Esett az eső. Csapzott vörös lobonccá áztatta Constance haját. De a lányt a legkevésbbé sem érdekelte. Menekült. Futott az életéért. Nem volt maradása. A falu kitagadta. Csak, mert vörös volt a haja, amikor megszületett, és névvel ruházták fel, a szülei nem tartották a hagyományokat, és dívatos névvel bélyegezték meg, és mert elárvult.
Esett az eső, nem akarta abbahagyni. Aki tehette, otthon maradt, a kandalló meleg tüze mellett, a család biztonságában. Constance-nak nem volt hova mennie. Csak ment előre, amerre a lábai vitték. Szaladt, ameddig bírt. De már nem volt sok szufla benne, de mennie kellett. Erős férfiak üldözték, vasvillával a kezükben. Dühösek voltak. Mindenért őt okolták. Csak, mert vörös volt a haja; amikor megszületett, és névvel ruházták fel, a szülei nem tartották a hagyományokat, dívatos névvel bélyegezték meg; és mert elárvult. Nem volt ki megvédje.
Esett az eső, Constance egy tisztáshoz ért. Egy kunyhó állt békésen, elhagyatottnak látszott. Constance nem gondolkozott, a lépcsőket kettesével vette, s az ajtóhoz szaladt. Rángatta a kilincset, de az makacsul ellenállt. Constance nem várt tovább, leszaladt a verandáról, az erdő irányába indult, de akkor a lábai megadták magukat. Constance zsákként terült el a kunyhó előtti kis tisztáson. Az eső rendületlenül esett tovább, villámok cikkáztak az égen. Az égi háború javában dúlt.
Esett az eső, nem akarta abbahagyni. Aki tehette, otthon maradt, a kandalló meleg tüze mellett, a család biztonságában. Constance-nak nem volt hova mennie. Csak ment előre, amerre a lábai vitték. Szaladt, ameddig bírt. De már nem volt sok szufla benne, de mennie kellett. Erős férfiak üldözték, vasvillával a kezükben. Dühösek voltak. Mindenért őt okolták. Csak, mert vörös volt a haja; amikor megszületett, és névvel ruházták fel, a szülei nem tartották a hagyományokat, dívatos névvel bélyegezték meg; és mert elárvult. Nem volt ki megvédje.
Esett az eső, Constance egy tisztáshoz ért. Egy kunyhó állt békésen, elhagyatottnak látszott. Constance nem gondolkozott, a lépcsőket kettesével vette, s az ajtóhoz szaladt. Rángatta a kilincset, de az makacsul ellenállt. Constance nem várt tovább, leszaladt a verandáról, az erdő irányába indult, de akkor a lábai megadták magukat. Constance zsákként terült el a kunyhó előtti kis tisztáson. Az eső rendületlenül esett tovább, villámok cikkáztak az égen. Az égi háború javában dúlt.
*
- Ide ugyan nem jöttök be! - harsant fel Marcus hangja. A hat csuklyás alak fáklyákkal a kezükben állták körbe a verandát, némelyek vasvillát tartottak a kezükben. - Ez a lány nem boszorkány! Csak a Ti agyatokban. És ha megpróbáltok bejönni, az engedélyem nélkül, akkor nagyon meg fogjátok bánni!
- Marcus, Veled semmi bajunk, csak azt a kis ringyót ad ki, akit odabent rejtegetsz. Megbabonázott, a hatalma alatt tart, ezért véded. - a szónoklatot egy piszkos szőke hajú fiú tartotta, vezéregyéniségnek tűnt a többiek között. Születésekot a Timothy nevet kapta.
- Na fiúk, tűnjetek haza! Nem fogok leállni egy csapat kamasszal, akiknek nincs jobb dolgok dolguk, mint sportot űzni egy ártatlan lélek megalázásából! Addig menjetek haza, ameddig nem kényszerítetek rá, hogy a szüleiteknek elmondjam, a Tiltott Rengetegbeli sétátok! - Marcus szavai gondolkodóba ejtették az üldőzőket, akik a Falu önjelölt boszorkányüldőzőivé léptették elő magukat, valószínűleg az Öregek Tanácsa beleegyezése nélkül.
Az üldőzés kezdete előtt Timothy és öt főre rúgó bérencei a Főtéren álltak, a Templom és a Közösségi Ház előtt. A falu előljárói bent tanácskoztak a rendkívüli időjárásról, és a következményekről. Constance hazafelé igyekezett, szokásos erdei virággyűjtő sétájáról. Várta már a vihar kitörését, mindig is szerette elnézni házuk padlásszobájának ablakából a villámok girbe-gurba vonulatait, amik a másodperc töredékéig mutatták meg magukat, és ugyanolyan alakzat mégegyszer sosem rajzolódott ki. Timothy úgy gondolta, az előljárók a lányt fogják okolni. Ő ezt tenné. Hiszen boszorkány. Ez egyértelmű. Hirtelen ötlettől vezérelve a lány elé lépett, aki már majdnem átért a Főtéren, s kivette a kezéből a virágokat tartalmazó kosarat, és a földre szórta a törékeny nárciszokat, amiket gumostól kapart ki Constance a földből, határozott szándéka volt a saját kertjébe átültetni. Timothy csatlósai követték, és félkörben állták körbe a megrémült lányt, elzrva a menekülés útját a Nagymamája háza felé.
- Milyen mérget kutyulsz ebből otthon? - kérdezte gúnyosan, Constance mindenre elszántan, felszegett fejjel nézett vele szembe. - Tudod mi zajlik most? - folytatta Timothy, és fejével a Közösségi Ház felé biccentett.
- Nem -felelte a lány. - Senki nem tájékoztatott, és névre szoló meghívott sem kaptam.
- Persze, boszorkányokat nem hívnak meg. Főleg nem akkor, ha pont Rólad van szó.
- Rólam?
- Igen, Rólad, Te, vérbeli banyanövendék! Miattad lesz gyér a termés! Minden ártás, ami van, miattad ér minket! A helyedben elfogadnék egy tanácsot! Szaladj, amíg nem késő! Szaladj, át az erdőn! És vissza ne gyere, ha élni akarsz! - mintha csak igazolni akarták volna Timothy szavait, a Közösségi Ház ajtaja kinyílt, és az előljárók beszélgetbe léptek ki rajta. - Fuss! - mondta a fiú, és kárörvendő mosolyra húzta szája szélét. Constance az előljárókra nézett, az egyikük kimondottan morcosan nézett vissza rá. A lány az erdő felé indult, hátra sem nézve indult neki, hallotta még Timothy hangját, hogy ott a boszorkány, máglyára vele! majd a vihar kitört, és minden más zajt elnyomott...
- Marcus, Veled semmi bajunk, csak azt a kis ringyót ad ki, akit odabent rejtegetsz. Megbabonázott, a hatalma alatt tart, ezért véded. - a szónoklatot egy piszkos szőke hajú fiú tartotta, vezéregyéniségnek tűnt a többiek között. Születésekot a Timothy nevet kapta.
- Na fiúk, tűnjetek haza! Nem fogok leállni egy csapat kamasszal, akiknek nincs jobb dolgok dolguk, mint sportot űzni egy ártatlan lélek megalázásából! Addig menjetek haza, ameddig nem kényszerítetek rá, hogy a szüleiteknek elmondjam, a Tiltott Rengetegbeli sétátok! - Marcus szavai gondolkodóba ejtették az üldőzőket, akik a Falu önjelölt boszorkányüldőzőivé léptették elő magukat, valószínűleg az Öregek Tanácsa beleegyezése nélkül.
Az üldőzés kezdete előtt Timothy és öt főre rúgó bérencei a Főtéren álltak, a Templom és a Közösségi Ház előtt. A falu előljárói bent tanácskoztak a rendkívüli időjárásról, és a következményekről. Constance hazafelé igyekezett, szokásos erdei virággyűjtő sétájáról. Várta már a vihar kitörését, mindig is szerette elnézni házuk padlásszobájának ablakából a villámok girbe-gurba vonulatait, amik a másodperc töredékéig mutatták meg magukat, és ugyanolyan alakzat mégegyszer sosem rajzolódott ki. Timothy úgy gondolta, az előljárók a lányt fogják okolni. Ő ezt tenné. Hiszen boszorkány. Ez egyértelmű. Hirtelen ötlettől vezérelve a lány elé lépett, aki már majdnem átért a Főtéren, s kivette a kezéből a virágokat tartalmazó kosarat, és a földre szórta a törékeny nárciszokat, amiket gumostól kapart ki Constance a földből, határozott szándéka volt a saját kertjébe átültetni. Timothy csatlósai követték, és félkörben állták körbe a megrémült lányt, elzrva a menekülés útját a Nagymamája háza felé.
- Milyen mérget kutyulsz ebből otthon? - kérdezte gúnyosan, Constance mindenre elszántan, felszegett fejjel nézett vele szembe. - Tudod mi zajlik most? - folytatta Timothy, és fejével a Közösségi Ház felé biccentett.
- Nem -felelte a lány. - Senki nem tájékoztatott, és névre szoló meghívott sem kaptam.
- Persze, boszorkányokat nem hívnak meg. Főleg nem akkor, ha pont Rólad van szó.
- Rólam?
- Igen, Rólad, Te, vérbeli banyanövendék! Miattad lesz gyér a termés! Minden ártás, ami van, miattad ér minket! A helyedben elfogadnék egy tanácsot! Szaladj, amíg nem késő! Szaladj, át az erdőn! És vissza ne gyere, ha élni akarsz! - mintha csak igazolni akarták volna Timothy szavait, a Közösségi Ház ajtaja kinyílt, és az előljárók beszélgetbe léptek ki rajta. - Fuss! - mondta a fiú, és kárörvendő mosolyra húzta szája szélét. Constance az előljárókra nézett, az egyikük kimondottan morcosan nézett vissza rá. A lány az erdő felé indult, hátra sem nézve indult neki, hallotta még Timothy hangját, hogy ott a boszorkány, máglyára vele! majd a vihar kitört, és minden más zajt elnyomott...
*
Az eső elállt, amikor Marcusnak sikerült meggyőznie Timothyt és elmaradhatatlan talpnyalóit, hogy itt ugyan nem lesz boszorkányüldőzés. Miután a fiúk látótávolságon kívülre értek, bement a házba. Lassan kezdett elfogyni a tűzifa, tett hát még a tűzre. A kunyhóban kellemes meleg honolt. Az ágyhoz lépett, ahol Constance eszméletlenül feküdt. A lány teste lángban égett, egyszer, mikor szemeit kinyította, és valami máglyáról motyogott, fényesebben csillogtak, mint az esthajnal, mikor feljön az égre. Majd újra álomba szenderült, ám orcáin lázrózsák virágoztak. Constance remegett, ugyanakkor emésztette a meleg. Marcus hidegvízes borogatással igyekezett csillapítani lázán, szorgosan cserélte a homlokán. Maga sem értette, miért, de határozottan érezte, meg fogaj védeni Constance-t, akkor is, ha az egész faluval kell szembenéznie. Talán tényleg megbabonázták, de akkor ez a világ legjobb bűbája, ami földöntúli erővel ruházza fel. És ezt Marcus a legkevésbbé sem bánta...
2 megjegyzés:
Vannak benne jó részek, meg helyesírási hibák és elírások, de nem rossz. Nekem mondjuk annyira nem jön be... De ez egyéni szociális probléma. XD
Nagyon tettszett, magával ragadott. Van egy két apróság amin még lehetne csiszolni, nyelvtani dolgok és hasonlók. Lesz folytatás?
Megjegyzés küldése