Egy igen hosszúra nyúlt nap krónikája

 Reggel bizottsági ülés, olé. Ugye a törvényalkotásnak egyik fontos lépcsője az, hogy a tervezetet a különböző bizottságok megbeszéljék. Legyen szó bármiről, mindegyik parlamenti bizottságnak véleményt kell formálnia, és meg kell szavaznia, hogy az Országgyűlés elé kerülhet-e. Ma reggel a költségvetésről volt szó az egyik bizonyos bizottságban, amihez a munkám során kötődünk. Mit mondjak, a kormány kapott hideget is, meleget is. De nem is ez, ami érdekes volt, hanem inkább a bizottságban helyet foglaló képviselő asszonyok és urak. Némelyek arcáról messziről lerítt, hogy baromira nincs kedve ott lenni, ahol van, de ha már ott van, akkor legalább bambulással elüti az időt. Mások vehemensen védtek korábbi rendszereket és hangot adtak annak, hogy most milyen rombolás zajlik az országban, pedig korábban (?) épitkezés volt. Akadt azért olyan is, aki igyekezett lélekben ott lenni és követni az eseményeket. Egyébként meg tény, kurva nagy szarban van az ország anyagilag... Erről nincs is mit vitatkozni.

 Azon tűnödtem, hogy ezeknek az embereknek mi adtunk hatalmat a kezükbe. Jobb híjján lettek megválasztva, mert nekem senki ne mondja azt, hogy a képviselők bármivel is jobbak a választópolgáraiknál. Úgy érzem, csak a választások során vagyunk mi, halandó emberek fontosak a hatalomnak. Addig meg nem vagyunk más, mint a tömeg, aki kenyeret és cirkuszt vár. Mindig is így volt ez és talán már nem fog változni. 

 Reggel természetesen becsipogott a detektor kapu, amikor áthaladtam alatta. Pedig a táskámból is mindent kipakoltam és zsebem sem volt a szoknyámon, se semmi. Félrehívtak, hogy külön is átvizsgáljanak, de ugye nem találtak nálam semmiféle fegyvert. Na vajon... Felcaplattam az emeletre a tárgyalóba. Azt hittem el fogok késni... hát nálam jóval többet késtek a képviselők. Ez sem volt éppen kedvemre való, hiszen az én adóforintjaimból terpeszkednek abban a jólétben, amibe megválasztottuk őket. Legalább pontosak lehettek volna... Órákon át zajlott a vita, aminek helyenként tényleg se füle, se farka nem volt. Mondom magamban, ennél hasznosabban is el tudom szúrni az időmet. Már majdnem dél volt, amikor hazajöttem ebédelni. Közben a Discovery Science-n belenéztem Stephen Hawking filmjébe, amit az univerzumról készítettek. Végenincs, végtelen, csillagok miriádnyai ragyognak benne, melyek körül lakható bolygók is keringenek. És ha már vannak bolygók, akkor lehet élet is abban az övezetben, ami a létezés számára kedvez. Aztán bementem a céghez, majd egyetem, majd cég újra. De este már Kati is jött velem, később egyetlen Dorottyánk is csatlakozott és csaptunk egy kis játékterápiát. Zenét hallgattunk, dartsoztunk, ping pongoztunk és végül - Ildi beszervezése után, hatalmas köszi! - csocsóztunk is. 

 Most hulla fáradt vagyok, de nagyon jól éreztem magam. Minden héten legalább egyszer játszani fogunk. Félreteszünk minden gondot, nyűgöt, lelki megpróbáltatásokat és visszaidézzük, milyen volt gyereknek lenni akkor, amikor még minden ártatlan volt és csak a játék létezett. Mert kell a játék. A Lélek valójában sose lesz felnőtt, valahol mélyen megbúvik az ember igazi énje. Ami nem az, amit mutat. Csak valahogy kifordult a világ önmagából és senki nem meri felfedni az igazi orcáját.

 Hát valahogy így működünk. Meg kicsit másként is. De az biztos, hogy holnap slampos leszek, már alig várom, hogy ne kelljen magas sarkú cipőt húznom... És nadrágot veszek és valami elnyűtt, kedvenc pólót. Sok volt mostanában a csini létből... ;) 

 Holnap délután megyünk mászni is, már várom! :) Nem tartom valószínűnek, hogy állandó progamom lesz, mivel nem tudom már belezsúfolni az életembe. Aztán lehet, annyira beleszeretek, hogy új hobbim lesz.

 Valamit meg elfelejtettem, de majd jelentkezik az, akinek kárára felejtettem el... Jaj és egy kis tecnikai info: letöltöttem az opera böngészőt, nem is értem, eddig miért nem használtam...

 Oh, és olyan kellemes séta idő van... ha lenne erőm, keresztülvágtatnék az éjjeli városon. Szeretem.

 Meredith Dillman: Ilura