Csak figyelni, ahogy szaladnak az emberek, nem is szaladnak, rohannak előre. Kergetik céljaikat, hajszolják vágyaikar, elébe mennek a végzetüknek. És mindezt miért? Hogy aztán elmúljanak, mint az előző korok emberei. Persze azok, akik gyermeket nevelnek, továbbélnek még néhány generációig. De vajon hányan ismerjük családfánkat? Hányan tudjuk, milyen emberek voltak az őseink, akiknek véréből vagyunk? Néha nem, hogy a szép szülőket, de a saját nagyszüleinket sem ismerjük úgy igazán.
De ez maradjon költői kérdés. A választ találd meg magadnak.
Tegnap kiültem a teraszra. Egészen legyőztem már a tériszonyomat, a párkányon üldögélve ettem a gabonapelyhem, figyeltem a délutánt, ahogy lent a benzin kút mellett elhaladt. Az ovi udvarán kint szaladgáltak a gyerekek, önfeledt játékuk vidám hangját magával hozta a szél, ami néha-néha az én hajamba is belekapott. A Nap már lefelé tartott az égen, hosszúra nyúltak a fák árnyékai. Messze a hegyek kéken magasodtak, üzenvén várnak egy újabb találkozásra, siessek.
Tökéletes péntek délután. Tökéletes pillanat. Egy tökéletlen világban.
Tegnap kiültem a teraszra. Egészen legyőztem már a tériszonyomat, a párkányon üldögélve ettem a gabonapelyhem, figyeltem a délutánt, ahogy lent a benzin kút mellett elhaladt. Az ovi udvarán kint szaladgáltak a gyerekek, önfeledt játékuk vidám hangját magával hozta a szél, ami néha-néha az én hajamba is belekapott. A Nap már lefelé tartott az égen, hosszúra nyúltak a fák árnyékai. Messze a hegyek kéken magasodtak, üzenvén várnak egy újabb találkozásra, siessek.
Tökéletes péntek délután. Tökéletes pillanat. Egy tökéletlen világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése