Mentségemre szolgáljon, hogy a gépem feladta a szolgálatot, és most itthon egy gépen osztozunk Hugival. (Nem mellesleg, ma van a HUSZADIK születésnapja, ehh, itthon elfogytak a tinik...)
Lássuk, lássuk mi mindennel kell mostanában szembenéznem. Tegnap óta gyakorlat van, de még nincs igazán gyakorlati helyem. Annyira nem füllik a fogam a mostani terepmunkához, hogy az szinte teljességgel leírhatatlan. De muszáj és kötelező, menni kell és tenni kell, amit megkövetel a suli. (Már nem egészen két félévig zsarnokoskodik felettem, aztán marad egy év dráma, de az már itt Pesten.)
Ráadásul ma teljesen úgy érzem, hogy hétfő van, annak dacára, hogy tudom, hogy kedd. (Ennyit a szubjektív-objektív valóságról, ez egy igen egyszerű példája annak. Mivel a hétvégét Pápán töltöttem el, és csak hétfő délután jöttünk vissza. Teljes zavar az éterben, holnap szerda, a rettegett szerda, központi edzéssel. El nem tudom képzelni, milyen lesz, mivel holnapra szerveztem egy bemutatót - amivel ha minden igaz, akkor megúszom, hogy ne rúgjanak fenéken a tisztek között. De ezzel még korán sincs minden elintézve. Még le kell tennem az asztalra ahhoz, hogy azt mondják, igen, ide tartozol, tiszt vagy. "És tényleg ezt akarod?" Szegezhetnétek nekem a kérdést, amire őszintén azt válaszolnám: igen. Tegnap este csak úgy megszállt az érzés, a tábori érzés, amikor ott vagy, és szívsz, mint a torkosborz, feszegeted a határait a fizikai és szellemi teljesítményképességeidnek. És akkor ott van a lelki út meg a közösség. Ha valaha is tettél valamit is egy közösségért, akkor teljesen érted, amiről most pötyögök.
Tehát hétfői hangulatom tovább hömpölyög, ahogy lejjebb görgeted a csuszkát. Csupa olyan dolgot tettem ma, ami teljességgel hétfői, mivel a mai könyvtárügyelet nem az enyém, ez sem járult ahhoz, hogy megváltozzon. Holnap lesz szép, amikor hirtelen rácsodálkozok, hogy már szerda van? És hova lett a kedd?
Csütörtökön megyek a Bátor Tábor interjúra. Nagyon izgulok miatta, direkt az utolsó időpontot választottam, mert egyrészt az hétköznap, másrészt volt időm rá felkészülni. El sem tudom képzelni, milyen lesz és egyetlen egy ismerős sem lesz ott. Már most torokba gombóc érzéssel várom. Milyen lesz? Elképzelni sem tudom. Egy órás közös játék - gyanítom drámajáték - majd pedig 15 perces személyes interjú. Na ez a pontja a dolognak, amitől nagyon félek. Mostanában hol kimászok abból a bizonyos gödörből, hol pedig visszazuhanok. (Teljes reménytelenség érzése nehezül rám, egyrészt az OTDK, másrészt meg a közeli diplomázás és munkaügyi helyzet, harmadrészt pedig a koholt gazdasági világválság miatt.)
De a konfliktusok viszik előre a világot. Legalábbis egyes nézetek szerint. De azt hiszem, minden válasz a kezemben van, csak el kell döntenem, mit kezdek velük.
Kiolvastam közben a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvet, melynek borítójára nagy bölcsen a következő szavak vannak felvésve: NE ESS PÁNIKBA! És tényleg, milyen jogos... Egészen "véletlenül" találtam meg a könyveink között, mást kerestem és csak úgy belebotlottam. Még az első magyar kiadások egyike lehet. Aztán rákerestem a neten a folytatásra, bizonyára azok is megvannak valahol. Mély megrendüléssel vettem ugyanakkor tudomásul, hogy Dougles Adams eltávozott közülünk. Nagy veszteség, de írásai halhatatlanná tették.
Egyébiránt meg, állandó időhiány. És szeretném a homokórát megállítani...
De legalább kisütött a Nap...
Lássuk, lássuk mi mindennel kell mostanában szembenéznem. Tegnap óta gyakorlat van, de még nincs igazán gyakorlati helyem. Annyira nem füllik a fogam a mostani terepmunkához, hogy az szinte teljességgel leírhatatlan. De muszáj és kötelező, menni kell és tenni kell, amit megkövetel a suli. (Már nem egészen két félévig zsarnokoskodik felettem, aztán marad egy év dráma, de az már itt Pesten.)
Ráadásul ma teljesen úgy érzem, hogy hétfő van, annak dacára, hogy tudom, hogy kedd. (Ennyit a szubjektív-objektív valóságról, ez egy igen egyszerű példája annak. Mivel a hétvégét Pápán töltöttem el, és csak hétfő délután jöttünk vissza. Teljes zavar az éterben, holnap szerda, a rettegett szerda, központi edzéssel. El nem tudom képzelni, milyen lesz, mivel holnapra szerveztem egy bemutatót - amivel ha minden igaz, akkor megúszom, hogy ne rúgjanak fenéken a tisztek között. De ezzel még korán sincs minden elintézve. Még le kell tennem az asztalra ahhoz, hogy azt mondják, igen, ide tartozol, tiszt vagy. "És tényleg ezt akarod?" Szegezhetnétek nekem a kérdést, amire őszintén azt válaszolnám: igen. Tegnap este csak úgy megszállt az érzés, a tábori érzés, amikor ott vagy, és szívsz, mint a torkosborz, feszegeted a határait a fizikai és szellemi teljesítményképességeidnek. És akkor ott van a lelki út meg a közösség. Ha valaha is tettél valamit is egy közösségért, akkor teljesen érted, amiről most pötyögök.
Tehát hétfői hangulatom tovább hömpölyög, ahogy lejjebb görgeted a csuszkát. Csupa olyan dolgot tettem ma, ami teljességgel hétfői, mivel a mai könyvtárügyelet nem az enyém, ez sem járult ahhoz, hogy megváltozzon. Holnap lesz szép, amikor hirtelen rácsodálkozok, hogy már szerda van? És hova lett a kedd?
Csütörtökön megyek a Bátor Tábor interjúra. Nagyon izgulok miatta, direkt az utolsó időpontot választottam, mert egyrészt az hétköznap, másrészt volt időm rá felkészülni. El sem tudom képzelni, milyen lesz és egyetlen egy ismerős sem lesz ott. Már most torokba gombóc érzéssel várom. Milyen lesz? Elképzelni sem tudom. Egy órás közös játék - gyanítom drámajáték - majd pedig 15 perces személyes interjú. Na ez a pontja a dolognak, amitől nagyon félek. Mostanában hol kimászok abból a bizonyos gödörből, hol pedig visszazuhanok. (Teljes reménytelenség érzése nehezül rám, egyrészt az OTDK, másrészt meg a közeli diplomázás és munkaügyi helyzet, harmadrészt pedig a koholt gazdasági világválság miatt.)
De a konfliktusok viszik előre a világot. Legalábbis egyes nézetek szerint. De azt hiszem, minden válasz a kezemben van, csak el kell döntenem, mit kezdek velük.
Kiolvastam közben a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvet, melynek borítójára nagy bölcsen a következő szavak vannak felvésve: NE ESS PÁNIKBA! És tényleg, milyen jogos... Egészen "véletlenül" találtam meg a könyveink között, mást kerestem és csak úgy belebotlottam. Még az első magyar kiadások egyike lehet. Aztán rákerestem a neten a folytatásra, bizonyára azok is megvannak valahol. Mély megrendüléssel vettem ugyanakkor tudomásul, hogy Dougles Adams eltávozott közülünk. Nagy veszteség, de írásai halhatatlanná tették.
Egyébiránt meg, állandó időhiány. És szeretném a homokórát megállítani...
De legalább kisütött a Nap...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése