Még lógok egy írással a tegnapról. Alakul, a cím már tegnap óta piszkozat. De momentán nem érzek lelkesedést, h megírjam. Vacsorakiegészítő gyanánt magamba tuszkoltam két milka csokitojást, amit takarítás közben találtam meg a titkos csokirekeszemben.

Csodálatosan sütött a Nap ma. Hamarabb befejeztem a zh-t, mint gondoltam (Descartes, Kant, újkori tanult filozófusok, empírizmus). Lutrira mentem és bejött. Pedig a szerencsehozó elefántom véletlenül itthon maradt. (Távsegítség, jobb mint Uri Geller tv-n keresztül történő interaktív kanálhajlítgatása...) A vonaton hazafelé csak bámultam ki a koszos ablakon. Élveztem a tavaszi idő éríntését, már amennyi áthatolt a szinte szürkés színekben játszó vonatüvegen.

Aztán este edzés, már egyre tovább maradnak a Nap sugarak melegíteni a földet. Lassan a Szigeten fognak az edzések folytatódni.

Most meg itt vagyok és pötyögök, mint úgy általában. Mostanában azon tűnődöm, mennyire van értelme még blogot írnom, hiszen amit akartam, azt már nagyjából leírtam, a személyesebb jellegű bejegyzéseimet meg a Naplómba írom. Félreértés ne essék, szeretek, sőt, nagyon is szeretek blogot írni, de ismételni sem szeretném magam. Több, mint 400 bejegyzés után talán már előforduhat. Keresek valami újat, amiről írhatok. Ha megtalálom, úgyis publikálom. Addig meg, maradnak a hétköznapi kalandok.