Follow your dreams

Szavakkal nem tudom leírni, hogy mit érzek. Sok minden, amiről úgy gondoltam, örökké fog tartani, az ellenkezőjét bizonyította be. Naív voltam. Nagyon is az. Megálmodtam egy világot, amit a legapróbb részletekig felépítettem, és a "minden-rendben-van" tündérmeséjében ringattam magam. Mert így sokkal kényelmesebb volt. Közben nem vettem észre, folyamatosan megbántottam mindenkit, akit szeretek. Sosem volt jó, amit tettem, a kecske, és a káposzta is megsínylette. Két malomkő között örlődtem. Most úgy érzem, elvesztettem önmagam. Ha nem lennének Barátaim, akik most is mellettem állnak, miközben a sáros gödör mélyéről próbálok feljutni, biztosan nem sikerülne nélkülök újra a fénybe érni. Köszönöm nekik, hogy vannak nekem. :) Ezekben a napokban, mindennél jobban szükségem van rájuk. Nagy felelőség, amit a nyakukba varrok. Ezért ne haragudjatok rám...
Most még nyalogatom a sebeimet, várom, hogy begyógyuljanak. Idővel újra tudni fogok álmodozni - hiszen a lételemem a képzelet szárnyain való száguldozás. Most csak próbálok élni, megtalálni azt az ösvényt, amin tovább tudok menni.
Hogy miért is írtam le mindezt? Írásban mindig sokkal jobban ki tudtam fejezni magam, ezt bizonyítja a négy betelt Naplóm is. Sosem voltam a szavak embere. Mindig is tollba öntöttem minden gondolatom, álmom. Ez a blog is azért született meg. Mert írni jó. Még akkor is, ha éppen életem egyik legnehezebb korszakáról van szó.
A síralmakból mára ennyi bőven elég.