Életjel

Hehe, élek, még élek és virulok, noha holnap három zh-t írok... És most nem nyafogni fogok ezen, hanem merőben más dolgokról írni. Vagy legalábbis megpróbálom. Csak, hogy szegény blogom ne árválkodjon itt, naprakész bejegyzés nélkül.

Köszönöm jól vagyok, eddig begyűjtöttem két ötöst és holnap folytatni fogom a sikerszériám. Csak kellene már az a harminc órás nap, mert a 24 kevés. Nagyon kevés. Sőt, annál is kevesebb, pedig én aztán minden percem igyekszem beosztani és mínőségileg adni belőle másoknak, és nem csak úgy lenni. Amúgy most nem leszek jó író, csak egyszerűen lejegyzek néhány mondatot előre nem meghatározott sorrendben. A pszichológia tölti ki tudatom nagy részét, mint amikor az alvás a negyedik mélységi szintet éri el és az agy felett a dominanciát a deltahullámok veszik át, ebben a szakaszban igen magas ezen hullámok aktivítási szintje. (És akkor még nem szóltam az alvási zavarokról.) Érzek magamban elég erőt. Bár lesz olyan hetem, amikor három vizsga lesz egymás után, de a szigorlatra elég időt hagyok, h rendesen felkészüljek rá. Ma ki fogom hagyni az alvás nagyrészét. A kávé majd ébren tart, bár nekem igazából sosem úgy használ, mint másnak. Talán hiperaktív vagyok... Vagy legalábbis voltam. A hiperaktív gyerekekre jellemző, hogy folyton beszélnek amellett, hogy képtelenek egy helyben megülni. Cserfességemre íme a magyarázat... De én nem hadarok, hanem tahilálok -gyors beszéd szaknyelven. A Húgomtól kaptam ma vitatigrist. Pirosat és sárgát. Nyam. A csoki már elfogyott. Hu, az idő is rohan, ez a fránya illúzió. Mennem kell tanulni...