Mint, ahogy a tegnapi blogomban-amivel egyáltalán nem vagyok megelégedve, és lehet, hogy likvidálni fogom- említést tettem Szabó András Kenshin beszédjéről. Így két nap elteltével volt elég időm, hogy összeszedjem a gondolataim. Először leírom a történetet-nevezhetjük tanmesének is-, aztán mindenki maga szürje le a konzekvenciát. :)
A történet:
Él egy négy gyerekes Család, valahol vidéken. A Papa gyári munkás, a Mama háztartásbeli, ellátja a porontyokat és a férjet. Egy éjjel a legkisebb Babának az első foga kibújófélben van, és ezért torka szakadtából sír, mert fáj. (Hogy a manóba nem fájna. Még szerencse, hogy olyan picik vagyunk, amikor a fogaink felszínre törnek, ezért nem nagyon emlékszünk rá) A Baba nem is sír, hanem ordít, senki nem tud aludni. Másnap mindenki nyúzott, a Papa elmegy dolgozni, de mivel nem pihente ki magát, ezért ingerlékenyebb, a fönőke apró-cseprő dolgokkal felbosszantja, a kollégáival is kiabál. Hazamegy, a lakás rendetlen, nincs vacsora, mert a Mama is egész nap álomkóros volt. A Papa ordibál, a három másik gyermek szintén kimerült. Mindenki ideges. Ez az egyik lehetséges jövőkép. De, tegyük fel, mielőtt a fogkinövés komolyabb kellemetlenséggel járna a Család számára, a szülők úgy döntenek, pálinkába mártogatott kenyeret adnak a Csöpségnek, aki attól el is alszik, a fogacskája kinő, mindenki nyugton tud piheni. Ám évekkel később a Papa rácsodálkozik, hogy milyen "ostoba" gyermeke van, mert örültebbnél örültebb dolgokat tesz meg. (Régen úgy tartották, a pálinkás kenyértől a gyermekek elbutulnak). De akkor, amikor a nyugalom mellett döntöttek, eszükbe sem jutott, hogy a gyermek kárára cselekszenek. Pedig lehetne másképp is. A másik lehetőség az, hogy a szülők megbeszélik, éjjel virrasztani fognak a Baba mellett, mert neki most nagy lelkitámogatásra is szüksége van, hiszen az első fog előbukkanása igen fájdalmas. A Papa másnap nem megy be dolgzoni, hanem kipiheni magát. A Mama és a másik három apróság szintén pihen, a Baba is. Nem adnak neki semmilyen fájdalomcsillapítót, fogják a kezét, biztosítva arról, mellette állnak. A következő fog már nem fáj annyira, és az azt követőek sem, minnél több fog búj elő, annál kisebb fájdalommal jár. Mert a Gyermekben kialakul egy természetes ellenállóképesség a fájdalommal szemben. A Szülők maguk is nehéz szívvel nézik, figyelik, ahogy szenved a Gyermekük, könnyáztatta arccal tekint feléjük, de az Ő érdekében hagyják, hogy megvívja az első csatáinak egyikét.
Nagyjából így szólt a történet. Avagy, ami nem öl meg, az megerősít...
Úgy gondolom, el kell fogadnunk a nehezebb időszakokat is, sőt, néha érdemesebb a megerőltetőbb utat választani a könnyebb helyett, saját fejlődésünk érdekében. Ha mindig elkerüljük a bonyolultabb feladatokat, akkor sok mindenről lemaradunk. Életünk nem lesz más csupán, mint valami vegetálás, amit létezésnek csúfolunk. A választás lehetősége mindannyiunk kezében ott van. Nem mondom, hogy egyszerű, és, azt sem állítom, hogy a döntés könnyű. De, szerintem érdemes megpróbálni.
A történet:
Él egy négy gyerekes Család, valahol vidéken. A Papa gyári munkás, a Mama háztartásbeli, ellátja a porontyokat és a férjet. Egy éjjel a legkisebb Babának az első foga kibújófélben van, és ezért torka szakadtából sír, mert fáj. (Hogy a manóba nem fájna. Még szerencse, hogy olyan picik vagyunk, amikor a fogaink felszínre törnek, ezért nem nagyon emlékszünk rá) A Baba nem is sír, hanem ordít, senki nem tud aludni. Másnap mindenki nyúzott, a Papa elmegy dolgozni, de mivel nem pihente ki magát, ezért ingerlékenyebb, a fönőke apró-cseprő dolgokkal felbosszantja, a kollégáival is kiabál. Hazamegy, a lakás rendetlen, nincs vacsora, mert a Mama is egész nap álomkóros volt. A Papa ordibál, a három másik gyermek szintén kimerült. Mindenki ideges. Ez az egyik lehetséges jövőkép. De, tegyük fel, mielőtt a fogkinövés komolyabb kellemetlenséggel járna a Család számára, a szülők úgy döntenek, pálinkába mártogatott kenyeret adnak a Csöpségnek, aki attól el is alszik, a fogacskája kinő, mindenki nyugton tud piheni. Ám évekkel később a Papa rácsodálkozik, hogy milyen "ostoba" gyermeke van, mert örültebbnél örültebb dolgokat tesz meg. (Régen úgy tartották, a pálinkás kenyértől a gyermekek elbutulnak). De akkor, amikor a nyugalom mellett döntöttek, eszükbe sem jutott, hogy a gyermek kárára cselekszenek. Pedig lehetne másképp is. A másik lehetőség az, hogy a szülők megbeszélik, éjjel virrasztani fognak a Baba mellett, mert neki most nagy lelkitámogatásra is szüksége van, hiszen az első fog előbukkanása igen fájdalmas. A Papa másnap nem megy be dolgzoni, hanem kipiheni magát. A Mama és a másik három apróság szintén pihen, a Baba is. Nem adnak neki semmilyen fájdalomcsillapítót, fogják a kezét, biztosítva arról, mellette állnak. A következő fog már nem fáj annyira, és az azt követőek sem, minnél több fog búj elő, annál kisebb fájdalommal jár. Mert a Gyermekben kialakul egy természetes ellenállóképesség a fájdalommal szemben. A Szülők maguk is nehéz szívvel nézik, figyelik, ahogy szenved a Gyermekük, könnyáztatta arccal tekint feléjük, de az Ő érdekében hagyják, hogy megvívja az első csatáinak egyikét.
Nagyjából így szólt a történet. Avagy, ami nem öl meg, az megerősít...
Úgy gondolom, el kell fogadnunk a nehezebb időszakokat is, sőt, néha érdemesebb a megerőltetőbb utat választani a könnyebb helyett, saját fejlődésünk érdekében. Ha mindig elkerüljük a bonyolultabb feladatokat, akkor sok mindenről lemaradunk. Életünk nem lesz más csupán, mint valami vegetálás, amit létezésnek csúfolunk. A választás lehetősége mindannyiunk kezében ott van. Nem mondom, hogy egyszerű, és, azt sem állítom, hogy a döntés könnyű. De, szerintem érdemes megpróbálni.
1 megjegyzés:
Én egyrészt azzal nem értek egyet, hogy ami nem öl meg... Ha leharapja egy cápa a lábad, nem leszel erősebb. Ha egy balesetben elveszted ép elmédet, és egy 2 éves szintjére süllyedsz agyilag, az sem erősebb.
Én még kihangsúlyoznék valamit a meséből. Azt, hogy a mai cselekedeteink alakítják a jövőnket. Felelősséggel tartozunk hát. Ami akkor a könnyebb megoldás volt, a pálinkás kenyér, az később visszaüt.
A pálinka se ölte meg a gyereket, de erősebbé se tette.
Megjegyzés küldése