Néha úgy érzem, nincs értelme írni, a szavakat hosszú láncra fűzni, majd megosztani. Ahogy egy kedves Barátom írta, "nem mondhatom el senkinek, így hát elmondom mindenkinek..." Ilyen érzés blogot írni. Tudom, kik olvassák a gondolataim, de talán akadnak olyan Lelkek is, akik csak egy-egy írás áttanulmányozásának erejéig időzik a kék világ előtt. S talán az alapján ítéli meg e sorok megálmodóját. Rosszul teszi bárki, aki néhány firkantásból vonja le következtetéseit. Nolasyn krónikái nem csupán egy bejegyzés. 616 iromány díszeleg több oldalon keresztül. Két és fél év szellemi terméke. Emlékek tárháza. Kitörölhetetlen lenyomatok a Lelkemen. És megszámlálhatatlan további publikációk lógnak a levegőben a megszületés reményében.
Nosztalgikus hangulatban telik a napom. (Az előző bejegyzésem is ezt tanúsítja.) Most olyan zenét - Kosheen| Face in a crowd - hallgatok, amit már régen elfeledtem. Egy másik énemhez tartozik. A múlt egy olyan időszakára, amikor keveset tudtam a világról. Nem állítom, hogy most többet tudok, sőt, tökéletesen értem, hogy semmit sem tudok igazán. És ez pont így van rendjén, még dolgom van e létben.
Ma már nem tanulok tovább, a napi tervet teljesítettem. Van még három teljes napom a tanulásra. Rengeteg idő, jól gazdálkodok vele.
Másik elfeledett zene, Tha Gathering. Ugyanúgy elvont, mint a Kosheen. Egy letűnt, régen megálmodott világ elmúlt érzelmei töltenek meg. Mintha a tegnapom énje nem is a mostani énem lenne, és a holnapom énje elképzelhetetlenül más, mint aki most lélegzik bennem. (Pszichológusok kíméljenek disszociatív identitás felcímkézésével... ;)
Az utóbbi zene az edzőtáborokat is az emlékezetembe jutattja. A kedvenc dombom és a péntek, a tábor utolsó teljes értékű napja. Amikor már levizsgáztunk és túl vagyunk minden megpróbáltatáson. Szeretek olyankor kiülni a dombomra és nézni a vizet, a felszínén a Nap végigbukfencező arany hídját. És érezni az itt és mostot. Különleges érzés, szavakkal leírhatatlan.
Éles váltás a zenei palettán, Within Temptation. Lágy női énekhang csendül fel. Nincs kedvem hallgatni, valami más után keresek.
Arany íránytű filmzene. Tavaly decemeberben láttam először a filmet, majd olvastam el sorra a három kötetet. Iorek Byrnissonom neve onnan ered. Most múlt egy éves az én drága hűséges jegesmedvém, ki Norvégiába is gondolkodás nélkül követett (bár nem igazán kérdeztem meg arról, mi a véleménye, ha betuszkolom a bőrőndömbe...) Közel került igazi otthonához, Svalbard földjéhez...
Linkin Park. Örök kedvenc. Lassan lecsukódnak pilláim, talán ideje van az alvásnak. De nem merem még elhagyni a mai napot. Ám holnap reggel a hajnallal kelek. Itt és most muszáj lesz pontot tennem.
De még egy utolsó dal, Teardrop, Massive Attack. Sokat jelent Február 29-e óta. Változó érzelmek kötnek hozzá. Ahogy hallgatom, kevésbé érzem magányosnak magam... Most már nyugodt szívvel térek vissza Nolasynba...
Nosztalgikus hangulatban telik a napom. (Az előző bejegyzésem is ezt tanúsítja.) Most olyan zenét - Kosheen| Face in a crowd - hallgatok, amit már régen elfeledtem. Egy másik énemhez tartozik. A múlt egy olyan időszakára, amikor keveset tudtam a világról. Nem állítom, hogy most többet tudok, sőt, tökéletesen értem, hogy semmit sem tudok igazán. És ez pont így van rendjén, még dolgom van e létben.
Ma már nem tanulok tovább, a napi tervet teljesítettem. Van még három teljes napom a tanulásra. Rengeteg idő, jól gazdálkodok vele.
Másik elfeledett zene, Tha Gathering. Ugyanúgy elvont, mint a Kosheen. Egy letűnt, régen megálmodott világ elmúlt érzelmei töltenek meg. Mintha a tegnapom énje nem is a mostani énem lenne, és a holnapom énje elképzelhetetlenül más, mint aki most lélegzik bennem. (Pszichológusok kíméljenek disszociatív identitás felcímkézésével... ;)
Az utóbbi zene az edzőtáborokat is az emlékezetembe jutattja. A kedvenc dombom és a péntek, a tábor utolsó teljes értékű napja. Amikor már levizsgáztunk és túl vagyunk minden megpróbáltatáson. Szeretek olyankor kiülni a dombomra és nézni a vizet, a felszínén a Nap végigbukfencező arany hídját. És érezni az itt és mostot. Különleges érzés, szavakkal leírhatatlan.
Éles váltás a zenei palettán, Within Temptation. Lágy női énekhang csendül fel. Nincs kedvem hallgatni, valami más után keresek.
Arany íránytű filmzene. Tavaly decemeberben láttam először a filmet, majd olvastam el sorra a három kötetet. Iorek Byrnissonom neve onnan ered. Most múlt egy éves az én drága hűséges jegesmedvém, ki Norvégiába is gondolkodás nélkül követett (bár nem igazán kérdeztem meg arról, mi a véleménye, ha betuszkolom a bőrőndömbe...) Közel került igazi otthonához, Svalbard földjéhez...
Linkin Park. Örök kedvenc. Lassan lecsukódnak pilláim, talán ideje van az alvásnak. De nem merem még elhagyni a mai napot. Ám holnap reggel a hajnallal kelek. Itt és most muszáj lesz pontot tennem.
De még egy utolsó dal, Teardrop, Massive Attack. Sokat jelent Február 29-e óta. Változó érzelmek kötnek hozzá. Ahogy hallgatom, kevésbé érzem magányosnak magam... Most már nyugodt szívvel térek vissza Nolasynba...
1 megjegyzés:
Sajnálom, hogy picit is boldogtalan/magányos vagy... Remélem, hogy nem tart sokáig, és nem fogja megmérgezni a vizsgáidat, illetve nem fog visszatartani egy újabb szárnyalástól...
Megjegyzés küldése