Nem hiszem el, hogy amit eddig írtam, az mind elveszett, az enyészeté lett, pedig én úgy emlékeztem, elmentettem, és most minden gondolat, sor, lélekdarab oda!
Na akkor fussunk neki még egyszer. Reggel a hologram elméleten agyatlam (sajnálom, most ez a vesszőparipám). Nagyon leegyszerűsítve egyrészt arról beszélünk, hogy az egész világ egy két dimenziós sík három dimenziós kivetülése. De mielőtt tovább mennénk, lássuk, hogy mi is a hologram? Gábor Dénes Nobel-díjas magyar tudós találta fel, hogyan lehet fényképeken megfogni a tárgyak 3 dimenziós kiterjedését (hiszen jelenleg elvész ez az információ, amikor bármit is lefényképezünk). Neves fizikusunk rájött arra, hogyan lehet megörökíteni a tárgyak teljes kiterjedését és arra is, hogyan lehet azt újra leképzeni, hiszen amikor a lézersugarak segítségével megörökítenek egy tárgyat, akkor csupán interferenciacsíkok keletkeznek, aminek a megjelenetítéséhez újra a referencianyalábra van szükség.
Szóval, ha mi egy hologram univerzum vagyunk, akkor ki az, aki a referencianyalábot ránk emeli? Ki az, aki mindezt életre hívja?
Valamint, ha két részecskét egy forrásból bocsátunk ki, akkor az a két részecske ugyanabban az időben képes egymással kommunikálni úgy, hogy közben fényévekre vannak egymástól (és most már az is bizonyítottnak kezd látszani, hogy a fénysebességnél is lehet gyorsabban utazni, milyen jó korba születtünk, hiszen mennyi érdekes felfedezés lát szinte minden héten nap világot!).
Erre választ K.D. adott: csak és kizárólag a gravitációs mező következtében történhet meg. (Nem vagyunk fizikusok, csak karcolgatjuk a létezés értelmezéseit.) Ez csak így értelmes.
Továbbgondolva ezt, képzeld el, hogy a világ egy hatalmas szövet, aminek mi is a részei vagyunk, mégpedig a részecskéink szintjén. (Mert ugye a minket alkotó anyag egyidős az univerzummal. Bezony, Cicám, Te is 13, 7 milliárd éves vagy, hm, ugye milyen jól tartjuk magunkat?) Ha a szöveten valami változás történik, az egész mindenség értesül róla, hiszen egy és ugynaz. Így képes kommunikálni egymással két olyan részecske is, akik egymástól fényévekre vannak.
Ez egyébként racionálisan teljesen korrekt(nek ítélt a részemről). De tudjátok mi az igazán szomorú ebben a felfedezésben? Nem ad arra magyarázatot, hogy két Lélek hogyan is lehet egymástól fényévekre, miközben egymás mellett állnak és nézik a világot, ahogy alattuk elhalad. Pedig csak egy szó kell, egy kis érintés. Csak le kellene dönteni a falakat. Erre azonban nem tudok magyarázatot találni...
A kvantumfizikusok többsége megtalálja Istent a részecskékben.
Na akkor fussunk neki még egyszer. Reggel a hologram elméleten agyatlam (sajnálom, most ez a vesszőparipám). Nagyon leegyszerűsítve egyrészt arról beszélünk, hogy az egész világ egy két dimenziós sík három dimenziós kivetülése. De mielőtt tovább mennénk, lássuk, hogy mi is a hologram? Gábor Dénes Nobel-díjas magyar tudós találta fel, hogyan lehet fényképeken megfogni a tárgyak 3 dimenziós kiterjedését (hiszen jelenleg elvész ez az információ, amikor bármit is lefényképezünk). Neves fizikusunk rájött arra, hogyan lehet megörökíteni a tárgyak teljes kiterjedését és arra is, hogyan lehet azt újra leképzeni, hiszen amikor a lézersugarak segítségével megörökítenek egy tárgyat, akkor csupán interferenciacsíkok keletkeznek, aminek a megjelenetítéséhez újra a referencianyalábra van szükség.
Szóval, ha mi egy hologram univerzum vagyunk, akkor ki az, aki a referencianyalábot ránk emeli? Ki az, aki mindezt életre hívja?
Valamint, ha két részecskét egy forrásból bocsátunk ki, akkor az a két részecske ugyanabban az időben képes egymással kommunikálni úgy, hogy közben fényévekre vannak egymástól (és most már az is bizonyítottnak kezd látszani, hogy a fénysebességnél is lehet gyorsabban utazni, milyen jó korba születtünk, hiszen mennyi érdekes felfedezés lát szinte minden héten nap világot!).
Erre választ K.D. adott: csak és kizárólag a gravitációs mező következtében történhet meg. (Nem vagyunk fizikusok, csak karcolgatjuk a létezés értelmezéseit.) Ez csak így értelmes.
Továbbgondolva ezt, képzeld el, hogy a világ egy hatalmas szövet, aminek mi is a részei vagyunk, mégpedig a részecskéink szintjén. (Mert ugye a minket alkotó anyag egyidős az univerzummal. Bezony, Cicám, Te is 13, 7 milliárd éves vagy, hm, ugye milyen jól tartjuk magunkat?) Ha a szöveten valami változás történik, az egész mindenség értesül róla, hiszen egy és ugynaz. Így képes kommunikálni egymással két olyan részecske is, akik egymástól fényévekre vannak.
Ez egyébként racionálisan teljesen korrekt(nek ítélt a részemről). De tudjátok mi az igazán szomorú ebben a felfedezésben? Nem ad arra magyarázatot, hogy két Lélek hogyan is lehet egymástól fényévekre, miközben egymás mellett állnak és nézik a világot, ahogy alattuk elhalad. Pedig csak egy szó kell, egy kis érintés. Csak le kellene dönteni a falakat. Erre azonban nem tudok magyarázatot találni...
A kvantumfizikusok többsége megtalálja Istent a részecskékben.
Ei Aaniigoo 'Ahoot'e
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése