Néha megesik, hogy az elmúlásról, a magányról, bántó, fájó érzelmekről írok...
Van egy történet, ami 16 éves korom óta kíséri az életem. Örök emlék marad az a körúti könyvesbolt, ahová egy bérház belső udvarából nyíló szűk lépcső vezetett le a pincehelységből átalakított labirintus szerű boltba. A friss könyvek és a doh különös egyvelegének illata kevergett a levegőben. A könyvesbolt eladója -egy idős néni, kinek haja már öszbe fordult - megkérdezte, milyen könyvet keresek, mire mondtam: Harry Pottert. Húgom kívánsága volt a kötetek megszerzése karácsonyi ajándék gyanánt. Bár akkor még úgy gondoltam, nem éri meg a fáradtságot az olvasása.
Végül a könyv valahogy mégis nálam kötött ki. (Elvégre boszorkányokról szól...) Az első oldalról elindultam egy úton, mely akkor még egy Ismeretlen Világba vezetett. Talárba öltözött különös népek világába. Együtt éltem végig Harry, Ron, Hermione és a Barátaik kalandjait. A legtöbb időt Roxfortban töltöttük, ahol a kastély és Tudjukki titkait fürkésztük. A Teszlek Süveg beosztott egy-egy házba, legnagyobb megkönnyebbülésünkre, mind Griffendélesek lettünk. Baglyokkal küldtünk postát, seprűn repültünk, kviddics bajnokságokat játszottunk, szembeszálltunk a varázsvilág legkülönfélébb lényeivel. Találkoztunk egyszarvúval, sellőkkel, sárkányokkal, óriásokkal, kviblikkel, muglikkal, hatalmas méretű pókokkal, dementorokkal. Megtanultunk patrónust megigézni (ha nekem lenne, bizonyára róka alakjban jelenne meg.) Most pedig, a történet vége felé tartok. Tudjukki, Akit Nem Nevezünk Nevén, azaz, Voldemort és Harry találkozása elkerülhetetlen. Nem élhet az egyik, míg él a másik...
Harry Potter mesés története köré a világi marketing csúf külsőt vont. Ahogy teltek az évek, egyre nagyobb felhajtást csaptak egy-egy kötet vagy film megjelenése körül. És a varázslat, ami ott volt benne, álarc mögé bújt. Mégis félve olvasom már az utolsó oldalakat. Érzem, e történet most végleg lezárul bennem. Roxfort kapuján már nem léphetek át többet, csak mint régi látogató, aki az emlékeiben tesz sétát.
S mi a történet üzenete? Bárki, aki boszorkány, jól tudja: a legnagyobb mágia e Földön nem más, mint a Szeretet... Ez az egyetlen erő, ami tényleg csodákra képes. Egyszerű földi halandó is képes rá.
Ég Veled, Harry Potter. Ég Veled, Roxfort...
Van egy történet, ami 16 éves korom óta kíséri az életem. Örök emlék marad az a körúti könyvesbolt, ahová egy bérház belső udvarából nyíló szűk lépcső vezetett le a pincehelységből átalakított labirintus szerű boltba. A friss könyvek és a doh különös egyvelegének illata kevergett a levegőben. A könyvesbolt eladója -egy idős néni, kinek haja már öszbe fordult - megkérdezte, milyen könyvet keresek, mire mondtam: Harry Pottert. Húgom kívánsága volt a kötetek megszerzése karácsonyi ajándék gyanánt. Bár akkor még úgy gondoltam, nem éri meg a fáradtságot az olvasása.
Végül a könyv valahogy mégis nálam kötött ki. (Elvégre boszorkányokról szól...) Az első oldalról elindultam egy úton, mely akkor még egy Ismeretlen Világba vezetett. Talárba öltözött különös népek világába. Együtt éltem végig Harry, Ron, Hermione és a Barátaik kalandjait. A legtöbb időt Roxfortban töltöttük, ahol a kastély és Tudjukki titkait fürkésztük. A Teszlek Süveg beosztott egy-egy házba, legnagyobb megkönnyebbülésünkre, mind Griffendélesek lettünk. Baglyokkal küldtünk postát, seprűn repültünk, kviddics bajnokságokat játszottunk, szembeszálltunk a varázsvilág legkülönfélébb lényeivel. Találkoztunk egyszarvúval, sellőkkel, sárkányokkal, óriásokkal, kviblikkel, muglikkal, hatalmas méretű pókokkal, dementorokkal. Megtanultunk patrónust megigézni (ha nekem lenne, bizonyára róka alakjban jelenne meg.) Most pedig, a történet vége felé tartok. Tudjukki, Akit Nem Nevezünk Nevén, azaz, Voldemort és Harry találkozása elkerülhetetlen. Nem élhet az egyik, míg él a másik...
Harry Potter mesés története köré a világi marketing csúf külsőt vont. Ahogy teltek az évek, egyre nagyobb felhajtást csaptak egy-egy kötet vagy film megjelenése körül. És a varázslat, ami ott volt benne, álarc mögé bújt. Mégis félve olvasom már az utolsó oldalakat. Érzem, e történet most végleg lezárul bennem. Roxfort kapuján már nem léphetek át többet, csak mint régi látogató, aki az emlékeiben tesz sétát.
S mi a történet üzenete? Bárki, aki boszorkány, jól tudja: a legnagyobb mágia e Földön nem más, mint a Szeretet... Ez az egyetlen erő, ami tényleg csodákra képes. Egyszerű földi halandó is képes rá.
Ég Veled, Harry Potter. Ég Veled, Roxfort...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése