2012. január 22., vasárnap

Apokalipszis

 Sokan felvonták szemöldöküket, amikor 2012. január 13-án, pénteken a Costa Concordia zátonyra futott Giglio szigetétől 20 (!) méterre. Olvastam sztorikat arról, hogy a vacsora alatt a zenekar éppen a Titanic c. film betétdalát játszotta. Valamint az olasz partoknál megdölt hajón utazott az unokája a Titanic egyik túlélőjének. Az ember szeret összefüggéseket találni az események láncolatában...

 A mostani hajótörést már a közelgő világvége kezdő akkordjaként értelmezik. A múltkorjában láttam egy dokumentumfilmet, ami ugyanezt a témát dolgozza fel. Az egyik legvalószínűbb világvége ugye egy aszteroida becsapódása, ami az ismert fegyvereknél is nagyobb pusztítást képes végezni. És nem csak amiatt, mert ahová becsapódik, több száz kilometérig kiterjedően megszűnik az élet. Hanem mert olyan porréteget kavar, ami az egész bolygót elsötétíti. Semmi sem marad a most ismert világból.

 De semmi ok az aggodalomra. A világ vezető tudósai igyekeznek megoldást találni arra, hogyan védjük meg azt, amit az elmúlt évszázadokban elért az emberiség. (Hogy ez konkrétan mit jelent, másik blogbejegyzés tárgya.) Az atombomba nem jó megoldás arra, hogy elpusztítsuk a közelgő kisbolygót. Hiszen egy nagy helyett több pici darab (esetünkben ezek is több kilométer kiterjedésűek lehetnek) érkezne a Föld felszínére. Szóval az "atomot neki" jellemzően amerikai mentalitás nem használna. Ellenben az igen, hogy ha a Nap sugarait összegyűjtük hatalmas tükrök segítségével és az aszterodia felszínére irányítjuk, akkor annak felszínén párolgás fejlődne ki, ami egy kis rakétameghajtást nyújtana az aszteroidának. És (talán) eltérítené a Föld felől a kisbolygót.

 Egyébként a következő kisbolygó találkozás valamikor 2030 környékére tehető.

 Vannak még olyan vad elképzelések, hogy majd szupervulkán fog kitörni. Mások szerint a világ atomhatalmai egymásnak esnek és akkor lesz csak ne mulas. Másik kedvenc csillagászati katasztrófa a gamma-kitörés. Az Univerzum egy távoli szegletében felrobban egy nagy tömegű csillag felrobban és gyilkos sugarakat indít útnak a Világegyetem minden irányába. Egyelőre minden ilyen kitörés a Tejút rendszeren kívül történt. Egyelőre... 

 De a legnépszerűbb elmélet továbbra is a kisbolygó becsapódás.

 A tudósok, kutatók abban azonban egyet értenek, hogy bizonyos időközönként minden kihal, ami 25 kg-nál nehezebb.

 Egy biztos, bármi is fog történni, a Föld túl fogja élni. Őt a legkevésbé sem érdekli, milyen élet burjánzik felszínén. Mint ahogy az emberiséget sem érdekli, hogy van a Föld, amit kölcsönkapott...

Pieter Bruegel: A Halál diadala

2 megjegyzés:

Morag írta...

Nem hinném, hogy a tudósok mindentudóak és mindenhatóak volnának. Csupán emberek. Semmi sem szállhat szembe a Természettel, vagy istenivel, kinek hogy tetszik. Részemről nem bánnám, ha valami eltörölné a fertő Földet.

Visiter írta...

Nem is azok, de szeretik magukat annak hinni. Aki a tudomány birtokosa, annak hatalma van mások felett. Ha kellően sikerül bepánikoltatni a népeket, akkor irányítani lehet őket... ilyen egyszerű ez :P
a bárányok meg nem hiába hallgatnak.