Vasárnap Délután

Nagyjából 16 órát aludtam. Amikor tegnap hazaértem, lefürödtem, ettem, kicsit beszélgettem Anyukámékkal, majd bebújtam a friss, puha ágyamba, ahol az ágyneműt a Húgom áthúzta, hogy még békésebben álmodhassak. Aludtam és aludtam. Hosszú órákon át. Közben több sétát is tettem Délegyházán, ott maradt Lelkem egy darabja. Mindig, amikor visszaérek a városba, olyan különös érzés kerít hatalmába. Öt napon keresztül meghatározott szabályok, rend, mindenki tudja a dolgát. A városban ehhez képest látszólagos káosz fogad. Tömeg, emberek, autók. Modern technika, lepukkant városrészek, ellentétek, kasztok. Aztán itthon csend, belső béke, nyugalom. Szeretően ölelő karok. És a macskáim. Sajnos Junior nincs jól, a szájában daganat vagy tályog van, én az útóbbiban bízom. Naponta kétszer augmentint tömünk a pofijába, egyre könnyebben boldogulunk a gyógyszer betuszkolási művelettel. Kedden megyünk vissza az orvoshoz, akkor vesznek le szövetmintát, és aztán eldöntik a továbbiakat. A táborban, mikor megtudtam, fél éjszakámat végigsírtam. Nem lehet, hogy már most elmenjen. Neki még élnie kell. Társ. Nem csupán egy macska. Ő "A Macska". Szuszi szerencsére jól van. Tegnap egész nap mellettem aludt. Befeküdt a párnámra és ott őrízte az álmom. Este mind a kettő befoglalta az ágyam, így alkalmazkodnom kellett hozzájuk. De nem bánom. Olyan sok tiszta és önzetlen Szeretetet adnak. Sokan gondolják azt, a macskák mind egoisták. Nos, meg kell hagyni, tudnak önzőzni, de ott van az a sok kedves pillanat, amikor ember és macska összhangban van. Ezt csak az értheti meg, akinek van macskája.

Kellemes vasárnap délután van. Álmosan kószálnak fenn az égen a felhők. Tegnap Holdfogyatkozás volt, de átaludtam. A táborban rengeteg hullócsillaggal találkoztam. De most sem kívántam. A csillagok nem azért potyognak, hogy mi kívánjunk. Hanem azért, mert így teljesedik be útjuk.