Nolasyn újra szabad. A Lelkem is. Sok minden nyomasztott. De szép sorjában elengedtem mindent. Nem volt egyszerű, a fene enné meg a ragaszkodós fajtámat... Az elmúlt hetekben az Élet nevű kurzus csapott arcul néhányszor. Mintha csak alaposan ismerné minden félelmem, egyiket a másik után valóra váltotta. Most meg, most meg nincs mitől félni. Mert amitől tartottam, megtörtént. Átéltem, túléltem. És itt vagyok. Erősebben, talán kicsit szomorúbban, de közben valahol boldogan is. Nem lesz több félelem. 

 Ha azt hinnénk, vége az életünknek, azt csak mi gondoljuk így. Mert valójában nincsenek rossz dolgok. Minden, ami történik az okkal történik. És mindenből lehet tanulni, ha elég nyitottak vagyunk rá és nem ragaszkodunk a múlthoz. De a jövőbe sem szabad kapaszkodni. Mert se nem ez, se nem az nem létezik. Hányszor puffogtattam már el ezt a tézist. De a múlt, az talán meg sem történt, a jövő talán meg sem fog történni. Az itt és most az egyedüli, ami életet lehet belénk.

 Szóval most itt állok az Utam előtt. Kiválasztottam. És nem ide sodródtam, hanem eldöntöttem. Ezt akarom. És nincs mit bizonygatni arról, hogy jó lesz. Mert nem lehet tudni. De most már kész a választás. És már nem vagyok bizonytalan, mert már tudom, mit szeretnék. Céljaim vannak, amiket el is tudok érni. És ha esetleg megint bizonytalankodnék ott lesztek Ti, drága Barátaim, hogy tükröt tartsatok elém. 

 Persze mindez lehet tévedés is. Miért ne? Ember vagyok és ráadásul Éva lánya.