Csütörtökre virradó éjjel az orvoselvándorlással álmodtam... A most végzett orvosoknak úszni kellett megtanulniuk. Két csoportra bontotta az úszómester a fiatalokat. Az egyik kategóriába kerültek azok, akik itthon maradnak. Ők az egy méteres, meleg vizes medencébe tanulhatnak meg úszni. Ide öten kerültek. Boldogan vetették magukat a habok közé és fröcskölték le egymást. Pancsoltak, gondtalanul, ugyan néha el-el taposták egymást, és a medence is kicsinek bizonyult annyi embernek.
A maradék két ember pedig azok voltak, akik elvándorolnak. KD volt az egyik. Nekik a 3 méter mély, hideg vizes medence jutott. Először mellényben kellett úszniuk. Aztán már anélkül. Én meg ott kapáloztam, hogy én is oda megyek, ahova ő. Erre az úszómester ágálni kezdett ellenem, hogy hiszen én nem is tudok úszni. De kötöttem az ebet a karóhoz és belevetettem magam a vízbe. Az elején még fenn tudtam magam tartani a felszínen, aztán minduntalan elsüllyedtem. Valaki mindig volt, aki kihúzott. De emlékszem, hogy szinte fuldokoltam. És talán reményvesztett (ön)feladás is volt ebben. Talán. Ami viszont érthetetlen, mert a döntésemet alaposan átrágtam. Talán kicsit kísért az elmúlt hetek utószele.
Ma pedig egy igen méretes süni fenyegetőzött (szintén álom). Egy épület padlásán voltunk, ahol különböző lépcsők különböző helyekre vezettek. Most, hogy visszagondolok erre az álomra, eszembe jutott egy másik, ahol szintén a padlás körül forgott a cselekmény. A mai álmomra nem nagyon emlékszem, cseppet sem logikus, olyan, mintha valaki rosszul vágott volna össze egy filmet. De a süni a lépcsőket őrízte és nem engedte, hogy felmenjünk.
Rég álmodtam, az elmúlt napok azonban nagyon aktívak voltak. Talán azért, mert Telihold volt. Vagy inkább azért, mert küszöbön állnak a nagy változások és most lassan átbillenünk a következő szintre. Igen, inkább ezt tartom valószínűbbnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése