilkosság, de főhőseink épp bőrrel megússzák, csak egy kicsit lesznek vízesek. Mindig, amikor olvasok egy könyvet, hajlamos vagyok abba a világba teljességgel elmerülni. Szinte éreztem Liza Hull Teázójának az illatát, magam előtt láttam a Torta-ház szedett-vedett de mégis elbüvölő formáját, ott sétáltam a Döglött Ló Ösvényén, ahol olyan mély gödrök vannak, amikben megül a víz, és alligátor teknősök élik vígan életük benne.
A történet legfőbb vonzereje az, ahogy az emberi kapcsolatokat írja le. Tovább gondolván az elhintett magokat, amiket a sorokban gondosan elrejtettek, hogy aztán az olvasóban talajt verve gyökeret eresszenek, és elgondolkozzanak a saját kapcsolataikról. És nem feltétlen a kortárs kapcsolatokra kell gondolni, hanem inkább a nemzedékek közti bonyolult rendszerekre.
Ma voltunk Hugival a Mamámnál. Nem lakik messze tőlünk, 5 percre, itt a körúton. Most járta meg Tunéziát, életében először ült fel a repülőre, ami szerinte egy csodálatos találmány, és életében először járt egy idegen kontinensen. Mama amúgy is világutazó lélek, a vérében van. Az ember meg nem mondaná róla, hogy ma holnap 80... Hambi anno elnevezte egy áttáncolt szilveszter után szupernagyinak... De meg kell hagyni, rengeteg türelem és szeretet kell, ha tényleg figyelni akarunk rá. A mai élménybeszámolón is elmondott egy dolgot legalább ötször, csak mindig más szavakkal... Nagyon csípem, ahogy mesél, szinte újra átéli a történeteket. Nagyon remélem, hogy még sokáig itt marad nekünk. Az unokák amúgy is könnyebben találják meg a közös hangot a Nagyszülőkkel. A történetben eleinte Jenny nem tudott zöld ágra vergődni sem Elinorral, sem Stellával, míg Elinor és az unokája vígan elvannak. Anya-lánya kapcsolat. A legértékesebb, ami a világon létezik. Nagyon gyengéd, de mégis erős kötelék. Az anyai kéz meggyógyítja a legfájóbb lelki sebeket. Mindig ott van, ovó szeretettel takargat be esténként, és nappal egyaránt. Különös, egyben természetes kapcsolat. Az öszínteség és a bízalom a pillérek, és a gondoskodó szeretet az összekötő e kettő között ezen hídon...
A történet cselekménye egy félreértésen alapul, Stella látomása bajba sodorja az Apját. Így Bostonból - oh, drága Boston, az egyetlen hely, ami érdekelne Amerikából, de nem emiatt a könyv miatt, érdeklődésem igen régi győkerekre nyúl vissza... - Unitybe költöznek apránként mind, Stella, Jenny majd Will, a tékozló Apuci, aki sosem volt hűséges Jenhez, aki képtelen volt megállni hazugságok nélkül, (egyszóval, pasi...XD; tisztelet az igen nagyszámú kívételnek), és persze elválltak. A történetben van egy csúnya gyilkosság, de főhőseink épp bőrrel megússzák, csak egy kicsit lesznek vízesek. Mindig, amikor olvasok egy könyvet, hajlamos vagyok abba a világba teljességgel elmerülni. Szinte éreztem Liza Hull Teázójának az illatát, magam előtt láttam a Torta-ház szedett-vedett de mégis elbüvölő formáját, ott sétáltam a Döglött Ló Ösvényén, ahol olyan mély gödrök vannak, amikben megül a víz, és alligátor teknősök élik vígan életük benne.
A történet legfőbb vonzereje az, ahogy az emberi kapcsolatokat írja le. Tovább gondolván az elhintett magokat, amiket a sorokban gondosan elrejtettek, hogy aztán az olvasóban talajt verve gyökeret eresszenek, és elgondolkozzanak a saját kapcsolataikról. És nem feltétlen a kortárs kapcsolatokra kell gondolni, hanem inkább a nemzedékek közti bonyolult rendszerekre.
Ma voltunk Hugival a Mamámnál. Nem lakik messze tőlünk, 5 percre, itt a körúton. Most járta meg Tunéziát, életében először ült fel a repülőre, ami szerinte egy csodálatos találmány, és életében először járt egy idegen kontinensen. Mama amúgy is világutazó lélek, a vérében van. Az ember meg nem mondaná róla, hogy ma holnap 80... Hambi anno elnevezte egy áttáncolt szilveszter után szupernagyinak... De meg kell hagyni, rengeteg türelem és szeretet kell, ha tényleg figyelni akarunk rá. A mai élménybeszámolón is elmondott egy dolgot legalább ötször, csak mindig más szavakkal... Nagyon csípem, ahogy mesél, szinte újra átéli a történeteket. Nagyon remélem, hogy még sokáig itt marad nekünk. Az unokák amúgy is könnyebben találják meg a közös hangot a Nagyszülőkkel. A történetben eleinte Jenny nem tudott zöld ágra vergődni sem Elinorral, sem Stellával, míg Elinor és az unokája vígan elvannak. Anya-lánya kapcsolat. A legértékesebb, ami a világon létezik. Nagyon gyengéd, de mégis erős kötelék. Az anyai kéz meggyógyítja a legfájóbb lelki sebeket. Mindig ott van, ovó szeretettel takargat be esténként, és nappal egyaránt. Különös, egyben természetes kapcsolat. Az öszínteség és a bízalom a pillérek, és a gondoskodó szeretet az összekötő e kettő között ezen hídon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése