2008. szeptember 3., szerda

Piros csík

A kisasszony mától segédedző.

Ennek roppant mód örülök, mert TANÍTHATOK!!! Hihetetlen érzés, olyan, mint amikor egy kapcsolat felsőbb dimenziókba lép. Mától a piros csík ott húzódik végig hosszában az övemen. Egyben megtisztelő esemény. Az övem számára is. Tudjátok, már harmadik éve kötöm a derekam köré. Sokat küzdünk együtt, minden egyes eltelt évvel és vizsgával nő egyre jobban hozzám. Fontos számomra, hiszen mindazon megpróbáltatásom szimbóluma is egyben, amiket túlélek. A holtpontok, a csaták, a táborok... Mind-mind fontos részei annak az útnak, amit együtt járunk.

Edzés előtt Linkával ültünk a japán teázóban a Horánszky utcában. Forró csokit szürcsöltem, közben pedig beszélgettünk. Arról beszéltünk, ki mennyire elégedett az életével. A boldogság olyan, mint az ajándék, amit az okos lány visz Mátyás királynak. Két szita közé befogott fehér gerle. Ha túl szorosan tartott, megölöd; ha nem vigyázol rá és nem ápolod, kiszökik a mancsodból. Boldogság. Elcsépelt szó a mai világban. Az önsegítő klubok/könyvek a média mind ezt sulykolja. A csapból is ez ömlik elzárhatatlan vízsugárban, s mégis a lényeg kifolyik a szűrőn át.

De én boldog vagyok... Itt és most... Mert ami volt, az elmúlt, ami előttünk áll, az pedig még nem is létezik.

1 megjegyzés:

Morag írta...

Gratulálok!!:)