Az egész életem egy nagy kaland. Mindig várok valamire, aztán megtörténik velem, majd elraktározom magamban mélyen az emlékeimet. Aztán megint várok. Talán ezért az érzés miatt áll hozzám oly' közel a Kisherceg Rókája. Ő is mindig vár. Legfőképp a találkozásra. A találkozásra Lelkekkel, a természet nyújtotta csodálatos képződményekkel, égi fényjelenségekkel, városokkal, falvakkal, vidékkel. Minden utazás egyben az a bizonyos találkozás. Egyrészt megéljük kívülről, az érzékszerveink segítségével megtapasztaljuk, befogadjuk, kódoljuk az üzeneteket. Miközben mélyen belül is megteszünk egy utat. Ugyanakkor egy új kapcsolat alakulása is egy utazás. Nem hiába, nálamnál bölcsebb emberek már megmondták: nagy utazás az életünk. Képzeletben, valóságban egyaránt.
Holnap megint elhagyom szeretett városom. Lélekben már tettem rövid sétákat Prágában, a Korandova környékén. Negyedik találkozásunk lesz a cseh fővárossal, Nagynénimnek már ki sem kell jönnie értünk, hiszen már elboldogulunk egyedül, legalább pihen addig is. Minden prágai látogatásom másról szól. Nem csak a város köveinél tesszük tiszteletünket, hanem kiszakadva itthoni környezetünkből egy másik világban teszünk hosszú sétákat. Hosszú sétákat a megszokottságtól messze. És bár minden otthonomtól távol töltött harmadik-negyedik nap éjjelén jelentkezik honvágyam, kell néha máshol is járni a világban.
Holnap vonatra szállunk, hét órát zötykölődünk majd. Ez az egyik kedvenc részem az egész útból. Csodálatos hegyek között, alatt, benne száguldunk, helyenként kristálytiszta patak szegélyezi a sínpályát. Nem egyszer köd borul alá a tájra, s akkor messzire ragad magával a képzelet. Talán egyszer régen egy lovag haladt erre, teljes pompában, fényes páncélban, imádott hercegnőjének szívét megnyerni tért útra, s szerelme bizonyítékául a hét fejű sárkány barlangját keresi, kutatja, de mégsem leli. S a lány csak vár, s vár, de nem jön vissza. Soha. Álmait kergetve messze vándorol tőle a lovag. Szomorú történet...
Nu, de vissza a valóságba. Újra bepakolom a túratáskám, egész nyáron így éltem, zsákból ki, zsákba be, Iorek összetömörödve, betuszkolva. 9:30kor indul a vonat a keletiből és 16:25-re érünk Praha - Holesovice állomásra. Onnan pedig metróval "haza". A megérkezés napján minden olyan idegen és felszínes. De ahogy telnek a napok, úgy enged bepillantást a város a kövek mögé. Hát akkor, kalandra fel!
Holnap megint elhagyom szeretett városom. Lélekben már tettem rövid sétákat Prágában, a Korandova környékén. Negyedik találkozásunk lesz a cseh fővárossal, Nagynénimnek már ki sem kell jönnie értünk, hiszen már elboldogulunk egyedül, legalább pihen addig is. Minden prágai látogatásom másról szól. Nem csak a város köveinél tesszük tiszteletünket, hanem kiszakadva itthoni környezetünkből egy másik világban teszünk hosszú sétákat. Hosszú sétákat a megszokottságtól messze. És bár minden otthonomtól távol töltött harmadik-negyedik nap éjjelén jelentkezik honvágyam, kell néha máshol is járni a világban.
Holnap vonatra szállunk, hét órát zötykölődünk majd. Ez az egyik kedvenc részem az egész útból. Csodálatos hegyek között, alatt, benne száguldunk, helyenként kristálytiszta patak szegélyezi a sínpályát. Nem egyszer köd borul alá a tájra, s akkor messzire ragad magával a képzelet. Talán egyszer régen egy lovag haladt erre, teljes pompában, fényes páncélban, imádott hercegnőjének szívét megnyerni tért útra, s szerelme bizonyítékául a hét fejű sárkány barlangját keresi, kutatja, de mégsem leli. S a lány csak vár, s vár, de nem jön vissza. Soha. Álmait kergetve messze vándorol tőle a lovag. Szomorú történet...
Nu, de vissza a valóságba. Újra bepakolom a túratáskám, egész nyáron így éltem, zsákból ki, zsákba be, Iorek összetömörödve, betuszkolva. 9:30kor indul a vonat a keletiből és 16:25-re érünk Praha - Holesovice állomásra. Onnan pedig metróval "haza". A megérkezés napján minden olyan idegen és felszínes. De ahogy telnek a napok, úgy enged bepillantást a város a kövek mögé. Hát akkor, kalandra fel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése