Vannak könyvek, amik éppen a megfelelő időben találnak meg. Mások pont, hogy a megfelelő időben kerülnek a kezembe. És akadnak, akikkel még várnunk kell egymásra, mert még nem nőttünk fel a másikhoz.
Tolsztoj Feltámadása egy olyan mű, amihez érni kell, öregedni és tapasztalni. Hogy megértsük, amiről ír, ahogyan ír. És bár lassan haladok előre, mert nincs sok időm olvasni ebben a kusza helyzetben, Tolsztoj úgy vezet a feltámadás felé, mintha az én életemben történne meg. Talán mert úgyanezt élem meg bár merőben más élethelyzetben. Vágyom arra, hogy a hamvakból újjászülessek. Vágyom arra, hogy sikerüljön lezárnom egy korszakot. Már a kávé íze sem a régi. Keserű, mint a búcsú maga is. Holnap bezárulnak az ajtók mögöttem. Nincs visszatérés. Nincs több beszélgetés. Nincs több magyarázat. Csak a vége, vége, vége. Ennyi volt. Nem kellesz. Mehetsz utadra. Pá, édes...
Görcsbe rándul a gyomrom. Még kell egy kis idő. Na tessék, már megint a nyafi... Most a Bátyám sincs itt, hogy segítsen túlélni.
De eztán tényleg a feltámadás jön. Ugye? Mondd azt, hogy igen, kérlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése