2008. szeptember 28., vasárnap

Ahol az Ég és a Föld összeér

Pápa felé száguldva alig győzöm legeltetni a szemem a végtelen Napraforgómezők sárga tengere felett. A látvány felér Nagyhajmás és Mágocs között megtett kirándulásunk során fellelt mezők szépségével. Noha mindkét emlékkép - melyeket mélyen őrzök magamban - más-más szálak miatt fontosak. Az Egyik a Baráthoz, a Másik a Szerelemhez köt.

De a mai utam során látott Napraforgómezők halottak. Bár néhány hete még úgy láttam őket, mint küldetésüket bevégzett katonák. Ám mára már kiveszett belőlük az Élet is, Halál is. Némán várnak a semmire.

Ahogy kinézek a vonatablakon, magamat látom. Még csak Szürkület üli meg csendben a tájat, s a Sötét Éj Előőrse telepedik az én drága Jegenyefáim ágai közé. Néhol szürke út fut a sínek mentén, alkalmanként városok fényei mellett haladunk el.

S valahol messze a hegyek kéklenek haloványan. Ott, ahol az Ég és Föld összeér. Egyre közelebb érünk a Dunához, az Öreg Barátnőmhöz, kinek oly' sok arcát ismerem már. Itt, Komáromnál, Otthon, Pesten a Sziget mentén és az Erzsébet híd lábainál, Vácott, ahol Szívemnek kedves lenni. És Esztergomnál, hol emlékekből épített híd ível át Magyar Földről véresen kitépett Magyar Földre.

Siet a vonat, falja a kilométereket a vasparipa. Az utolsó vagon, ahol ülünk, lemaradva követi társait. A saját arcképemen túli világon közben vereslik az ég alja. Nem sokára Győrbe érünk. Onnan már nincs messze Pápa.
*
Útban Haza, újra vonaton. Pápa állomását alig hagytuk el. Szeretetteljes két napot hagyok itt. Mivel elég fáradt voltam, javarészt pihenéssel, emlékek felidézésével teltek el az órák.

Szombat délelőtt a város szívében sétáltunk Péterrel. Vásárnapi kavalkád hömpölygött az utcákon, a piaci színes kavalkád újra magával ragadott. A Kossuth Lajos utcán végig fehér sátrak sorakoztak, egy-egy iskola képei lógtak az oldalán. Decemberig minden felsős nebulónak középiskolát kell választaniuk. Itt komolyan veszik az iskolaválasztást. De a Kossuth Lajos utca óhatatlanul is egy nyári emléket varázsol a kövek közé, amikor az Esti Kornél cukrászda fagylalt kelyhét ettük, a Nagytemplom nyolc órát harangozott, egy kellemesen eltelt nap megkoronázása gyanánt.

Általam oly' nagyon szeretett város, Pápa. Minden találkozásunkat türelem teljes utazás előzi meg. Most pedig Haza megyek. De addig, a kettő közti úton ideje van az elmélkedésnek. A Táj Lelket melengető szépsége rohanva halad el mellettünk, miközben láthatatlan változások borzolgatják az Idő vaskerekén megülő homokszemeket.

Ideje van az írásnak.

Nincsenek megjegyzések: