Este van, a csillagok magasan ragyognak az égen, kellemes tavaszi idő köszöntött ránk. Ahogy jöttem Haza a Tabánból, a fák azt suttogták bele az éjszakába, h újra a zöld az évad divatszíne a lombkoronák tetején. Mikor reggel Vácra ért a vonat, s leszálltam az állomás töredezett járdájára, a hideg bekúszott a kabátom gombjain keresztül, vastag felhők úsztak lassan át az égen. A suliban direkt miattam volt a második emeleten mind a két óra, mivel az izomlázam miatt elég nehézkesen mozgok - mint egy berozsdált droid (nem ér röhögni a jelenlegi lépcsőzési technikámon...). A mai napom volt a legaktívabb ebben az szemeszterben, sőt, talán már túlpörögtem (pedig nem is ittam kávét...), noha az elmúlt napokban alvásra nem igen jutott sok időm. (Úgy tervezem, ma fogom bepótolni eme hiányosságom.)
A napok egyáltalán nem hasonlítanak egymáshoz, így az nem lenne igaz, ha azt írnám: lassú egyhangúsággal ébrednek hajnalról hajnalra. Fordulóponthoz érkezett az életem. Úgy érzem, felettem tornyusol a Nagy Hegy. A Nagy Hegy, amit egyrészt a suli növel a TDK-val, a szigorlattal, a másodszakkal és a rövidesen határidős házidolgozatokkal. Másrészt az edzések. Mérlegeltem, merre szeretnék tovább menni. A suliban most minden a helyén van, a kezemben tartom az irányítást. Az edzések meg mennek a maguk útján, néha elfáradok, de ismerem azokat a határokat, amiknek szélén most táncolok (halált megvető bátorsággal...). Igyekszem az Időmet odaadni a számomra fontos Lelkeknek. Hiszen egy illúzió nem lehet kifogása annak, h miért nem érek rá erre vagy arra. Vagyis, ezen szóáradat lényege nem más, mint az a Rendszer, ami megbújik mögötte. Az ehavi írástémánk a szabályok voltak. Mondhatjátok, ezzel korlátok közé szorítom magam. Nem így érzem. Nekem biztonságot ad, h ismerem a saját Rendszerem. Mindennek van helye, ha látszólag káosz, akkor is. (A káosz is lehet valamiféle rendszer...).
Vándorúton vagyok. Mint mindannyian, haladunk a saját ösvényünkön, talán a Teljesség felé, talán másmerre. (Ki miben hisz, majd eldönti.) És én a Nagy Hegyem lábánál állok, onnan nézem a tetejét, amit olyan szépen világít meg a Nap lágy sugarai. Minden oldalán éles sziklatörmelékek állnak ki. Nincs kibúvó, nincs mentegetőzés, fel kell jutni a tetejére. Ott a cél... Több út is felvezet. Mind egyformán nehéz. És nem csak a hegytető számít. Hanem a megtett út, ami odavezet.
Nu, mindnekinek van egy Hegye. Van, aki kikerüli, van aki megmássza, van, aki közönnyel bámulja, és elképzeli, mit is tehetne vele. A Te Hegyed milyen?
u.i.: még mindig éhes vagyok...
A napok egyáltalán nem hasonlítanak egymáshoz, így az nem lenne igaz, ha azt írnám: lassú egyhangúsággal ébrednek hajnalról hajnalra. Fordulóponthoz érkezett az életem. Úgy érzem, felettem tornyusol a Nagy Hegy. A Nagy Hegy, amit egyrészt a suli növel a TDK-val, a szigorlattal, a másodszakkal és a rövidesen határidős házidolgozatokkal. Másrészt az edzések. Mérlegeltem, merre szeretnék tovább menni. A suliban most minden a helyén van, a kezemben tartom az irányítást. Az edzések meg mennek a maguk útján, néha elfáradok, de ismerem azokat a határokat, amiknek szélén most táncolok (halált megvető bátorsággal...). Igyekszem az Időmet odaadni a számomra fontos Lelkeknek. Hiszen egy illúzió nem lehet kifogása annak, h miért nem érek rá erre vagy arra. Vagyis, ezen szóáradat lényege nem más, mint az a Rendszer, ami megbújik mögötte. Az ehavi írástémánk a szabályok voltak. Mondhatjátok, ezzel korlátok közé szorítom magam. Nem így érzem. Nekem biztonságot ad, h ismerem a saját Rendszerem. Mindennek van helye, ha látszólag káosz, akkor is. (A káosz is lehet valamiféle rendszer...).
Vándorúton vagyok. Mint mindannyian, haladunk a saját ösvényünkön, talán a Teljesség felé, talán másmerre. (Ki miben hisz, majd eldönti.) És én a Nagy Hegyem lábánál állok, onnan nézem a tetejét, amit olyan szépen világít meg a Nap lágy sugarai. Minden oldalán éles sziklatörmelékek állnak ki. Nincs kibúvó, nincs mentegetőzés, fel kell jutni a tetejére. Ott a cél... Több út is felvezet. Mind egyformán nehéz. És nem csak a hegytető számít. Hanem a megtett út, ami odavezet.
Nu, mindnekinek van egy Hegye. Van, aki kikerüli, van aki megmássza, van, aki közönnyel bámulja, és elképzeli, mit is tehetne vele. A Te Hegyed milyen?
u.i.: még mindig éhes vagyok...
1 megjegyzés:
Az enyém rettentő magas, meredek, sok-sok kopár, hegyes sziklaszirttel. Olykor találni füves, virágos részt, olykor pedig szürke, kihalt és ködben álló...
Megjegyzés küldése