Szerda óta nem írtam egy sort sem. Talán, mert nem igazán volt rá időm, nomeg van úgy, hogy a gondolatok tolonganak és előbb bennem kell őket rendszerezni, különben káosz lesz. (Bár úgy érzem, láttuk már erre is példát Nolasyn Krónikáinak virtuális történelmében.)
Ragyogó szombat délután van. Reggel megjártam Vácott, mivel másodszakos hagyományismeret órám volt. Igaz, késtem egy órát és dél körül már le is léptem. Ennyire unalmas előadást legutóbb a börtőnpártfogói konferencián éltem túl (de azt is csak úgy, hogy nyitott szemmel végigaludtam.) Itt most megbújtam a hátsó sorban és olvastam.) Fundy és Lali társaságában jöttem haza. Egyre rövidebbnek érzem a haza vezető vonat utakat. (A mai álmomban a Nyugatiban jártam, amikor egy ablakok nélküli piros vonat alá esett egy biciglista, mert túl közel volt a vagonokhoz. Fröccsent a vér, az ürge darabjaira szakadt... Sebaj, ma este úgyis moziba megyünk a Húgommal, Sweeny Todd-ot nézni :) Még jó, h nem kérték el a személyimet, mikor megvettem rá a jegyeket...)
Öt év. Ennyi idő telt el az érettségi óta. Tegnap érettségi elő-osztálytalálkozót tartottunk. (Nyáron lesz a hívatalosabb formája, tanárokkal, vacsorával, meg minden) Tizenketten voltunk. Nem sokan, és akivel szerettem volna beszélni, nem jött el. Róla ennyit. Csak tudatni akartam vele, hogy nem záródtak be a kapuk mögötte, ő választotta azt, hogy hátat fordít nekem. De nem baj. Ha majd szüksége lesz rám, úgyis megtalál. Néha az egykori Barátokat évek választanak el egymástól, mire újra tudnak találkozni. De én úgy érzem, ha az a Barátság valóban igazi, akkor nem számítanak az évek múlása. A Barátság nem attól lesz Barátság, hogy folyton egymás nyakán lógunk, hanem örömben vagy bánatban ott tudjunk lenni a másik mellett, megosztva Életünk legszebb vagy éppen bánatosabb pillanatait egymással. Barátnak lenni nem egy hangzatos cím, hanem az egyik legfontosabb Kapcsolat. Barátok nélkül sívár az Élet. A Barátok egyetlen pillantásból értik egymást. Nem kellenek hozzá szavak.
Nu, nem ömlengek tovább, ma nagyon szentamentalista hangulatban vagyok. Joyce két napja kórházban van, vakbél gyanúval. (Végülis nem műtötték meg, pedig volt szó róla, de eleinte kétes információk érkeztek hogylétéről.) Megyünk és felvidítjuk egy kicsit.
Az elmúlt időszak depresszívebb hangulatú írásai után nem csoda, ha néhányan úgy gondoltátok, valami baj van. Volt, nem igazán baj, csak egy szomorú állapot, de talán lassan már elmúlik. A TDK kérdései megülték az én Lelkem is. No de most már tényleg mennem kell.
Ragyogó szombat délután van. Reggel megjártam Vácott, mivel másodszakos hagyományismeret órám volt. Igaz, késtem egy órát és dél körül már le is léptem. Ennyire unalmas előadást legutóbb a börtőnpártfogói konferencián éltem túl (de azt is csak úgy, hogy nyitott szemmel végigaludtam.) Itt most megbújtam a hátsó sorban és olvastam.) Fundy és Lali társaságában jöttem haza. Egyre rövidebbnek érzem a haza vezető vonat utakat. (A mai álmomban a Nyugatiban jártam, amikor egy ablakok nélküli piros vonat alá esett egy biciglista, mert túl közel volt a vagonokhoz. Fröccsent a vér, az ürge darabjaira szakadt... Sebaj, ma este úgyis moziba megyünk a Húgommal, Sweeny Todd-ot nézni :) Még jó, h nem kérték el a személyimet, mikor megvettem rá a jegyeket...)
Öt év. Ennyi idő telt el az érettségi óta. Tegnap érettségi elő-osztálytalálkozót tartottunk. (Nyáron lesz a hívatalosabb formája, tanárokkal, vacsorával, meg minden) Tizenketten voltunk. Nem sokan, és akivel szerettem volna beszélni, nem jött el. Róla ennyit. Csak tudatni akartam vele, hogy nem záródtak be a kapuk mögötte, ő választotta azt, hogy hátat fordít nekem. De nem baj. Ha majd szüksége lesz rám, úgyis megtalál. Néha az egykori Barátokat évek választanak el egymástól, mire újra tudnak találkozni. De én úgy érzem, ha az a Barátság valóban igazi, akkor nem számítanak az évek múlása. A Barátság nem attól lesz Barátság, hogy folyton egymás nyakán lógunk, hanem örömben vagy bánatban ott tudjunk lenni a másik mellett, megosztva Életünk legszebb vagy éppen bánatosabb pillanatait egymással. Barátnak lenni nem egy hangzatos cím, hanem az egyik legfontosabb Kapcsolat. Barátok nélkül sívár az Élet. A Barátok egyetlen pillantásból értik egymást. Nem kellenek hozzá szavak.
Nu, nem ömlengek tovább, ma nagyon szentamentalista hangulatban vagyok. Joyce két napja kórházban van, vakbél gyanúval. (Végülis nem műtötték meg, pedig volt szó róla, de eleinte kétes információk érkeztek hogylétéről.) Megyünk és felvidítjuk egy kicsit.
Az elmúlt időszak depresszívebb hangulatú írásai után nem csoda, ha néhányan úgy gondoltátok, valami baj van. Volt, nem igazán baj, csak egy szomorú állapot, de talán lassan már elmúlik. A TDK kérdései megülték az én Lelkem is. No de most már tényleg mennem kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése