Csak ennyi lenne az egész. Élni, úgy, hogy azzal szebbé tehessem mások életét, és élni hagyni engem, hogy a saját utamat járhassam. Úgy gondolom, ez nem túl nagy kérés. De, talán egyesek számára felfoghatatlan, mitöbb, elfogadhatatlan. Biztos, bennem van a hiba, hogy nem vagyok képes megérteni azon Ismerőseimet, akik bírálnak, mert így, vagy úgy döntöttem. Én tisztelem őket, cserébe elvárom ugyanazt. Nem látom értelmét a gyűlölkődésnek, az utálatnak, a bosszúnak, mind-mind kicsinyes dolog, nem visz előre, ezzel nem építünk Templomokat, hanem ezen érzelmek hozzájárulnak azok lerombolásához. Önzőségnek tartom, ha mindenképp rá akarjuk erőltetni a másikra az akaratunk. Mindenki önmagához mérten teljesíti a küldetését, lép a fejlődés útjára. Van, aki gyorsabban halad, és szárnyai révén hamarabb ér célt, van, aki lassabban. De, előbb-útóbb mindannyian Odaérünk. És akkor megint együtt lehetünk, mind, korlátok nélkül. Mert igen, itt határok közé vagyunk szorítva, bizonyos szabályok szerint kell végigjátszanunk. Csakis rajtunk áll, hogy mennyire tartjuk be őket. De, ezt mindenkinek a saját Lelkiismeretével kell megtárgyalnia. A lényeg az, hogy a Rokonlelkek megtalálják egymást, és ha már találkoznak, akkor a másikat támogatva végzik tovább dolguk, segítve a környezetükben tengődöket is. Én hálás lehetek az Égnek, mert megtaláltam őket azokat, akik "ismerik Józsefet". :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése