De a birtokviszony nem helyes a címben, hiszen ő nem a tulajdonom, hanem a Barátom. Hű társam, kamaszkorom szép emlékei kötnek hozzá. Mindig tudja, mikor van szükségem dorombolásra, vagy arra, h bohóckodásával magára hívja fel a figyelmem; a gondokról elterelve a gondolatokat. Figyelj egy cicát játék közben és megérted a világot. Csak akkor tudod átérezni fájdalmam, ha igazán képes vagy szeretni. Egy Cicát, vagy embert, vagy más állatot.
Junior beteg. Már sosem lesz egészséges. Nagyon beteg. Hétfőn derül ki pontosan, h mivel állunk szemben. Tegnap a rendelőben már sok könnyem elsírtam, de még akad bőven hiszen olyan ijesztő ez az egész új helyzet. Bár még hónapokig/évekig elélhet, akkor is fáj, h nem "halhatatlan". Nyilván tudtam, h nem az, de ez így nem ér.
Három betegség került szóba: Macska-AIDS, Macska-leukózis és daganat. Egyik sem ad okot a vidámságra, mégis, ha AIDSes, akkor van a legnagyobb esélye a túlélésre tüneti kezelések mellett. Most mondhatjátok, h lett egy szobacirkáló AIDS-es, (ez nem az emberi változat, csupán annyi a hasonlóság, h az immunrendszert gyengíti le, így ránk nézve nem fertőző, de Szuszira... :( ). De annyi is elég, ha a cipőnkön keresztül behordunk valami fertőzést a lakásba. Oh, "gyűlöletes élet"!
Nu, de most még él. És ez a lényeg. Nem tudja, h egyszer meg fog halni. Mi, emberek pedig nem sietünk ezt elnyávogni neki. Szeretjük továbbra is, amíg lehet.
Nincs sok kedvem most az emberi kommunikációra. Nehéz erről száraz szemmel beszélni. De igyekszünk elfogadni. Úgysem lehet változtatni a dolgok állásán, mint ahogy nem bírok befolyással lenni az időjárásra sem. Elfogadtuk, de belül lázongunk még ez ellen. (Kicsit.)
És talán ez volt az utolsó bekezdés ebben a nyárban, amikor végleg felnőtté váltam.
Nu, most vár egy hétköznap, az utolsó nyári hétköznapok egyike. Aztán egy újabb Szeptember, az egyik legkedvesebb hónapom veszi át helyét a naptárban. Noha a kinti világ számára édesmindegy, milyen szavakkal illetjük őt. Teszi a dolgát. Születés-Élet-Halál. Ez így egész. Mert, ha "meg kell halni, akkor meg kell halni...".
Junior beteg. Már sosem lesz egészséges. Nagyon beteg. Hétfőn derül ki pontosan, h mivel állunk szemben. Tegnap a rendelőben már sok könnyem elsírtam, de még akad bőven hiszen olyan ijesztő ez az egész új helyzet. Bár még hónapokig/évekig elélhet, akkor is fáj, h nem "halhatatlan". Nyilván tudtam, h nem az, de ez így nem ér.
Három betegség került szóba: Macska-AIDS, Macska-leukózis és daganat. Egyik sem ad okot a vidámságra, mégis, ha AIDSes, akkor van a legnagyobb esélye a túlélésre tüneti kezelések mellett. Most mondhatjátok, h lett egy szobacirkáló AIDS-es, (ez nem az emberi változat, csupán annyi a hasonlóság, h az immunrendszert gyengíti le, így ránk nézve nem fertőző, de Szuszira... :( ). De annyi is elég, ha a cipőnkön keresztül behordunk valami fertőzést a lakásba. Oh, "gyűlöletes élet"!
Nu, de most még él. És ez a lényeg. Nem tudja, h egyszer meg fog halni. Mi, emberek pedig nem sietünk ezt elnyávogni neki. Szeretjük továbbra is, amíg lehet.
Nincs sok kedvem most az emberi kommunikációra. Nehéz erről száraz szemmel beszélni. De igyekszünk elfogadni. Úgysem lehet változtatni a dolgok állásán, mint ahogy nem bírok befolyással lenni az időjárásra sem. Elfogadtuk, de belül lázongunk még ez ellen. (Kicsit.)
És talán ez volt az utolsó bekezdés ebben a nyárban, amikor végleg felnőtté váltam.
Nu, most vár egy hétköznap, az utolsó nyári hétköznapok egyike. Aztán egy újabb Szeptember, az egyik legkedvesebb hónapom veszi át helyét a naptárban. Noha a kinti világ számára édesmindegy, milyen szavakkal illetjük őt. Teszi a dolgát. Születés-Élet-Halál. Ez így egész. Mert, ha "meg kell halni, akkor meg kell halni...".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése