Ich gehe nach Lebach

 Talán ez a mondat holnap életmentő lesz. :P

 Csomagom összekészítve, boarding card kinyomtatva (oda-vissza), útlevél elrámolva, meg minden fontos. Valuta beváltva, menetrendeket is szintén kiírtam. Térképen többször megnéztem az útvonalat, kiszámoltam az időt, a km-eket, azt, hogy hány idegsejtem válik áldozatául örök pesszimista természetemnek (sok). A vasárnapi "Jajnelefogomkésniagépetmertvasárnapmeghalaközlekedés" probléma is megoldva. Az elmúlt napok hihetetlen idegeskedéssel teltek el. De KD bámulatosan nyugodt. Már mindent előkészített érkezésemre, van külön tusfürdőm, samponom, fogkefém... minden. Én csak magamat viszem meg a ruháimat.

 Ma elég sokat töprengtem azon, hogy miért élem meg ennyire nyűgként az utazást. Aztán rájöttem délután - két diagram elemzése közben - hogy bizony azért, mert ki kell lépnem a biztonságos komfort zónámból. Egyedül kell helyt állnom, míg elérek Lebachba. Kicsit önismereti utazás is lesz. Nyilván nem az El Camino, meg végig tömegközlekedési eszközök igénybevételével fogok utazni. Egyrészt élmény lesz, sőt, valójában az lesz. És láthatom Őt, aki a Mindenség. Másrészt félek. Mi van, ha eltévedek? Mi van, ha átvernek és rossz jegyet adnak? Mi van, ha...? És a sort még lehetne folytatni, de ezek a kérdések mind-mind a biztonság elhagyásának szüleményei. Agyszüleményei.

 A repülést szeretem, de közben óvatosan tekintek rá. A világon a legnyugodtabb idő az, amikor a levegőben vagy. Az ismert univerzum megszűnik létezni és Te lebegsz élet és halál között. Ijesztő, ugyanakkor felemelő érzés.

 És a világ.... olyan, amilyennek gondolom. Eisteintől kezdve számos tudós, művész, filozófus sokat hangoztatja a gondolat erejét. Talán lehet, oda kellene rájuk figyelni.

 Mindenesetre, a Nagymamám elimádkozta értem a Rózsafüzért, Anyukám is közben járt értem odafenn. Ha más nem is, a Hitük* biztos túlsegít ezen a várt, félt utazáson.

 Aminek a végén ott vár a Szerelem.

*az enyém már rég elveszett. ideje új templomot építeni a régi romjain.