Betegen fekszel az ágyon. Feleslegesnek érzed magad, csak szuszogsz, küzdesz, h levegőt kapj. Az ablakon túl látod, ahogy süt a Nap, már elmúlt öt óra, mégis vígan melengeti sugaraival a vadszőlő indáit, egyre tovább, napról-napra. Jön a tavasz, a rigók is erről regélnek kint, miközben délutáni bucsúnótájukat fütyülik el az erkély peremén ülve. Közben a macska idegesen csóválja a farkát, bárcsak az üveg semmivé foszlana és akkor rávethetné magát a szabad prédára. Hiába a konzerv és a száraztáp, a friss és még élettel teli zsákmány közeli lehetősége nőveli az étvágyat.

Közben próbálsz nem arra gondolni, h beteg vagy. Az orrod piroslik, bármelyik általad oly' nagyon utált bohóc becsületére válna. A macskád megunja a képzeletbeli vadászatot, majd felugrik az ágyadra. Dorombolni kezd, álomba ringat megnyugtató hangja.

Lélekben ekkor már messze jársz. Az Erzsébet híd lábánál találod magad, ott, ahol a hetes busz megáll a fürdő hátuljában. Sétára indulsz, át a hid alatt, egészen a Sissy szoborig. A szél a Duna illatát hozza magával, szürkés vize zavarosan hullámzik. Elindulsz a rakpartra, de ekkor ebből az álomból felébredsz. Látogatód érkezett, míg aludtál. Azt gondolod, csak néhány percre hunytad le a szemed, majd kiderül, több óra telt el azóta, és az éjszaka bekuszott a házak közé. Egész nap olyan vagy, mint a mormota. Csak alszol és álmodsz, világok között kószálsz.

Kamilla tea gőzölög a bögrédben. Mézzel édesített íze csorog végig a torkodon. Álmos vagy, Iorek mellé bújsz, a maci puha bundájába kapaszkodsz, remélve hamar kihevered e rémesen nyaffos állapotot.