És eltelt egy év a legútóbbi nógrádi csata óta. Körülöttem minden megváltozott, de a táj a régi, ismerős barátként köszöntek vissza. A piroska ugyanúgy szalad végig az egyenes sínpárokon egészen addig, míg el nem nyeli a látóhatár. A várrom a domb tetején áll, büszkén és egyben oltalmazóan magasodik a település fölé. Onnan ellátni a távoli hegyekig is. Amikor kiállsz a kiugró sziklaszirtre, ami valaha egy őrtorony lehetett fénykorában, és ott, ott igazán szabad vagy egy rövidke pillanatig. Aztán vissza a valóságba.
Nógrád fontos állomása volt az életemnek. Ott tanultam meg az elengedés művészetét. Ott, azon a bizonyos sziklaszirten. Ott, ahol a Mesterem együttérzéséről biztosított és ezzel lett igazán tökéletes mester-tanítvány a kapcsolatunk. Ott, amikor minden megváltozott. És ezeket a változásokat nem bánom. Ezek a változások úgy kellettek, mint a víz és az árnyék egy fullasztó roham után. Egy hernyó voltam akkor, féltem a haláltól, a változások utáni elképzelhetetlen világtól, de a mester meglátta bennem a pillangót. Nógrád ezt adta nekem. Nógrád ma békét hozott nekem. Teljes nyugalmat a rohanás közepette. Két vágás közti tökéletes összhangot. Összhangot a világgal, magammal, a Szeretettel. És ebből szeretnék adni, hogy mindenki megtapasztalhassa. A Boldogság csak akkor az igazi, hogy ha megoszthatjuk egymással. És ezt bárki megtalálhatja. Csak legyen képes az elengedés művészetére. Nem lesz több korlát.
Petivel a várfal tővében ültünk, ott még akadt egy csöpp árnyék. Vége volt akkor már minden csatának, minden megpróbáltatásnak. Fáradtak voltunk, porcikáink sajogtak, Peti kezét több helyen is elkaszabolták. Beszélgettünk, a kapcsolatok kuszaságáról. Mire van szüksége egy férfinek? Általában törődésre. És ebből következik minden más. Mira van szüksége egy nőnek? Biztonságra. És ha a két fél megtalálja egymásnál számításaikat, akkor az a Szerelem olyan, ami beszél a Világlélek nyelvén.
Ma este még koncert, csapattársam, Dáv rap bandája fogja osztani az észt a Fáraóban. (Ez itt a reklám helye :). Fáradt vagyok, de nem kimerült. Van elég erőm, ami ki is fog tartani a vizsgaidőszak végéig. Mert van Remény, van mindennek helye az életemben. Amitől Nolasyn Nolasyn.
Nógrád fontos állomása volt az életemnek. Ott tanultam meg az elengedés művészetét. Ott, azon a bizonyos sziklaszirten. Ott, ahol a Mesterem együttérzéséről biztosított és ezzel lett igazán tökéletes mester-tanítvány a kapcsolatunk. Ott, amikor minden megváltozott. És ezeket a változásokat nem bánom. Ezek a változások úgy kellettek, mint a víz és az árnyék egy fullasztó roham után. Egy hernyó voltam akkor, féltem a haláltól, a változások utáni elképzelhetetlen világtól, de a mester meglátta bennem a pillangót. Nógrád ezt adta nekem. Nógrád ma békét hozott nekem. Teljes nyugalmat a rohanás közepette. Két vágás közti tökéletes összhangot. Összhangot a világgal, magammal, a Szeretettel. És ebből szeretnék adni, hogy mindenki megtapasztalhassa. A Boldogság csak akkor az igazi, hogy ha megoszthatjuk egymással. És ezt bárki megtalálhatja. Csak legyen képes az elengedés művészetére. Nem lesz több korlát.
Petivel a várfal tővében ültünk, ott még akadt egy csöpp árnyék. Vége volt akkor már minden csatának, minden megpróbáltatásnak. Fáradtak voltunk, porcikáink sajogtak, Peti kezét több helyen is elkaszabolták. Beszélgettünk, a kapcsolatok kuszaságáról. Mire van szüksége egy férfinek? Általában törődésre. És ebből következik minden más. Mira van szüksége egy nőnek? Biztonságra. És ha a két fél megtalálja egymásnál számításaikat, akkor az a Szerelem olyan, ami beszél a Világlélek nyelvén.
Ma este még koncert, csapattársam, Dáv rap bandája fogja osztani az észt a Fáraóban. (Ez itt a reklám helye :). Fáradt vagyok, de nem kimerült. Van elég erőm, ami ki is fog tartani a vizsgaidőszak végéig. Mert van Remény, van mindennek helye az életemben. Amitől Nolasyn Nolasyn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése