Valaha itt egy virág ragyogott. Mutatott egy szolidan díszitett cserépre a lány, melyben száraz virágföld porzott. Sok kósza ismerte, sokan jöttek látogatni, de igazán csak kevesen gondozták. Őket is elsodorta az Életük, a virág egyedül maradt. Mindenkinek tetszettek a színei, a szirmai, a fénye. Sokan fürdőztek benne anélkül, h csak egy csöppnyi Szeretettel viszonozták volna. Meghalt a virág. Elfogyott az ereje.
Maximillian csak állt és nézte az üres cserepet. Az Északi Fény körbevonta őket, ahogy ott lebegtek a látszólag semmiben. A lány feléje nyújtotta a kezét, melyben valamiféle virágmagot tartott. Az író kivette a kezéből a magot és behelyezte a virágcserép közepébe majd elegyengedte a földet körülötte.
Sosincs késő helyrehozni a hibákat. Folytatta a lány. Bár a virág már sosem lesz a régi, talán már a színe sem lesz élettel teli, talán a fénye is megkopik.
Maximillian felébredt. A szerkesztőségben találta magát az asztalra borulva, nem túl kényelmes pózban. Este elnyomhatta az álom a jegyzetek felett görnyedve, miközben azon tipródott, mi lehetne a legtalálóbb címe történetének. Hála a lánnyal folytatott éjszakai beszélgetésnek, mostanra már pontosan tudta. Az Északi Fény virága... Az irodába lassan érkeztek az emberek, ám senki sem foglalkozott vele. Maximillian mégsem érezte levegőnek magát mások figyelmének hiányából adodóan. Éppen ellenkezőleg. Mások voltak jelentéktelenek. Mások, akik élvezik a virág Szeretetét, de eszükbe sem jut adni cserébe, "hiszen a virág dolga a Szeretet". Mindenki csak a maga hasznát lesi. Talán a történetem megváltoztatja az emberek hozzáállását a virágokhoz... Maximillian úgy döntött, tesz egy sétát a tengerparton, ahol mindig igazán szabadnak érezhette magát ébren is, miközben a sirályok röptét kísérte figyelemmel.
Maximillian csak állt és nézte az üres cserepet. Az Északi Fény körbevonta őket, ahogy ott lebegtek a látszólag semmiben. A lány feléje nyújtotta a kezét, melyben valamiféle virágmagot tartott. Az író kivette a kezéből a magot és behelyezte a virágcserép közepébe majd elegyengedte a földet körülötte.
Sosincs késő helyrehozni a hibákat. Folytatta a lány. Bár a virág már sosem lesz a régi, talán már a színe sem lesz élettel teli, talán a fénye is megkopik.
Maximillian felébredt. A szerkesztőségben találta magát az asztalra borulva, nem túl kényelmes pózban. Este elnyomhatta az álom a jegyzetek felett görnyedve, miközben azon tipródott, mi lehetne a legtalálóbb címe történetének. Hála a lánnyal folytatott éjszakai beszélgetésnek, mostanra már pontosan tudta. Az Északi Fény virága... Az irodába lassan érkeztek az emberek, ám senki sem foglalkozott vele. Maximillian mégsem érezte levegőnek magát mások figyelmének hiányából adodóan. Éppen ellenkezőleg. Mások voltak jelentéktelenek. Mások, akik élvezik a virág Szeretetét, de eszükbe sem jut adni cserébe, "hiszen a virág dolga a Szeretet". Mindenki csak a maga hasznát lesi. Talán a történetem megváltoztatja az emberek hozzáállását a virágokhoz... Maximillian úgy döntött, tesz egy sétát a tengerparton, ahol mindig igazán szabadnak érezhette magát ébren is, miközben a sirályok röptét kísérte figyelemmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése