Valami baj van, Maximillian... A virág nem tér magához... valami baj van...
Az író feleszmélt látomásából, amiben a kétségbeesett lányt látta a cserép mellett. Noha aprócska hajtás indult fejlődésnek kettejük Szeretetéből elültetett magból, a kis virág szára újra elsoványodott, szürke lett. Maximillian csak egy percre szundikált el a kocsiban, amíg lakásától a könyváruházig értek. Ha ő vezetett volna, akkor... De erre nem gondolt, inkább hálát adott az égnek, hogy a kiadó gondoskodott autóról és sofőrről is.
A könyváruház több emeletes épületben árulta a legkülönbözőbb témájú köteteket. Maximillian legújabb könyvét ma itt mutatják be s kerül eztán forgalomba. A legújabb könyv. Maximillian úgy gondolt rá, mint életének egy hosszabb korszakának a lezárására. A magánytól való búcsú. Mert ma itt lesz a lány. Az író kiszállt a kocsiból, a könyváruház hátsó ajtaján ment be, ahol már várták őt. Beleveszett egy színes forgatagba. Mindenki körülötte forgott, de ő mégis távol érezte magát a kavalkádtól. Felkísérték az emeletre, ahol kisebb közönség gyűlt össze a tiszteletére. Régebbi írásainak, könyveinek rajongói. Vajon mivel érdemeltem ki az elismerésük eddig?
Az író leült egy asztal mögé. Jöttek a kérdések sorban, amikre türelmesen válaszolt. De a Lelke máshol járt, csak fizikailag tisztelte meg jelenlétével az egybegyűlteket. A Lelke egyre csak azt az ismerős szempárt kereste. Egyre hevesebben dobogott a szíve, lázasan kutatott a jelenlévők tekíntete között. De nem találta. A lány nem jött el. A lány nem volt ott. Életének fő művének bemutatását a lány elmulasztotta. Hiszen neki írtam...
Elhangzott az utolsó kérdésre is a válasz. A rövidre szabott állófogadáson körberajongták, körbehízelegték őt. Mint egy falka kutya, akik egy szelet húst akarnak kihízelegni gazdájuktól. Maximillian fáradt volt, hosszúra nyúlt az este. És a lány nem jött el. A könyvbemutatóra kiszabott földi idő lejárt, a biztonsági őrök lassan kiterelték a tömeget. Elcsitult a világ. Az író még tétovázott néhány percet, a szemeit dörzsölte. Majd elköszönt a szervezőktől és lement a földszintre.
Emily ott várta. Kezében a könyvének egyik frissen megjelent példányát tartotta. Az író most már azt is értette, miért nem jött be a lány az épületbe.
Odalépett a tolókocsi mellé majd elindultak a tengerpart felé. Szótlanul haladtak végig a sikátoron, ami a sétányra vezetett ki. Ide már elhalladszódott a végtelen kékség szüntelen hullámzásank hangja. Maximillian óvatosan felemelte a lányt a tolókocsiból, s levitte a partra. A homok selymesen meleg volt, ontotta magából a nappal beszívott napfény ízét. Mögöttük a város fényei égtek, előttük a víz morajlott s a Hold kerekded orcája uralta az eget. Szavak nélkül is tökéletes volt a pillanat, amit megéltek. A virág az Északi Fényben újra szirmot bontott.
A könyváruház több emeletes épületben árulta a legkülönbözőbb témájú köteteket. Maximillian legújabb könyvét ma itt mutatják be s kerül eztán forgalomba. A legújabb könyv. Maximillian úgy gondolt rá, mint életének egy hosszabb korszakának a lezárására. A magánytól való búcsú. Mert ma itt lesz a lány. Az író kiszállt a kocsiból, a könyváruház hátsó ajtaján ment be, ahol már várták őt. Beleveszett egy színes forgatagba. Mindenki körülötte forgott, de ő mégis távol érezte magát a kavalkádtól. Felkísérték az emeletre, ahol kisebb közönség gyűlt össze a tiszteletére. Régebbi írásainak, könyveinek rajongói. Vajon mivel érdemeltem ki az elismerésük eddig?
Az író leült egy asztal mögé. Jöttek a kérdések sorban, amikre türelmesen válaszolt. De a Lelke máshol járt, csak fizikailag tisztelte meg jelenlétével az egybegyűlteket. A Lelke egyre csak azt az ismerős szempárt kereste. Egyre hevesebben dobogott a szíve, lázasan kutatott a jelenlévők tekíntete között. De nem találta. A lány nem jött el. A lány nem volt ott. Életének fő művének bemutatását a lány elmulasztotta. Hiszen neki írtam...
Elhangzott az utolsó kérdésre is a válasz. A rövidre szabott állófogadáson körberajongták, körbehízelegték őt. Mint egy falka kutya, akik egy szelet húst akarnak kihízelegni gazdájuktól. Maximillian fáradt volt, hosszúra nyúlt az este. És a lány nem jött el. A könyvbemutatóra kiszabott földi idő lejárt, a biztonsági őrök lassan kiterelték a tömeget. Elcsitult a világ. Az író még tétovázott néhány percet, a szemeit dörzsölte. Majd elköszönt a szervezőktől és lement a földszintre.
Emily ott várta. Kezében a könyvének egyik frissen megjelent példányát tartotta. Az író most már azt is értette, miért nem jött be a lány az épületbe.
Odalépett a tolókocsi mellé majd elindultak a tengerpart felé. Szótlanul haladtak végig a sikátoron, ami a sétányra vezetett ki. Ide már elhalladszódott a végtelen kékség szüntelen hullámzásank hangja. Maximillian óvatosan felemelte a lányt a tolókocsiból, s levitte a partra. A homok selymesen meleg volt, ontotta magából a nappal beszívott napfény ízét. Mögöttük a város fényei égtek, előttük a víz morajlott s a Hold kerekded orcája uralta az eget. Szavak nélkül is tökéletes volt a pillanat, amit megéltek. A virág az Északi Fényben újra szirmot bontott.
*
Történt egyszer, h egy lány és egy író találkozott a Képzelet szövevényes világában. A lány a valóságban egy balesett miatt nem tudott járni. Az író élete mesés volt, de mégsem boldog, nem találta a Valamit. Lelkük mégis minden éjjel táncot járt a csillagok ösvényén. Közben mindvégig ott volt a Valami. Egymásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése