És amikor felértünk a lifttel a harmadik emeletre, egy egészen különös világ tárult elénk. Én azt vártam, hogy valahonnan a sarokból előkerül Lestat és felkap, majd elrepülünk az éjszaka jótékony sötétjében. (Nem, az az Edward nevű nyálas fickó nem tekintendő klasszikus vámpírnak, mint mondjuk a Holdfényes pasas...) Manunak a Tágra zárt szemek jutott az eszébe, úgy látszik mindkettőnk fantáziáját megmozgatta. Bazilika, lovagterem. Sznob, magukat felsőbbrendűnek tituláló emberek. De legalább a catering jó volt, végig is ettük a menűt. Aztán fel a toronyba. A kupola belsejében jártunk, majd kiléptünk a teraszra, ahonnan az éjszakai város fogadott minket. Elmondhatatlanul gyönyörű! Fények, formák, csillagok. És egy kis tériszony. De erről igyekeztem nem tudomást venni.
A teraszra lifttel is és csigalépcsőn is fel lehetett menni, utóbbit nem sokan választották, sőt, szerintem egyedül csak én mentem fel és le. Elég ijesztő volt egyedül. Emeletenkénkt két oldal futott tovább szervízfolyosó, ahonnan különböző karbantartásokat lehet elintézni. A hely egészen varázslatos, mintha visszatérnél a középkorba, amikor még élt a mágia és boszorkánynak lenni nem volt életbiztosítás. (Bezzeg most... ;)
Este a Word Press fotókiállítás megnyitójával kezdtünk. Nagyon szomorú képek. Halál, bánat, fájdalom. Alig akadt olyan alkotás, ami az életről és annak öröméről szólt volna. Mától hivatalosan is meg lehet nézni, de számomra nem érné meg az árát.
Szerdán egy kis borozgatással ünnepeltük a hét közepét (csütörtök: hello macskajaj...). A cégtől nem messzi páratlan kilátás nyílik a városra. Ideális hely, amíg még nem költözik be az ősz. A Gellért hegyen meg megint találkoztam egy sünivel, úgyhogy most már 100 %-ig biztos vagyok abban, a SÜN létezik a városban. Aki nem hiszi, engem kérdezzen.
És ami a legjobb volt a héten, sok új Lélek világát ismertem meg. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése