Paolo Coelho írásai

Mint tudjátok, szeretek olvasni, falni a sorokat, messzi tájakon járni, megfejteni mások Lelkének titkait. Sok könyv lett az Otthonom, míg lapjait bújtam. Voltak, amiknek hatása volt rám, akadt, ami csak szórakoztatott. Paolo Coelho történetei mindig akkor találtak meg, amikor szükségem volt Valamire. Talán egy Jelre, vagy olyan szavakra, amik mögött nem csak forma van. Nem a történet számít, hanem az, amit megélsz közben. Aki már olvasott Coelhot, tudja, miről beszélek.

Ma a drámapedes beadandó készítése közben akadtam rá egy általam elfeledett idézetre, Coelho egyik olyan könyvéből, amit a megfelelő időben olvastam. Nem ír le nagy ördöngőséget, ez a "tudás" Benned is ott lappang, Te is ismered annak tartalmát. Csak éppen, nincs még rendszerezve. Coelho sokat ír a Szerelemről, a Szeretetről, Barátságról, az itt és most mágikus pillanatáról... És persze, az elmaradhatatlan Személyes Történetről. Hírdeti az Élet mindenkori varázsát, azt, hogy kockáztatni kell, merni élni, a nehézségek elé nézné. Nem ígéri azt, h könnyű lesz. Ettől olyan nemes a feladat.

Nem vagyok különb senkinél sem. Talán csak a hozzáállásom más. Lehetne okom folyton sírni és a sebeimet nyalogatni. De ez elég önző dolog lenne a részemről. Néha én is félek, olykor a falakról szörnyek lesnek vissza rám.

A pillanatok szokása már csak az, h elmúlnak. Néha gyorsabban is, mint szeretnénk... És e bejegyzésnek is a végszójához értél. Váratlanul...