Adott egy lány, aki talán nem is létezik. Aki talán csak a cyber világ délibábja. Talán. De nyomot hagy magáról, blogot vezet mindennapjairól, gondolatairól. A minap rátaláltam egy írására, miközben céltalanul kattingattam az oldalak között. Megfogott, amilyen szépen írt az Életről. Nem egy rózsaszín köntösbe bújtatott maszlagról, de nem is feketére festett szürreális világról, mert, hogy ez nem vagy csak ilyen, vagy csak olyan. Hanem végtelenül színes, élettel teli. Bár néha reménytelenül halott tud lenni. Talán kicsit most is.
Szóval ez a lány a teljesség felé vezető úton jár. Elégedett az életével, úgy érzi, megtalálta a helyét, hiszen vannak barátai, olyan hivatása van, amit elképzelt magának, ő már az, akinek lennie kell. Csak, hogy ez a lány állandó harcban áll a kilóival. Világ életében szívatták, elutasították, mert nem szupermodell adottságokkal rendelkezett, rendelkezik.
Elutasítás. Világokat képes tönkre tenni. Alapjaiban rengeti meg önképünket, önbecsülésünket, amitől - bármennyire is igyekszünk leplezni - sérülékenyekké válhatunk. Persze, az egészséges önismeret részben képes megvédeni. Részben. De talán fejlődésünk záloga az is, hogy mennyire vagyunk képesek elfogadni, ha valakinek nem kellünk. Az ő választása, amit ha elfogadunk, új dimenziók tárulnak fel előttünk.
Az élet nem megszokásból, nem állandóságból áll, hanem örök mozgásból, változásból.
Vagy csak tényleg valakinek a halucinációja vagyok. Egy nem létező, kitalált szereplője a Képzelt Írónak. De most már igazán kitalálhatná, hogy merre menjek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése