Ez az út nem csupán külföldi látogatás, világjárás volt, egyfajta kettősséggel rendelkezvén befelé is vezetett. És ahogy kezdtem megtalálni önmagam, úgy lett egyre barátságosabb Prága is. Mert minden városnak Lelke van, ami nem csehül, nem magyarul és nem is egyéb nyelven szólal meg, a Lelkek nyelvén beszél. Budapest is ilyen város, és számtalan példát tudnék még felhozni. (avagy, minden olyan helyet, ahol valamiféle település van.) De itthon minden követ ismerek, s néha már meg sem hallom, amit szülővárosom suttog nekem. Prága viszont idegen. Az ország, a kultúra, a mentalitás (Süsü kampányolása nélkül is átadják a fiatalok a helyet a PID (=BKV) járatain.) A Cseh főváros ottlétem utolsó napján fogadott be. Addigra sikerült megtalálnom önmagam, és már nem éreztem idegennek magam, nem csak ott, hanem a világban sem. És csak ekkor éreztem igazán, hogy élek, és akkor abban a pillanatban, mikor felismertem, hogy a dolgok úgy vannak rendjén, ahogy vannak, mert úgy kell lenniük... nah akkor megértettem minden miértet.
Prágában nem csak fizikailag voltam jelen, magammal vittem a Lelkemet is, semmit sem hagytam itthon belőle. Kiszakítva a megszokásból, ahol a hetek csak követik egymást, és én írtózom tőle, hogy olyanná válljak, mint a Többiek. Noha bennem az a különleges, hogy nincs semmi különleges. Egy aprócska fény, ami úszik a sötétben, az ismeretlen felé, társait keresve, magányra kárhoztatva. De ez nem olyan magány, mint amitől az ember szenved, mert nincs senkije, és egyedül kell szembenéznie a mindennapok szürke küzdelmeivel... A boldogságot ne másban keresd, hanem önmagadban. Nézz körbe, mire van szükséged ahhoz, hogy boldog légy. Ha mégis másban találod meg, akkor csak egy illúziót dédelgetsz, amit akár még egy lágy nyári szellő is szétfúj könnyedén. Noha az emberek a saját hibáikat nem szeretik meglátni. Ha mégis rájönnek arra, hogy tévedtek, vagy mégis hibáztak, akkor félelem lesz úrrá rajtuk, és támadnak mindenkit, aki a környezetükben van, ahelyett, hogy magukba néznének.
Sosem fogod tudni megérteni azt, amiről mesélek, ha "földi dolgokhoz" ragaszkodsz. Azt gondolod, szabad vagy. De amíg kötődsz a megszerzett világi javakhoz, kalitkába vagy zárva, melynek kulcsa Nálad van, és őrzője is Tenmagad vagy. Mi az, amire igazán szükséged van? Amíg nem nyítod az aranyzárat, addig nem vagy szabad, csak azt gondolod, de legbelül érzed, hogy nem vagy boldog. De talán azért kaptunk képzelőerőt, hogy a szürkét színesnek lássuk...
Nem várom el, hogy mindenki megértse amiről írok, beszélek, érzek. Aki történetesen nem érti, az csupán annyit tesz, még nem kell értenie, és haladnia kell a saját ösvényén. Idővel mindenki eljut oda, ahol már nincs több kérdés. Sem válasz. Idővel mindenki megérti, amit a világról tudniuk kell. Egyeseknek többet, másoknak kevesebbet. De semmit sem szabad erőltetni. Mert minden akkor jön, amikor kell, ha korábban jön, nem tudjuk megfelelően értékelni, ha később, talán már nincs is értelme mert a dolgok már megváltoztak, és nem tudjuk teljesen átélni, elpazaroljuk, s aztán romjai felett sopánkodunk. Ha hagyjuk folyni az életet, minden akkor jön, amikor kell. De ehhez az is kell, hogy éljünk. Itt és most, nem máskor.
De tudjátok, sok mindent még én sem éltem meg, de ez a pillanat az enyém. :)
Ezek a sorok a hosszú vonatúton láttak napvilágot, amikor is az eurocity végigszáguldott a naprafogó mezők mellett. Talán a Felvidék általam ritkán látott szemetgyönyörködtető látványának hatására, vagy talán a Belső Hang akaratából... De ne feledd, minden, mi itt áll, lehet csupán illúzió is...
Prágában nem csak fizikailag voltam jelen, magammal vittem a Lelkemet is, semmit sem hagytam itthon belőle. Kiszakítva a megszokásból, ahol a hetek csak követik egymást, és én írtózom tőle, hogy olyanná válljak, mint a Többiek. Noha bennem az a különleges, hogy nincs semmi különleges. Egy aprócska fény, ami úszik a sötétben, az ismeretlen felé, társait keresve, magányra kárhoztatva. De ez nem olyan magány, mint amitől az ember szenved, mert nincs senkije, és egyedül kell szembenéznie a mindennapok szürke küzdelmeivel... A boldogságot ne másban keresd, hanem önmagadban. Nézz körbe, mire van szükséged ahhoz, hogy boldog légy. Ha mégis másban találod meg, akkor csak egy illúziót dédelgetsz, amit akár még egy lágy nyári szellő is szétfúj könnyedén. Noha az emberek a saját hibáikat nem szeretik meglátni. Ha mégis rájönnek arra, hogy tévedtek, vagy mégis hibáztak, akkor félelem lesz úrrá rajtuk, és támadnak mindenkit, aki a környezetükben van, ahelyett, hogy magukba néznének.
Sosem fogod tudni megérteni azt, amiről mesélek, ha "földi dolgokhoz" ragaszkodsz. Azt gondolod, szabad vagy. De amíg kötődsz a megszerzett világi javakhoz, kalitkába vagy zárva, melynek kulcsa Nálad van, és őrzője is Tenmagad vagy. Mi az, amire igazán szükséged van? Amíg nem nyítod az aranyzárat, addig nem vagy szabad, csak azt gondolod, de legbelül érzed, hogy nem vagy boldog. De talán azért kaptunk képzelőerőt, hogy a szürkét színesnek lássuk...
Nem várom el, hogy mindenki megértse amiről írok, beszélek, érzek. Aki történetesen nem érti, az csupán annyit tesz, még nem kell értenie, és haladnia kell a saját ösvényén. Idővel mindenki eljut oda, ahol már nincs több kérdés. Sem válasz. Idővel mindenki megérti, amit a világról tudniuk kell. Egyeseknek többet, másoknak kevesebbet. De semmit sem szabad erőltetni. Mert minden akkor jön, amikor kell, ha korábban jön, nem tudjuk megfelelően értékelni, ha később, talán már nincs is értelme mert a dolgok már megváltoztak, és nem tudjuk teljesen átélni, elpazaroljuk, s aztán romjai felett sopánkodunk. Ha hagyjuk folyni az életet, minden akkor jön, amikor kell. De ehhez az is kell, hogy éljünk. Itt és most, nem máskor.
De tudjátok, sok mindent még én sem éltem meg, de ez a pillanat az enyém. :)
Ezek a sorok a hosszú vonatúton láttak napvilágot, amikor is az eurocity végigszáguldott a naprafogó mezők mellett. Talán a Felvidék általam ritkán látott szemetgyönyörködtető látványának hatására, vagy talán a Belső Hang akaratából... De ne feledd, minden, mi itt áll, lehet csupán illúzió is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése