Telnek a napok - már mennyire unhatod, hogy legtöbbször ezzel indítom soraim. Csütörtök reggel van, nem sokára indulnom kell Vácra. Előtte még gyorsan írok, hogy ne csak akkor álljanak itt mondatok, ha éppen magam alatt vagyok. (Ami Csikszentmihályi Mihály szerint normális dolog, amennyiben 30%-a az életeseményeknek negatív, annál több már patológiásnak mondható.)
Szóval igyekszem nem elhanyagolni a naplóm. Egy kedves Barátom felhívta rá a figyelmem, hogy nem csak nekem fontos, hanem az olvasóknak is. Ahogy egyszer egy szerencsesütiben kihúztam, az Életem kész regény... Méltóképp érdemes dokumentálni is. Mert élmények bőven akadnak - bár az ejtőernyőzésről átmenetileg letettem.
Tegnap edzésen pedig eddigi legjobb pusztakezes edzésen vettem részt. Kétszer is kiemelték teljesítményem, ami igen nagy szó, csak azt sajnálom, hogy a Mesterem nem lehetett ott, hogy büszke legyen rám. De azért így is töltött. Két blokkolást tanultunk, mawashi geri (köríves comb rúgás) védése úgy, hogy mielőtt megrúgnak, blokkolni kell két egyenes ütéssel a mellkasra. Mivel én pici vagyok és átlagosan 20-30 kilóval nehezebb csapattársaimmal gyakorlok, nincs mit veszítenem, ha szembe megyek velük, nincs más választásom. Azt tapasztaltam, hogy egyszerűen nem találnak fogást rajtam. Ha már túl közel vagyok, akkor nem tudnak eltalálni. Amit hatékonyan ki tudok használni, mert lendületből tudok indulni, és 48 kilóval is lehet csodákat művelni. (Lásd tegnap. Annyira jó érzés volt, hogy a legkisebb, legpöttömebb, legalacsonyabb és minden egyéb kicsinyítő jelző birtokosa került ki úgymond győztesen. :P De tény, ideje lenne beszereznem egy mellvértet. Nem, mintha nagy szükségem lenne rá, eddig mindig megúsztam és pont ezért kellene óvintézkedéseket tennem. Tehát a tegnapi események új szárnyakat adtak a további edzésekhez.
A suliban minden jól halad. Egyedül a határidőkkel vagyok gondban, nem tudtam még leadni a gyakorlatot igazoló papírom, de eddig ebből nem volt gond, de új tereptanár koordinál minket. Történetesen az a tanár, aki miatt négy ezer forinttal kevesebb az ösztöndíjam. (Azért ez elég dühítő, mert olyasmire kaptam hármast, amiben nem kellett keményen megküzdenem, csak egy beadandó volt, amire pofára kapta az ember a jegyet. Úgy látszik az én pofim nem elég vonzó a számára...) De annyira nem aggódom. Annak a nőnek a saját korlataival kell megküzdenie, nem az én feladatom.
Tegnap Hugival és Katival kirúgtunk a hámból és vásárló napot tartottunk. Nem sokára a Kishúgom a szülinapját fogja ünnepelni és kilép a tinédzser kor csodálatos világából. Ennek okán előrehozott szülinapi nagy bevásárló túrát tartottunk, amit egész jól bírtunk. (Történetesen délelőtt 11től délután 3ig.) Rengeteg boltot bejártunk, mire mindent megtaláltunk, amit szerettünk volna. Felderítettünk új helyeket is, amiket nagyon jól tettünk, mert igen kényelmes és puha felsőket találtunk egy boltban. (Nem reklámozom, de akit érdekel, annak megírom privátban.)
A hétvégén pedig ünnepelünk. Krokodil Dundee-vel közösen. Azt, hogy kitart mellettem, pedig aki ismer, tudja, vannak olyan tulajdonságaim, amitől rövid idő alatt a falra mászik az ember. De úgy látszik, ez nem elég ahhoz, hogy elriasszam... :P Egy év, olyan hihetetlen. Teljesen letaglóz, hogy már mennyi mindent tettünk közösen. Na de nem fogok ömlengeni, távol álljon tőlem. Igaz, hogy sok falat kellett lebontani, mire elértünk ide, ahol itt és most vagyunk. Már nincsenek falak. Az a bizonyos torony is romokból áll már. Minden nappal jobb, minden nappal más lesz. Szabadon, Szeretetben.
Végszó. Vagy inkább bekezdés. Valahogy a világ nem lesz jobb, vagy rosszabb, csak abban az esetben, ha ezt külön én ítélem meg így. De ahogy már mondtam, egy kedves, élhető világ ez, nem a legtökéletesebb, de nézzünk magunkra, mi sem vagyunk tökéletesek. Másszuk a kis hegyünket a magunk által választott úton, hogy a Fény felé jussunk. Ám az árnyék ott lesz mögöttünk. Így van rendjén. A kettő nem létezik egymás nélkül. Most viszont tényleg pont.
Szóval igyekszem nem elhanyagolni a naplóm. Egy kedves Barátom felhívta rá a figyelmem, hogy nem csak nekem fontos, hanem az olvasóknak is. Ahogy egyszer egy szerencsesütiben kihúztam, az Életem kész regény... Méltóképp érdemes dokumentálni is. Mert élmények bőven akadnak - bár az ejtőernyőzésről átmenetileg letettem.
Tegnap edzésen pedig eddigi legjobb pusztakezes edzésen vettem részt. Kétszer is kiemelték teljesítményem, ami igen nagy szó, csak azt sajnálom, hogy a Mesterem nem lehetett ott, hogy büszke legyen rám. De azért így is töltött. Két blokkolást tanultunk, mawashi geri (köríves comb rúgás) védése úgy, hogy mielőtt megrúgnak, blokkolni kell két egyenes ütéssel a mellkasra. Mivel én pici vagyok és átlagosan 20-30 kilóval nehezebb csapattársaimmal gyakorlok, nincs mit veszítenem, ha szembe megyek velük, nincs más választásom. Azt tapasztaltam, hogy egyszerűen nem találnak fogást rajtam. Ha már túl közel vagyok, akkor nem tudnak eltalálni. Amit hatékonyan ki tudok használni, mert lendületből tudok indulni, és 48 kilóval is lehet csodákat művelni. (Lásd tegnap. Annyira jó érzés volt, hogy a legkisebb, legpöttömebb, legalacsonyabb és minden egyéb kicsinyítő jelző birtokosa került ki úgymond győztesen. :P De tény, ideje lenne beszereznem egy mellvértet. Nem, mintha nagy szükségem lenne rá, eddig mindig megúsztam és pont ezért kellene óvintézkedéseket tennem. Tehát a tegnapi események új szárnyakat adtak a további edzésekhez.
A suliban minden jól halad. Egyedül a határidőkkel vagyok gondban, nem tudtam még leadni a gyakorlatot igazoló papírom, de eddig ebből nem volt gond, de új tereptanár koordinál minket. Történetesen az a tanár, aki miatt négy ezer forinttal kevesebb az ösztöndíjam. (Azért ez elég dühítő, mert olyasmire kaptam hármast, amiben nem kellett keményen megküzdenem, csak egy beadandó volt, amire pofára kapta az ember a jegyet. Úgy látszik az én pofim nem elég vonzó a számára...) De annyira nem aggódom. Annak a nőnek a saját korlataival kell megküzdenie, nem az én feladatom.
Tegnap Hugival és Katival kirúgtunk a hámból és vásárló napot tartottunk. Nem sokára a Kishúgom a szülinapját fogja ünnepelni és kilép a tinédzser kor csodálatos világából. Ennek okán előrehozott szülinapi nagy bevásárló túrát tartottunk, amit egész jól bírtunk. (Történetesen délelőtt 11től délután 3ig.) Rengeteg boltot bejártunk, mire mindent megtaláltunk, amit szerettünk volna. Felderítettünk új helyeket is, amiket nagyon jól tettünk, mert igen kényelmes és puha felsőket találtunk egy boltban. (Nem reklámozom, de akit érdekel, annak megírom privátban.)
A hétvégén pedig ünnepelünk. Krokodil Dundee-vel közösen. Azt, hogy kitart mellettem, pedig aki ismer, tudja, vannak olyan tulajdonságaim, amitől rövid idő alatt a falra mászik az ember. De úgy látszik, ez nem elég ahhoz, hogy elriasszam... :P Egy év, olyan hihetetlen. Teljesen letaglóz, hogy már mennyi mindent tettünk közösen. Na de nem fogok ömlengeni, távol álljon tőlem. Igaz, hogy sok falat kellett lebontani, mire elértünk ide, ahol itt és most vagyunk. Már nincsenek falak. Az a bizonyos torony is romokból áll már. Minden nappal jobb, minden nappal más lesz. Szabadon, Szeretetben.
Végszó. Vagy inkább bekezdés. Valahogy a világ nem lesz jobb, vagy rosszabb, csak abban az esetben, ha ezt külön én ítélem meg így. De ahogy már mondtam, egy kedves, élhető világ ez, nem a legtökéletesebb, de nézzünk magunkra, mi sem vagyunk tökéletesek. Másszuk a kis hegyünket a magunk által választott úton, hogy a Fény felé jussunk. Ám az árnyék ott lesz mögöttünk. Így van rendjén. A kettő nem létezik egymás nélkül. Most viszont tényleg pont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése