És a szavak még most is visszhangoznak a fejemben. Szíven talált. Ahogy ott állt és mondta. Egészen aprócskára zsugorodtunk mindketten. Azt hittem, belepusztulok, pedig ez most nem az én kis világom összeomlásának története. Ott álltunk és beszélgettünk. És rájöttem, hogy most mindenhol változás van. Mindenhol. Véget érnek világok. Úgyhogy, most már kezdődhet az új korszak. Mert most már nincs visszaút. Senkinek sem. Csak előre lehet. És most már csak felfele. Most már itt van a mélypont. Most már... most már lehet élni. Mert meghaltunk. Mert döntéseket hoztunk és belevesztünk. És a világ nem vár. Forog tovább, velünk vagy nélkülünk. Mert már csak ilyen. Nem is lehet ezért okolni. És választhatunk, vele tartunk, vagy vegetatív külső szemlélői leszünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése