Monet: Vanila SkyVasárnap este enyhén felhős volt az idő, délután még esett is. A vadszőlő viaszos felszínén véguggurultak - egyikről a másikra sorba lefelé- végül pedig szétloccsant az udvart befedő betonlapokon. A szobában ültünk a TDK témavezető tanárommal, fárasztó, de gyümölcsöt hozó munka volt az, ahogy megszültük a tesztsor végleges formáját. Nagyszabású terveim vannak vele és érzem, hogy most igazán tehetek valamit a közösségért. Mert nem magam miatt bajlódom a TDK-val, most igazán úgy hiszem, megtaláltam a módját annak, hogy meggyógyítsam a beteg társadalmunkat, s ennek egyik eszköze a tesztsor. Lelkes vagyok, de nem naív. Talán belebukok, de jó érzéssel, hogy legalább megpróbáltam.
Miután agyilag letompultam, Hugival a Grinyóba vezetett az utunk, ahol Dody és egy kancsó testes vörösbor várt minket. És Jankó. Rég nem látott cimbora. Onnan EDDA sétáltunk -életemben először mentem végig a Műegyetem rakpartján. Élek-halok az élőzenéért, főleg ha édes anyanyelvemen szól és mindezt tetézi a szöveg - amit ott nagyon nem lehetett érteni, de itthon néhány számot újra meghallgattam. Nem mondom meg, melyik a kedvencem, aki ismer, úgyis kitalálja...
Más téma: mit szólnátok ahhoz, ha az örök életet a kezetekbe nyomnák? Teszem azt, lenne elég pénzetek arra, hogy válasszatok: élet, vagy örök álom, amiben minden úgy történik, ahogy Te akarod. A világ élhető hely, olyan, amilyennek mi látjuk. Teszem azt: van két ember, az egyik roppant mód boldog, a felhők felett jár, számára a környezet, ami körbeveszi, biztonságos, meleg, nem írom azt, hogy rózsaszín, mert a boldogság nem feltétlen jár együtt azzal. A másik egyén viszont mérhetetlenül depressziós, gyűlöl élni -ami Richard Bach óta tudjuk, hogy a tényeket nem ismerő Szeretet - számára a világ viszont egy pokol, ahonnan a kiút a Halál. Ugyanazon a világon vannak, mégsem ugyanúgy látják. Mert ezen van a hangsúly, a szubjektív megközelítésen. (Gondoljunk csak a színvakokra; ismerek egy történetet, amiben a főszereplő keveri a zöldet a kékkel, és mély megrendüléssel vette tudomásul, hogy Yoda zöld és nem kék...). Nolasyn nem egy álomvilág, hanem az én életem...
Zseniálisnak tartom azokat a filmeket, amiknek a végén van a csattanó. Nem csak filmeket, könyvekkel is így vagyok. Oldalakon keresztül vezet egy, vagy több szál és a végén jön a katarzis élménye. Számomra az a jó könyv/film/műalkotás/alkalmanként zene, ami üzenetet hordoz magában. És ha az a művészet megérint már egy embert -esetünkben most engem - már megérte fáradozni vele.
Tehát most arra buzdítok mindenkit, találja meg a maga üzeneteit, kifejezési módját, amiben ki tud teljesedni és hagyjon önmaga is üzenetet. (Ha máshol nem, hát akkor a sípszó után...)
Miután agyilag letompultam, Hugival a Grinyóba vezetett az utunk, ahol Dody és egy kancsó testes vörösbor várt minket. És Jankó. Rég nem látott cimbora. Onnan EDDA sétáltunk -életemben először mentem végig a Műegyetem rakpartján. Élek-halok az élőzenéért, főleg ha édes anyanyelvemen szól és mindezt tetézi a szöveg - amit ott nagyon nem lehetett érteni, de itthon néhány számot újra meghallgattam. Nem mondom meg, melyik a kedvencem, aki ismer, úgyis kitalálja...
Más téma: mit szólnátok ahhoz, ha az örök életet a kezetekbe nyomnák? Teszem azt, lenne elég pénzetek arra, hogy válasszatok: élet, vagy örök álom, amiben minden úgy történik, ahogy Te akarod. A világ élhető hely, olyan, amilyennek mi látjuk. Teszem azt: van két ember, az egyik roppant mód boldog, a felhők felett jár, számára a környezet, ami körbeveszi, biztonságos, meleg, nem írom azt, hogy rózsaszín, mert a boldogság nem feltétlen jár együtt azzal. A másik egyén viszont mérhetetlenül depressziós, gyűlöl élni -ami Richard Bach óta tudjuk, hogy a tényeket nem ismerő Szeretet - számára a világ viszont egy pokol, ahonnan a kiút a Halál. Ugyanazon a világon vannak, mégsem ugyanúgy látják. Mert ezen van a hangsúly, a szubjektív megközelítésen. (Gondoljunk csak a színvakokra; ismerek egy történetet, amiben a főszereplő keveri a zöldet a kékkel, és mély megrendüléssel vette tudomásul, hogy Yoda zöld és nem kék...). Nolasyn nem egy álomvilág, hanem az én életem...
Zseniálisnak tartom azokat a filmeket, amiknek a végén van a csattanó. Nem csak filmeket, könyvekkel is így vagyok. Oldalakon keresztül vezet egy, vagy több szál és a végén jön a katarzis élménye. Számomra az a jó könyv/film/műalkotás/alkalmanként zene, ami üzenetet hordoz magában. És ha az a művészet megérint már egy embert -esetünkben most engem - már megérte fáradozni vele.
Tehát most arra buzdítok mindenkit, találja meg a maga üzeneteit, kifejezési módját, amiben ki tud teljesedni és hagyjon önmaga is üzenetet. (Ha máshol nem, hát akkor a sípszó után...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése