Vitorlára fel!

Az élet olyan, mint egy nagy Óceán, amin mi kis vitorláshajókban utazunk, amit a szelek kényük-kedvük szerint dobálnak a zöld és a kék minden színárnyalatában pompázó vízen. Van úgy, hogy partot érünk, és akkor egy kisebb-hosszabb időre kiköthetünk. De idővel új fuvallat érkezik, és továbbvisz minket, talán egy másik part felé, vagy, csak újabb vizekre, ahol más vitorlásokkal is találkozhatunk, akiket szintén "csak úgy" odasodornak az áramlatok. Vándorok vagyunk, akik folyton mennek, és keresik az utat a tökéletesség felé.

Az én fuvallatom most érkezett meg. A biztonságos partot elhagyom, egy új, Ismeretlen tenger felé, túl, a Magányos Szigeteken, egészen odáig, ahol az Ég és az Óceán között elmosódik a határ. Továbbhajózom az Élet Tengerén, elengedve mindent, ami eddig e parthoz kötött. Bátor szívvel állok az újabb megpróbáltatások elé. És tudom, hogy az én szerető Családom és az imádnivaló Barátaim a közelben lesznek, ha esetleg zátonyra futnék, és akkor kihalásznának. Abban az esetben új vitorlást építenék, egy erősebbet, és folytatnám az utam. Mert sosem szabad feladni. Persze, egyszerűbb leülni egy szigeten, és várni a felmentősereget, de most szólok, a segítség nem abban a formában fog megérkezni, mint ahogy mi számítunk rá. A legváratlanabb időben, és helyről kapjuk meg. Akkor is, ha közben akadnak, akik minden erőfeszítésükkel azon vannak, hogy megakadályozzanak abban, hogy vitorlát bontsak. Más nem maradt hátra, mint vitorlára fel!